Női ökölvívó-vb: Hámori Luca is búcsúzott

CS. B., MTICS. B., MTI
Vágólapra másolva!
2022.05.15. 22:16
null
Utolsó magyarként Hámori Luca is kiesett az Isztambulban zajló női ökölvívó-világbajnokságon (Fotó: Török Attila)
Utolsó magyarként Hámori Luca is kiesett az Isztambulban zajló női ökölvívó-világbajnokságon, mivel vasárnapi nyolcaddöntőjét megosztott pontozással elveszítette.

 

A 66 kilogrammban szereplő, 20 éves kőszegi tehetség a négyfős magyar csapat egyetlen isztambuli sikerét aratva verte csütörtökön az ausztrál Jelena Prziovska-Strachant, a nyolcaddöntőben pedig az üzbég Navbahor Hamidova várt rá, aki korábban a kazahok olimpiai bronzérmesét, Dariga Szakimovát múlta felül.

A nemzetközi szövetség közvetítése alapján amérkőzésen Hámori igyekezett kerülni a közelharcot, amelyben riválisa nagyon erős, és messziről indított balegyenes-jobbhorog kombinációkkal próbálkozott, az első menetben váltakozó sikerrel. Ekkor sok volt a pontatlanság az indításaiban, míg riválisa többször jól ütött közbe, s ha tehette, közelről sorozta a magyart. A menetben ugyanakkor nem volt jelentős a különbség a felek között, s az öt pontozóból négy az üzbéget, egy pedig a magyar versenyzőt látta jobbnak.

A másodikban Hámori ütései jobban működtek, több tiszta találata is volt, míg Hamidova visszafogottan teljesített, így nem meglepő módon ebben a szakaszban a magyart látták négyen jobbnak, az üzbéget pedig csak egy pontozó. Ezek után a harmadik három perc döntött, amelyre Hamidovában maradt több tartalék. Hámori láthatóan egyre fáradtabban mozgott, egy-két jó ütése, kombinációja volt, de a hátulról indított támadásai ritkán találtak, s ütésszámban is elmaradt ellenfelétől, aki végül 4:1-es pontozással győzött, és jutott be a legjobb nyolc közé.

A magyar csapat számára így véget ért a torna, melyen Szűcs Szabina (57 kg), Dudek Beáta (52 kg) és Nagy Tímea (81 kg) is az első meccsén kikapott.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: magyar tag is bekerült az európai szövetség bírói bizottságába

Ökölvívás
8 órája

Túl az ismerkedésen az ökölvívók új kapitánya

Ökölvívás
11 órája

Kovács Richárd már nagyon várja, hogy saját elvárásainak megfelelően edzhessen, bokszolhasson

Ökölvívás
2025.04.09. 22:32

Kovács István: Magasabb szintre kell emelni Papp László emlékét

Ökölvívás
2025.03.26. 20:30

Gyász: elhunyt George Foreman, minden idők legidősebb nehézsúlyú világbajnoka

Ökölvívás
2025.03.22. 08:54

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39
Ezek is érdekelhetik