Milánó 2026: ismét a legjobb három nemzet közé kerülnének a németek

2026.02.04. 14:37
Olaf Tabor (jobbra) szerint a német küldöttség tagjai tűztek ki saját maguknak célokat (Fotó: Getty Images)
A németek a hivatalosan pénteken kezdődő téli olimpián is a legeredményesebb három nemzet közé szeretnének kerülni.

Olaf Tabor, a Német Olimpiai Bizottság versenysportért felelős igazgatója elmondta, hogy egyik versenyzőjük számára sem határoztak meg konkrét célkitűzést, mert azt a sportolók tűzik ki maguk elé. Hozzátette: mivel télisport-nemzetnek tartják magukat, az országok versenyében ismét fel akarnak állni a képzeletbeli dobogóra, és arra törekednek, hogy megint legalább annyi érmet nyerjenek, mint négy évvel ezelőtt Pekingben. 

Németország 163 arany-, 154 ezüst- és 118 bronzéremmel a téli olimpiák történetének legeredményesebb nemzete. Eredményeibe egyaránt beleszámolják az NDK, az NSZK és az egyesült német csapat dobogós helyezéseit. Pekingben 12 arany, tíz ezüst és öt bronz – vagyis 27 érem – volt a német mérleg. A küldöttség 2018-ban Pjongcsangban és 2022-ben a kínai fővárosban is a második helyen végzett az éremtáblázaton Norvégia mögött. 

Olaf Tabor szerint Franciaország, Hollandia, a házigazda Olaszország és Japán is a német csapat versenytársai közé tartozik majd a milánói-cortinai ötkarikás játékokon, amelyen a téli olimpiák történetének legnépesebb német küldöttsége – 86 női és 99 férfi sportoló – vesz részt.

 

Legfrissebb hírek

Svédország és Spanyolország is kijutott a női kézilabda Európa-bajnokságra

Kézilabda
2026.03.07. 21:22

Varázslatos itáliai napok – képösszeállítás a 2026-os téli olimpiáról

Képes Sport
2026.03.01. 14:51

Távozott a következő téli olimpia szervezőbizottságának vezérigazgatója

Téli sportok
2026.02.25. 14:41

Donald Trump kedden a Fehér Házban fogadta a téli olimpián aranyérmes amerikai férfi jégkorong-válogatott tagjait

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 12:30

Gyulay Zsolt: Tudtuk, hogy nem lesz éremeső, de a magyar sportolók tisztességesen helytálltak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 22:42

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Az NHL-sztárok remek tornát és döntőt varázsoltak a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 06:46

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 23:05
Ezek is érdekelhetik