Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2026.02.04. 11:14
null
Marian Kasprzyk 86 évesen hunyt el (Fotó: Polski Związek Bokserski)
Nyolcvanhat éves korában elhunyt Marian Kasprzyk, aki három olimpián vett részt ökölvívóként, és 1964-ben váltósúlyban első lett az ötkarikás játékokon.

Gyászol a lengyel ökölvívás, 86 éves korában elhunyt Marian Kasprzyk olimpiai bajnok bokszoló.

Kasprzyk 21 évesen, 1960-ban már részt vett a római olimpián, és nem is akárhogy szerepelt: a kisváltósúlyúak küzdelmében legyőzte a spanyol Carmelo Garcíát, a magyar Pál Györgyöt, majd a negyeddöntőben a címvédő szovjet-örmény Vlagyimir Jengibarjant is búcsúztatta. Sérülése miatt viszont nem tudott kiállni a ghánai Ike Quartey elleni elődöntőre, így bronzéremmel zárt.

Nem sokkal később viszont úgy tűnt, vége a pályafutásának. 1961-ben verekedésbe keveredett, ami miatt börtönbüntetésre ítélték, és örökre eltiltották. Az eltiltást viszont nem sokkal a tokiói olimpia előtt feloldották, így részt vehetett egy ötkarikás selejtezőn, ahol legyőzte Leszek Drogoszt, és ő képviselhette hazáját az olimpián.

A már váltósúlyban bokszoló Kasprzyk chilei, nigériai, japán és olasz ellenfél felülmúlásával verekedte el magát a döntőig, és ott legyőzte a szovjet színekben szereplő litván Ricardas Tamulist is. Pedig ellenfele kétszeres Európa-bajnoki címvédő volt, ráadásul Kasprzyk hüvelykujja eltört az első menetben, de így is pontozással nyert.

Harmadik olimpiája már nem sikerült, Mexikóban rögtön az első mérkőzésén búcsúzott váltósúlyban az amerikai Armando Munizem ellen. Később profinak állt, pályafutása alatt 270 meccset vívott, ezekből 232-t megnyert.

Marian Kasprzyk 2026. február 2-án hunyt el Bielsko-Bialában.

 

 

Legfrissebb hírek

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
2026.02.02. 09:02

Gyász: elhunyt Lukáts György újságíró

Egyéb egyéni
2026.01.29. 22:03

Kiderült, mi okozhatta a PAOK-szurkolók romániai tragédiáját

Európa-liga
2026.01.28. 16:32

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Elhunyt Boros Árpád, a DVTK kosárlabda-szakosztályának korábbi elnöke

Kosárlabda
2026.01.28. 07:57

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Gyász: elhunyt egy versenyző a Tihany Trail terepfutóversenyen

Egyéb egyéni
2026.01.19. 11:23

Utolsó útjára kísérték Róth Kálmán kézilabdaedzőt

Kézilabda
2026.01.16. 14:00
Ezek is érdekelhetik