Uszik és Dubois 2023 augusztusában is meccselt egymással, és akkor is Uszik kerekedett felül , a 9. menetben nyert kiütéssel az ukrán klasszis.
Ezúttal nem kellett addig várni…
Bár az első négy menetben szoros csatát vívtak és Dubois jól tartotta magát, az ötödikben Uszik meglepte őt. Előbb egy jobbossal padlóra küldte ellenfelét, aki ebből még felállt. Ám pár másodperccel utána jött egy óriási erejű balos is. Dubois megint padlóra került, és bár ismét megpróbált felállni, a vezetőbíró kiszámolta, ezzel véget vetve a csatának.
Uszik tehát ismét nyert, így most már egyszerre birtokolja a WBA, a WBO, a WBC és az IBF nehézsúlyú bajnoki övét.
Uszik 112 millió eurót (44.6 milliárd forint) kapott a meccsért, de Dubois sem járt rosszul, hiszen 58 millió euróval (23.1 milliárd forint) gazdagodott.
PROFI ÖKÖLVÍVÁS
CÍMEGYESÍTŐ NEHÉZSÚLYÚ MÉRKŐZÉS, LONDON (Wembley Stadion)
Olekszandr Uszik (ukrán)–Daniel Dubois (brit) T. K. O. az 5. menetben