Ökölvívás: Hámori Luca az Eb-kiesés ellenére elégedett, Balzsay további kvótát remél

Vágólapra másolva!
2024.04.30. 12:12
Hámori Luca optimista (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Kiesése ellenére elégedett a múlt heti, belgrádi ökölvívó Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményével az olimpiai induló Hámori Luca, Balzsay Károly szakmai igazgató pedig reméli, hogy a jelenlegi három kvóta mellé még sikerül legalább egyet begyűjteniük.

Magyarország első női ökölvívó olimpikonja, Hámori Luca hosszú kihagyás után lépett újra ringbe, ugyanis a decemberi országos bajnokságot követően vállműtéten esett át – immár harmadszor – és a bölcsességfogával is bajlódott. A 66 kilós kőszegi sportoló azzal a belga Oshin Derieuw-vel küzdött első mérkőzésén, aki hozzá hasonlóan a tavalyi Európai Játékokon szerzett kvótát a párizsi játékokra, ráadásul az ottani elődöntőben legyőzte őt.

„Nem volt ismeretlen az ellenfél és nagyon vártam a meccset, vissza akartam vágni. Ahhoz képest, hogy három-négy hónapot ki kellett hagynom, és nem olyan felkészülés volt mögöttem, amilyennel alapból indultam volna egy Eb-n, nagyon szoros mérkőzést tudtam vívni. Emellett azt gondolom, és sokan mások is, hogy a végén vitatható döntés született, és ha az én kezemet emelik a magasba, az sem lett volna meglepetés” – mondta kedden Hámori az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában. A mérkőzést megosztott pontozással nyerte a rivális.

A vállműtétéről szólva Hámori azt mondta, az olimpia előtt muszáj volt megcsinálni, de emiatt teljes intenzitással csak egy hónapot tudott készülni.

A beszélgetésben kitértek rá, hogy Hámorinak a bátyja (Hámori Ádám) és a párja (Krekó István) is ökölvívó, ezzel kapcsolatban a versenyző elmondta: a testvére büszke rá és mindenben támogatja, de ugyanez érvényes a párjára is, aki nagy támasz a számára.

Balzsay Károly szakmai igazgató szerint Hámori óriásit lépett előre, ezt bizonyítja, hogy egy ilyen kihagyás után is ilyen meccset tudott vívni a szerb fővárosban. Szerinte főpróbának tökéletes volt az Eb az olimpia előtt, a párizsi rajtig pedig még van jó néhány hét, és bíznak benne, hogy a sportoló nagyszerű formában lesz a francia fővárosban.

Arra a kérdésre, hogy mi lehet Hámori reális célja, Balzsay azt mondta: a sorsolás rengeteget számít majd, de mindenki az aranyért megy, szerinte Luca is.

Hámorin kívül Kovács Richárd (63.5 kilogramm) és Akilov Pilip (80 kilogramm) rendelkezik magyar részről olimpiai kvótával, és a szakmai igazgató bízik abban, hogy a május végi, bangkoki világkvalifikációs versenyen sikerül még további indulási jogot gyűjteniük, „legalább egyet”.

A párizsi indulókra több edzőtábor vár a következő hónapokban, az utolsó már Franciaországban lesz, Nancyban, majd néhány nap itthonlét után Magyarországról utaznak az olimpiára.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik