Philippe Mexés: Mi érdemeljük meg az olasz bajnoki címet

Vágólapra másolva!
2008.05.05. 14:01
Philippe Mexés szerint csapata inkább rászolgált a bajnoki cím megnyerésére, mint a címvédő Internazionale. A Roma védője bízik benne, hogy talán még megelőzhetik a „fekete-kékeket”. A listavezető vasárnap a Sienát fogadja, és legyőzésével bajnok lehet, de az ellenfél vezetőedzője, Mario Beretta nem fél az idegenbeli meccstől.
Mexés (balra) szerint a Roma érdemelné a bajnoki címet
Fotó: Reuters
Mexés (balra) szerint a Roma érdemelné a bajnoki címet
Mexés (balra) szerint a Roma érdemelné a bajnoki címet
Fotó: Reuters
Mexés (balra) szerint a Roma érdemelné a bajnoki címet

Philippe Mexés szerint a Roma jobban megérdemelné a bajnoki cím megszerzését idei teljesítménye alapján, mint a listavezető Internazionale.

„Szerintem a bajnoki győzelmet a Roma érdemelné meg, mivel nagyszerű dolgokat hajtottunk végre ebben a szezonban, habár be kell vallanom, az Inter is jó volt” – mondta kissé elfogultan a védő.

A Romát három pont választja el a címvédő milánói csapattól, két fordulóval a bajnokság vége előtt, de hiába érné utol pontban a „fekete-kékeket” a fővárosi együttes, egymás elleni eredményük miatt az Inter lenne a bajnok.

„Reményt adhat számunkra, hogy csak három pont a hátrányunk, és matematikailag még van esélyünk a Scudetto megszerzésére” – tette hozzá bizakodóan Mexés.

A címvédő a Sienát fogadja vasárnap a San Siróban, és győzelme esetén megnyeri a bajnokságot.

„Úgy vélem a Siena profi együttes, amelynek félelem nélkül kell pályára lépnie Milánóban” – buzdította a kiscsapatot a Roma játékosa.

Mario Beretta, a Siena vezetőedzője mintha csak meghallotta volna Mexés szavait.

„A saját játékunkat fogjuk játszani a San Siróban, és a leggyengébb pontján fogunk lecsapni az Interre” – mondta a mester, akinek csapata elleni, tavalyi győzelmével az Inter bajnok lett.
Legfrissebb hírek

AS Roma: Philippe Mexes nem akarja elhagyni a csapatot

Olasz labdarúgás
2009.07.07. 00:37

Olaszország: Mexes eladása ellen tüntetnek a Roma-szurkolók

Olasz labdarúgás
2009.04.18. 15:04

AS Roma: Mexes is kihagyja az Arsenal elleni BL-visszavágót

Bajnokok Ligája
2009.03.11. 16:46

Philippe Mexés kijelentette: az AS Roma Paolo Maldinije akar lenni

Olasz labdarúgás
2009.01.31. 14:14

Ez nem a bajnokság: most az AS Roma együttese megelőzte az Intert

Olasz labdarúgás
2008.05.24. 22:56

Mexés figyelmeztetése a Unitednak: Még nincs vége a harcnak

Bajnokok Ligája
2008.04.09. 15:24

Philippe Mexés

Bajnokok Ligája
2006.12.14. 11:00
Ezek is érdekelhetik