Serie A: Hugo Maradona szívesen lenne a Napoli edzője

Vágólapra másolva!
2012.09.10. 18:08
A legendás Diego Maradona öccse, Hugo Maradona a legmagasabb szintre akar eljutni edzőként, azt sem tartja kizártnak, hogy egyszer a Napoli labdarúgócsapatát irányítja majd.
„A feleségem nápolyi, és három hónappal ezelőtt visszatértünk a városba – nyilatkozta a 43 éves Hugo Maradona a Radio CRC-nek. – Utánpótlásedzői munkát ajánlottak itt nekem, amit elfogadtam. Ebben a városban szeretnék maradni. Meg akarom ismerni az olasz labdarúgást, és végigjárom a ranglétrát, hogy egyszer az olasz élvonalban edzősködhessek. Nem sietem el a dolgokat, szeretnék mindent megtanulni.”Hugo Maradona az 1987–1988-as szezonban játékosként már belekóstolt a Serie A légkörébe, az Ascoli középpályásaként 13 mérkőzésen lépett pályára, de gólt nem szerzett. Ezt követően megfordult többek között a Rayo Vallecanóban és a Rapid Wienben is, pályafutása végén pedig Japánban légióskodott. Edzőként eddig csak a 2004–2005-ös idényben dolgozott, amikor a Puerto Rico Islanders csapatát irányította.„Hogy lehetek-e egy nap a Napoli vezetőedzője? Bármi megtörténhet. Szeretem a csapatot, nagyon jól játszik, bár még korai megtippelni, hol végezhet a bajnokságban. Ha tehetem, megnézem a meccseiket a stadionban” – tette hozzá Hugo Maradona, akinek bátyja, Diego kétszer is bajnoki címig vezette játékosként a Napolit, és a mai napig istenként tisztelik a Vezúv tövében.
Legfrissebb hírek

Magyarországon nyitották ki a világ egyik legértékesebb focis kártyáját

Minden más foci
2025.03.26. 15:01

Akár tíz évre is börtönbe zárhatják Maradona volt testőrét

Minden más foci
2025.03.26. 14:16

Egy idény után távozhat Liverpoolból Federico Chiesa – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.22. 12:12

Fontos pontokat hullajtott a Venezia otthonában a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 14:32

A Napoli a Fiorentina legyőzésével üldözi tovább az Intert

Olasz labdarúgás
2025.03.09. 17:08

Nem tudott a tabella élére ugrani a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.03.01. 20:05

Kapitális hibája után kikapott a Comótól a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.02.23. 16:58

Kiváló mérkőzésen játszott döntetlent a Lazio a Napolival; nehezen nyert otthon a Milan

Olasz labdarúgás
2025.02.15. 22:45
Ezek is érdekelhetik