Totti szerint jövőre ott folytatják, ahol most abbahagyják

Vágólapra másolva!
2007.05.18. 10:50
Az AS Roma örömünnepet rendezhetett tegnap este a Giuseppe Meazza-stadionban, a farkasok 16 év után jutottak el végső sikerig a kupában. A siker íze azért is nagyon édes, mert az előző két évben is ugyanez volt a párosítás az Olasz Kupa döntőjében, és mindkétszer az Internazionale került ki belőle győztesen. Ráadásul ezzel az ugyancsak az Interrel való versenyfutásban szerzett bajnoki ezüst miatt is vigasztalódhatott Luciano Spalletti együttese. A diadalittas rómaiak közül a kapitány Francesco Totti állt az olasz sajtó elé.
Francesco Totti elégedett lehet a vb utáni idényével
Francesco Totti elégedett lehet a vb utáni idényével
Francesco Totti elégedett lehet a vb utáni idényével
Francesco Totti elégedett lehet a vb utáni idényével

Csütörtök este az olasz kupa döntőjének visszavágója után az AS Roma ünnepelhetett kupacímet, Tottiék 7-4-es összesítéssel hódították el a trófeát. Bár a rómaiak 2-1-re kikaptak a San Siróban rendezett visszavágón, az első találkozón 6-2-es világraszóló sikert arattak a kék-feketék fölött, lényegében már akkor eldőlt a párharc.

„Ez a trófea nem az utolsó, amit ez a csapat megnyert. Sokkal inkább egy nagy sikersorozat első állomása lehet, amelyre még sokáig emlékezni fogunk.

Mindannyian rendkívül boldogok vagyunk, hiszen az elmúlt időszakban annyiszor borsot tört az Inter az orrunk alá, több címet is elbuktunk ellenük, most pedig sikerült visszavágnunk.” –nyilatkozta a „Capitano.”

Totti szerint az első mérkőzés után magabiztosan futottak neki a visszavágónak, és a két mérkőzés alapján teljesen megérdemelten hódították el a kupát.

Az aranycipőre hajtó csatár nem győzte dícsérni edzőjét, Luciano Spallettit, és további erősítéseket szorgalmazna a következő szezonra, hogy a nemzetközi színtéren is révbe érhessen a klub.

„Mielőtt a csapathoz érkezett nagyon szenvedtünk, de ő lelket öntött belénk, és ezt szeretném megköszönni neki.

Ezen az úton kell majd folytatnunk a munkát, persze néhány új játékos nem árt majd a csapatba. Hogy kik lesznek azok, annak eldöntése a klubvezetés és a mester dolga.”- tette hozzá a bajnokságban 22 gólos támadó.

EMLÉKEZTETŐ

OLASZ-KUPA, DÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
INTERNAZIONALE-AS ROMA 2-1 (0-0)
Milánó, Giuseppe Meazza-stadion,
Vezette: Morganti (Nicoletti, Romagnoli)
INTER
Toldo – Maicon, Burdisso, Cordoba, Zanetti – Vieira (Cruz a 27.), Cambiasso, Sztankovics – Figo (Maxwell a 82.), Gonzales (Recoba az 54.) – Crespo.
Vezetőedző: Roberto Mancini
ROMA
Doni – Panucci, Ferrari, Mexes, Chivu – De Rossi, Aquilani (Pizarro az 58.) – Taddei, Perrotta, Mancini (Tonetto a 79.) – Totti.
Vezetőedző: Luciano Spalletti.
Gólszerző: Crespo (50.), Cruz (56.), Perrotta (84.)
Sárga lap: Cordoba (2.), Aquilani (23.), Cambiasso (45+4.), Perrotta (47.), Chivu (73.)
Kiállítás: Cordoba (71.), Panucci (90+3.)
Az Olasz Kupa győztese: az AS Roma 7-4-es összesítéssel
Legfrissebb hírek

Fókuszban a roma fiatalok: futballtorna és konferencia a TF-en

Egyéb egyéni
2024.11.21. 12:34

Sorsoltak a Serie A-ban, Genovában kezd az Inter, otthon a Juventus

Olasz labdarúgás
2024.07.04. 15:07

Beindultak a római klubok: a Lazio három, a Roma egy transzfert jelentett be az elmúlt 24 órában

Olasz labdarúgás
2024.07.01. 16:43

Serie A: De Rossi hosszabbított a Romával

Olasz labdarúgás
2024.06.25. 22:15

Serie A: szinte filmbe illő! Utolsó perces góllal győzte le a Romát, és maradt benn az Empoli

Olasz labdarúgás
2024.05.26. 22:52

Serie A: nagyot lépett a BL felé az Atalanta, legyőzte a Romát

Olasz labdarúgás
2024.05.12. 22:43

El: Ez egyike pályafutásom legszebb pillanatainak – Stanisic

Európa-liga
2024.05.10. 00:48

Sorozatban negyedszer ikszelt a Juve, most a Roma vendégeként

Olasz labdarúgás
2024.05.05. 22:43
Ezek is érdekelhetik