Muhammad Ali 70 éves

A POLGÁRJOGI HARCOS

Noha szülővárosában, a Kentucky állambeli Louisville-ben a faji megkülönböztetés korántsem volt olyan mértékű, mint Mississippiben vagy Alabamában, a színes bőrűektől megtagadott polgárjogok végigkísérték Cassius Clay gyermekkorát. A megaláztatásokat nem lehet kitörölni a zsigerekből. A négerek nem utazhattak a buszok elején, nem ülhettek be olyan helyekre, ahová fehérek jártak. Clay sohasem felejtette el, hogy édesanyját kizavarták egy belvárosi étteremből, amikor vizet kért. Kissrácként sírva töprengett, miért kell a feketéknek így szenvednie, mivel nem tudta elviselni, hogy olyan világ veszi körül, amely gyűlöli.

„Azért kezdtem bokszolni, mert úgy gondoltam, egy fekete számára ebben az országban ez a leggyorsabb módja annak, hogy megcsinálja a szerencséjét.”

Persze ennél hétköznapibb ok irányította Clayt az ökölvívás felé: vágyai netovábbja egy kerékpár volt, 12 éves korában meg is kapta, de egy áruházból hazafelé indulva nem találta hatvanöt dolláros piros biciklijét. Sírva ment a rendőrségre, s elmondta, ha elkapja a tolvajt, „megbunyózza”. Szerencséjére az őt kihallgató rendőr, Joe Martin egy helyi bokszteremben ökölvívóleckéket adott, s a srác elkezdett lejárni az edzésekre.

Aztán később az amatőrök között már megcsinálta a szerencséjét, de a világ mégsem változott körülötte. Rómában olimpiai bajnok lett, úgy érezte, egész Amerikának szerzett dicsőséget, s ott issza meg a kávéját, ahol akarja. De egy louisville-i kávéházban ő is csak azt a választ kapta, hogy négereket nem szolgálnak ki. Clay elmondta, hogy olimpiai bajnok, de a pincér csupán ennyit válaszolt: „Semmi közöm hozzá, hogy maga kicsoda. Tilos bejönnie.” Ez vérig sértette az ökölvívót.

A négerek számára a bunyó mindig is a kitörés lehetőségét jelentette. Bár kérdés, hogy milyen érvényesülés az, ahol a bokszlegenda Joe Louisnak Miami egyik szállodájában a bőrszíne miatt nem adtak szobát…

Joe-ról egyébként Franklin Frazer szakíró azt írta, bizonyította, hogy a feketék az ökölvívásban kiélhetik azt az agresszivitást, amelyet a fehérektől elszenvedett sérelmek és megkülönböztetés váltott ki belőlük. Ám Clay személyiségét össze sem lehetett hasonlítani Louiséval, de különösen az első színes bőrű bajnokéval, Jack Johnsonéval, akinek imázsa nem erősítette a feketék iránti szimpátiát. A fehér Amerika Johnson arroganciáját még csak elviselte volna, de az 1910-es években megbocsáthatatlan bűnnek minősült, hogy fehér nőkkel folytatott viszonyt.

Cassius az ellenkezője volt: ízig-vérig sportember, nem ivott, nem dohányzott, reggelire egy liter tejet és két nyers tojást fogyasztott. Gyűlölte a szénsavas üdítőket, korán kelt, nehéz, vasalt cipőben futott. Emellett nem volt a szerencsejátékok rabja, a ringen kívül nem keveredett verekedésbe, fiatal korában a nőkkel sem voltak botrányai – legalábbis a nagy nyilvánosság előtt nem.

Clay 1959-ben Chicagóban találkozott először a muzulmán tanokkal, Elijah Muhammad – a vallási vezető azzal, hogy nem vonult be katonának és vállalta a börtönt, nagy befolyással lehetett a bokszoló későbbi, katonai szolgálatot megtagadó döntésére – beszédeit tartalmazó kazettával tért haza. Megfogta a prédikáció, a faji büszkeségről vallott hit és a muszlimok fegyelmezett életvitele is szimpatikus volt neki: nem ittak, nem dohányoztak, kicsapongásoktól mentes életet éltek. Teljesen magával ragadta, hogy a fekete muzulmánok bátrak, vállalják a konfrontációt. Egyik vezetőjük, Malcolm X kijelentette:

„Talán minket is olyan négereknek vélnek, akik hisznek az erőszakmentességben, de ha netán kezet emelnek ránk, és arra számítanak, hogy odatartjuk a másik orcánkat is, egykettőre végzünk velük.” Ez merőben radikális, erőszakos felfogás volt, éppen ellenkezője, mint amelyet Martin Luther King képviselt. Mondhatni, ahogy Sonny Listont a maffia, Clayt a mozgalom hálózta be. Ahogyan a gengszterek között, úgy a fekete muzulmánok soraiban is szép számmal akadtak börtönviselt emberek, Floyd Patterson kettőjük első mérkőzése (1965) előtt a Sports Illustratedben azt nyilatkozta, hogy a faji megkülönböztetés erőszakos színes bőrű szószólóinak semmi keresnivalójuk az ökölvívásban. Értette ezt Alira és a muszlimokra is. Ám a gengszterek és a vallási fanatikusok világát azért nem lehetett egy lapon emlegetni. Hogy boksztudása mellett mire is volt jó Clay, arra citáljuk a híres amerikai írót, Norman Mailert, ő A harc című könyvében ezt írja Clayről: „... meztelen háta mögött szakszervezetek, vallási és faji egyesületek, politikai pártok fehér és fekete cápái, mosolytalan CIA-lovagok, de leginkább semleges világnézetű, diszkrét csekkfüzetek állnak.”

Sonny Liston ellen 1964. február 25-én nyerte meg a vb-címet, rá két hónapra felvette az iszlám vallást és az Ali nevet, mivel a Cassiust rabszolganévnek tartotta. Tagadta, hogy gyűlöli a fehéreket, azt vallotta, ő csak azt gyűlöli, amit a fehérek elkövettek. Krédója így foglalható össze: „Küzdelmekkel teli élet volt, az igazságért, a rasszizmus és a szegénység ellen, a bűnözéssel és az írástudatlansággal szemben. Az ökölvívás csak arra volt jó, hogy ismertté tegyen céljaim eléréséhez…” Sok amerikai csak vállat vont Ali kinyilatkoztatásaival kapcsolatban, ő viszont úgy érezte, támadják, s ezt elsősorban vallási meggyőződésének tulajdonította, annak, hogy belépett a fekete muzulmánok közé.

Pályafutása után az elnyomottak jogaiért küzdött, dollármilliókat gyűjtött Afrika és Ázsia éhezőinek. Nyugdíjas éveinek egyik fénypontja, hogy 1996-ban az atlantai olimpia megnyitó ünnepségén reszkető kézzel ő gyújtotta meg az olimpiai lángot. Hárommilliárd néző látta a felemelő, egyben szívszorító pillanatot. Jelenlegi felesége, Yolanda szerint a megnyitó után Ali szemére nem jött álom. Kofi Annan ENSZ-főtitkár 2000-ben a világszervezet jószolgálati megbízottjának nevezte ki. A legmagasabb amerikai polgári kitüntetést, az Elnöki Szabadság Érdemrendet 2005 novemberében vehette át. George W. Bush amerikai elnök minden idők legnagyobb – ahogyan Ali egykoron magát nevezte – ökölvívójaként és a béke embereként aposztrofálta Alit.

II. rész: Ali, a legenda II – Liston elleni harcok a maffia árnyékában. Videók!

III. rész: Ali, a legenda III – A hanyatlás