Ökölvívás: százezer dollárért bokszolnak Debrecenben

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2022.01.28. 15:43
null
100 ezer dollárért bokszolnak (Fotó: Török Attila, archív)
Immár a 66. Bocskai István-emlékversenyt rendezik meg Debrecenben, de értelemszerűen az elsőt, amely az IBA idén induló ezüstsorozatának a része.



A pandémia miatt a korábban megszokottnál valamivel kevesebb, húsz ország jelezte a részvételét a február 7. és 13. között megrendezendő nemzetközi tornán, a két nem összesen 25 súlycsoportjában nagyjából 200 öklöző, köztük mások mellett olyan sportági nagyhatalmak, mint Anglia, Franciaország vagy Ukrajna. És természetesen a teljes magyar elit, amely a versenyig hátralévő időben az ugyancsak rajthoz álló brazil válogatottal tart közös edzőtábort Győrben.

A 66. Bocskai-emlékverseny sajtótájékoztatóján nagy erőkkel vonult fel a december óta AIBA helyett IBA néven működő nemzetközi szövetség (a hiányzó A betű korábban az amatőrt jelölte), tiszteletét tette Budapesten az orosz elnök, Umar Kremljov és a momentán legmagasabb rangú magyar sportdiplomata, az IBA lausanne-i irodáját főtitkárként vezető korábbi olimpiai és profi világbajnok Kovács István is.

„Összesen százezer dollárt oszt szét az IBA az érmesek között – mondta az IBA magyar főtitkára –, ezzel is jelezve a verseny rangját. A World Boxing Tourral olyan versenyrendszert szerettünk volna összerakni, mint például a tenisz vagy a cselgáncs Grand Slamei. A tornák minősítését a korábbi rendezések, résztvevők és nívó alapján osztottuk ki, és a világranglista alapján a legjobbaknak a tervek szerint egy nagyszabású gálát rendezünk valamilyen reprezentatív helyszínen, Las Vegasban, Monte-Carlóban vagy Dubaiban.”

A 2022-ben induló World Boxing Touron a legmagasabb kategóriában (arany) három-négy torna kap helyet, közvetlenül mögöttük helyezkedik el a debreceni verseny a maga ezüst minősítésével. Az idei viadal amolyan tesztet jelent, amelyen az IBA a már bevált módon kiválasztott nemzetközi bírói-pontozói karral képviselteti magát. A koronavírus-járvány miatt tavaly nézők nélkül bonyolították le (de legalább lebonyolították!) a Bocskait, amelyre idén bemehetnek az Oláh Gábor utcai sportcsarnokba a szurkolók, de rájuk is, akárcsak a versenyzőktől és az edzőkön át a vezetőkig és a bírókig, szigorú pandémiás előírások vonatkoznak.

Hasonló szigorral tekint az IBA működésére a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is, de Kovács István azzal a jó hírrel szolgált, hogy a NOB – látva a megújulásért tett erőfeszítéseket – manapság már jóval barátibb hangot üt meg a sportági szövetséggel szemben, mint akár csak fél éve, és egy februári egyeztetés után jó eséllyel az IBA rendezheti a 2024-es olimpiai kvalifikációt. Ami a programban maradás előszobája, és az előzmények ismeretében ez sem kevés, sőt.

Legfrissebb hírek

A nemzeti ünnepre kapitánya is lesz a magyar boksznak

Ökölvívás
9 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip visszatér a Honvédba

Ökölvívás
2025.02.27. 20:28

Ökölvívás: 15 ország nevezett a Bocskai-emlékversenyre

Ökölvívás
2025.02.27. 14:05

Kifelé a pofonok völgyéből – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
2025.02.19. 23:14

Már több mint 75 tagja van az új nemzetközi ökölvívó-szövetségnek

Ökölvívás
2025.02.19. 17:00

Az új nemzetközi ökölvívó-szövetség elfogadta a magyar szövetség csatlakozási kérelmét

Ökölvívás
2025.02.18. 16:38

Nagy Zsigmond: Los Angelesbe már éremért megyünk

Ökölvívás
2025.02.15. 10:25

Irány a World Boxing – és Los Angeles?

Ökölvívás
2025.02.08. 14:26
Ezek is érdekelhetik