Roberto Mancini lett az elmúlt idény legjobb olaszországi edzője

Vágólapra másolva!
2008.11.17. 16:09
Az Internazionalétól nyáron távozó Roberto Mancinit választották a 2007–2008-as szezon legjobb vezetőedzőjének az olasz bajnokságban. A rangos elismerést a Serie A-ban tevékenykedő trénerek szavazták meg a szakembernek.
Mancini örül, jókedvű és kipihent – ideje munkába állni
Fotó: Imago (archív)
Mancini örül, jókedvű és kipihent – ideje munkába állni
Mancini örül, jókedvű és kipihent – ideje munkába állni
Fotó: Imago (archív)
Mancini örül, jókedvű és kipihent – ideje munkába állni

Három bajnoki cím (igaz, ebből egy az olasz szövetség döntésének köszönhető...) után nem tartott igényt az Inter Roberto Mancinire. Teljesítményét azonban nem felejtették el a kollégák, akik a 2007–2008-as idény legjobb itáliai labdarúgóedzőjének választották Mancinit.

A díjat az Olasz Labdarúgó-szövetség edzőkomplexumában, Covercianóban vehette át az Inter korábbi mestere, aki utódjával, José Mourinhóval is találkozott. A két tréner kezet fogott és megölelte egymást.

„Meg szeretném köszönni azoknak a szakembereknek, akik rám szavaztak. Továbbá hatalmas köszönet jár az Inter játékosainak is. Jó érzés, hogy itt, Covercianóban vehetem át a díjat; emlékszem, amikor 1979-ben először jöttem ide az U14-es válogatottal” – értékelt szűkszavúan Mancini.

Az Inter egykori sikerkovácsa jelenleg munkanélküli, de sokan a Real Madridnál lassan kegyvesztetté váló Bernd Schuster utódját látják benne.

Az Aranykispad elnevezésű díjat először érdemelte ki a 43 éves edző. Mancini előtt, 2006-ban és 2007-ben Cesare Prandelli, a Fiorentina szakvezetője nyert a szavazáson.
Legfrissebb hírek

Olaszország: Roberto Baggio szerepet vállalhat a szövetségben

Olasz labdarúgás
2010.07.10. 17:19

Serie A: az AS Roma is érdeklődik Álvaro Negredo iránt

Olasz labdarúgás
2009.08.04. 23:31

Buffon a „zebráknál” fejezné be a karrierjét

Olasz labdarúgás
2009.07.28. 12:54

Labdarúgás: Nedved az Egyesült Államokban folytathatja

Olasz labdarúgás
2009.07.27. 15:44

Labdarúgás: Bajner Bálint az olasz harmadosztályba igazolt

Olasz labdarúgás
2009.07.25. 01:58

Nálunk péntek este elkezdődött a bajnokság, de mi a helyzet máshol?

Minden más foci
2009.07.24. 20:09

Genoa: szerb válogatott hátvéddel erősített a piros-kék klub

Olasz labdarúgás
2009.07.15. 18:04

Napoli: a liverpooli Dossenával erősítené meg védelmét a klub

Olasz labdarúgás
2009.07.15. 18:04
Ezek is érdekelhetik