Bognár György: Nagyon jó ellenfelet ejtettünk ki, felvettük a Mariborral a versenyt

2025.07.31. 23:14
null
Bognár György a sajtótájékoztató után beszélt a továbbjutásról (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, Győr 3–1-es győzelemmel, 4–3-as összesítéssel, a Paks pedig 1–1-es döntetlennel, 2–1-es összesítéssel jutott tovább a Konferencialiga 2. selejtezőköréből.

 

Borbély Balázs, az ETO FC vezetőedzője

– Eseménydús volt a mérkőzés...     
– Örülök a továbbjutásnak, mert megérdemeltük, a játék­idő kilencven százalékában jobbak voltunk. Az első félidőben semmit sem engedtünk a Pjuniknak, a második félidő eleje pedig tökéletes volt, csak a gól hiányzott. Ezután egyre fogyott az energia, kiesett Vitális Milán és Bánáti Kevin, így a padon Deian Boldoron kívül kis túlzással csak tizennyolc-tizenkilenc éves játékosok ültek. Ilyen hangulatban még életükben nem futballoztak, így nehéz volt belenyúlni a meccsbe, volt is néhány izgalmas pillanat a végén.

– Mitől lett jobb a csapat támadójátéka a múlt csütörtökihez képest?   
– Kevesebb technikai hibát, rossz passzt és döntést láttam a kispadról. Fontos volt, hogy jó pozíciókat vettek fel a játékosok, s megjátszhatóak voltak. Kitűnő egyéni teljesítményeket láttam, a helyzetkihasználással volt gond, hat-hét tiszta ziccer maradt ki.

– Beszélt Miljan Krpiccsel a félidőben?     
– A félidőben feltettem a kérdést a játékosoknak, hogy százszázalékosnak érzik-e magukat. Tóth Rajmundtól és Miljan Krpicstől külön megkérdeztem, mentálisan erősek-e, képesek-e végigjátszani a második félidőt sárga lapos figyelmeztetés nélkül, és biztosítottak arról, hogy uralják az érzelmeiket, nem lesz gond.

Bognár György, a Paks vezetőedzője

– Hihetetlenül fegyelmezetten óriási szívvel futballoztak, megérdemelt továbbjutás lett a jutalma.     
– Gratulálok a csapatomnak, nagyon jó ellenfelet ejtettünk ki. A Maribornak kreatív játékosai vannak, viszont csapatjátékban felvettük vele a versenyt.

– A meccs előtt azt mondta, négy ember közül kell kijelölnie a három belső védőt, hármat csak eltalál belőle. Jól döntött?    
– Ahhoz képest, hogy a 36 esztendős Szabó János eredetileg balhátvéd, és pályafutása során most először játszott jobbhátvédet, tökéletesen megoldotta a feladatát.

– Egyetért azzal, hogy bár az első meccsen nyertek, a visszavágón pedig döntetlent játszottak, a csapat Mariborban nyújtotta a jobb teljesítményt?     
– Igen. Hazai pályán kevesebbet tudtuk irányítani a játékot, most jóval többet kezdeményeztünk, igaz, az utolsó tíz percben beszorultunk, és a szerencsére is szükség volt, hogy ne kapjunk gólt. 

 

Legfrissebb hírek

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
17 órája

„Ez az időszak sajnos most lezárul” – Ádám Martin távozik Paksról

Labdarúgó NB I
20 órája

Az ír, a bosnyák vagy a kazah elsővel is kezdhet az ETO FC a Bajnokok Ligája-selejtezőben

Labdarúgó NB I
22 órája

A Paks 113 pontot dobott, ki is egyenlített a férfi kosár NB I bronzcsatájában

Kosárlabda
2026.05.17. 20:24

Ötezren az esőben: átvette a trófeát a bajnok ETO – videó

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 17:39

Borbély: Nem kérdés, hogy maradok. Révész: A győriek megérdemelték az aranyérmet

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 08:29

Bognár György: Ez a mostani harmadik hely kiugróan jó eredmény

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 07:55

Borbély Balázs: Ha a magot egyben tartjuk, nemzetközi szinten is sikeresek lehetünk

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 07:14
Ezek is érdekelhetik