Ökölvívás: felépült a kómából a korábbi világbajnok

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.01.08. 14:37
null
Adonis Stevenson (jobbra) a „Remény Bajnoka" (Fotó: Getty Images)
Két évvel ezelőtt még az életéért aggódott a bokszvilág, mára azért szerencsére majdnem teljesen felépült a korábbi WBC félnehézsúlyú bajnok Adonis Stevenson – számolt be a profiboksz.hu.

A kanadai ökölvívó 2018. december 1-én kapott ki TKO-val Olekszandr Gvozdiktól. A mérkőzés után az öltözőben Stevenson rosszul lett, majd egy helyi kórházban megállapították, hogy súlyos agysérüléseket szenvedett. Az öklöző három hetet töltött mesterséges kómában és orvosai komolyan tartottak attól, hogy ennek maradandó hatásai lesznek a korábbi világbajnok további életére és egészségére. Szerencsére azonban úgy fest, a 43 éves exsportoló mozgása, beszéde rendben van, ám nyilatkozata szerint memóriája nem a régi – olvasható.

„Rendben vagyok szerencsére, minden oké. Sokan néznek is rám és azt mondják: „Te beszélsz és ráadásul olyan gyorsan, mint korábban. Emlékszel rám?" Persze, vannak hatásai ennek a traumának, ami az agyamat érte. Most azon kell dolgoznom, hogy visszajöjjön, ami elveszett az emlékezetemből. Dolgoznom kell a memóriámon. A Gvozdik elleni felkészülésem nem volt százszázalékos. Elkaptam valami betegséget, ami a meccs végére kijött rajtam. De ezért nem fogom az ökölvívást hibáztatni, hiszen ez a sportág karolt fel az utcáról. Balesetek pedig mindig történhetnek. Én most annyit tudok tenni, hogy segítek másoknak, hogy velük ne történhessen ilyesmi" – fogalmazott Stevenson.

Az ökölvívó az alábbi videóban bemutatja édesanyját, aki rengeteget imádkozott érte és beszél arról, hogy nem érezte jól magát a felkészülés alatt. Az is megemlíti, hogy a meccs második felében és végén, amikor bekapta a hatalmas ütéseket, a teste már nem tudott reagálni, nem tudott visszaütni.

Adonis felépüléséről egyébként a család, barátok és a rajongók mellett a WBC is gondoskodott, sőt, a „Remény Bajnoka” címet is létrehozták neki, és egy gyönyörű díszes övvel várták a legutóbbi közgyűlésen.

Legfrissebb hírek

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42

Kovács István: Emanuele Renzinivel óriásit nyert a magyar ökölvívás

Ökölvívás
2025.03.16. 11:22

Bernáth István megint csak másodperceket töltött a ringben

Ökölvívás
2025.03.14. 18:56

Ökölvívás: ma este nyolc döntő, szombaton újabb tíz a Bocskai István-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.14. 14:56

Jól teljesítettek a magyarok csütörtökön a Bocskai-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.13. 19:42
Ezek is érdekelhetik