Férfi ökölvívó-vb: megvan az első kiesőnk, Bernáth Attila nem bírt az Európa-bajnokkal

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2023.05.04. 11:54
null
Bernáth Attila búcsúzott (Fotó: Kovács Péter, archív)
Az ötödik magyar meccsen bekövetkezett az, amire azért már lehetett számítani a férfi ökölvívó-világbajnokságon: megvan csapatunk első kiesője is.

Az 51 kilós Bernáth Attila a kétszeres Európa-bajnok bolgár Daniel Aszenov ellen lépett ringbe, és kissé elfogódottan kezdett, amire rá is ment az első menet. A végén azonban már felvette a ritmust a debreceni fiú, aki a második három percben három pontozónál már jobb volt, és hiába figyelmeztette többször is fejelésért az algériai mérkőzésvezető, benne volt a pakliban a fordítás lehetősége. Sajnos azonban a harmadik menet felénél egy összefejelés miatt megállították a csatát, mindkét bunyós erősen vérzett, így lepontozták az addigiakat, és ebből Aszenov jött ki jobban. Kár érte.

Eb-bronzérmesünk, Kovács Richárd (63.5 kg) a francia Lounes Hamraoui ellen húzott kesztyűt, akitől másfél hónapja a belgrádi tornán pontozással kikapott. Ezt a mérkőzést már a 16 közé jutásért vívták, és nem kezdődött jól, mert a kevesebbet, de talán pontosabban ütő francia elvitte az első menetet. Így volt ez az első körben a ghánai Commey ellen is, most azonban a legutóbbi Eb-n döntős balkezes rivális észnél volt, ráadásul Bernáthhoz hasonlóan Kovácsot is intették fejelésért, és elment ez a párharc is.

Pénteken, magyar idő szerint kora délután, 60 kilós Eb-bronzérmesünk, az 57 kilós olimpiai súlycsoportban induló Veres Roland az ecuadori Jean Caicedo ellen lép a taskenti szorítóba, és bemutatkozik a 80 kilós honvédos Kovács Pál is a kenyai Robert Okaka ellen – mindkét összecsapás tétje a nyolcaddöntőbe jutás lesz.

22. FÉRFI ÖKÖLVÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, TASKENT
32 közé jutásért. 51 kg:
Aszenov (bolgár)–Bernáth Attila p. gy. A 16 közé jutásért. 63.5 kg: Hamraoui (francia)–Kovács Richárd p. gy.

Legfrissebb hírek

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42

Kovács István: Emanuele Renzinivel óriásit nyert a magyar ökölvívás

Ökölvívás
2025.03.16. 11:22

Bernáth István megint csak másodperceket töltött a ringben

Ökölvívás
2025.03.14. 18:56

Ökölvívás: ma este nyolc döntő, szombaton újabb tíz a Bocskai István-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.14. 14:56

Jól teljesítettek a magyarok csütörtökön a Bocskai-emlékversenyen

Ökölvívás
2025.03.13. 19:42
Ezek is érdekelhetik