Ngannou kiütésével szeretne újra a nehézsúlyú vb-cím közelébe kerülni Joshua

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.03.04. 12:26
Anthony Joshua felkészült a meccsre (Fotó: Getty Images)
Anthony Joshua a korábbi UFC-világbajnok Francis Ngannou elleni kiütéses győzelemmel szeretné bizonyítani pénteken, hogy újra készen áll ringbe lépni a nehézsúlyú profi bokszvilágbajnoki címért.

A 34 éves brit öklöző 2016 áprilisától – egy féléves megszakítással – 2021 szeptemberéig mondhatta magát világbajnoknak, három és fél éve azonban Olekszandr Uszikkal szemben elveszítette mind a négy vb-övét, majd 2022 augusztusában újra kikapott ukrán riválisától, így távol került a nehézsúly vb-címeitől. Azóta három mérkőzésen lépett ringbe, és mindhármat megnyerte, Rijádban pedig a ketrecharcban korábban szinte verhetetlen Francis Ngannou ellen aratná sorozatban negyedik sikerét.

„Ki tudom ütni. Szeretném kiütni, és azzal üzenni mindenkinek – jelentette ki hétfőn Anthony Joshua, a londoni olimpia bajnoka. – Fizikailag erős vagyok, elég erős ahhoz, hogy elvégezzem a dolgomat. Mentálisan pedig készen állok a háborúra.”

A 37 éves Ngannou csupán a második profi bokszmeccse előtt áll. A kameruni sportolónak ugyanakkor tavaly októberi debütálásán sikerült letennie a névjegyét: a Boksz Világtanács (WBC) bajnoka, Tyson Fury csak megosztott pontozással tudta legyőzni őt, ráadásul utána nem tudta vállalni a decemberre tervezett címegyesítő mérkőzését Uszik ellen.

 

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: magyar tag is bekerült az európai szövetség bírói bizottságába

Ökölvívás
18 órája

Túl az ismerkedésen az ökölvívók új kapitánya

Ökölvívás
21 órája

Kovács Richárd már nagyon várja, hogy saját elvárásainak megfelelően edzhessen, bokszolhasson

Ökölvívás
2025.04.09. 22:32

„Szakértők bevonásával állítjuk fel a női bokszkategória kritériumait” – Boris van der Vorst World Boxing-elnök az NS-nek

Ökölvívás
2025.03.20. 12:07

A NOB döntött: marad az ökölvívás az olimpia programjában

Ökölvívás
2025.03.20. 10:33

Helif szeretne újra olimpiai bajnok lenni Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.03.19. 09:39

A NOB végrehajtó bizottsága javasolja, hogy az ökölvívás a 2028-as olimpiai program része legyen

Ökölvívás
2025.03.17. 13:42

Kovács István: Emanuele Renzinivel óriásit nyert a magyar ökölvívás

Ökölvívás
2025.03.16. 11:22
Ezek is érdekelhetik