Csontzene és döntetlen Udinében

Vágólapra másolva!
2013.03.09. 22:39
null
Muriel (24) fantasztikus góllal egyenlített
Küzdelmes, helyenként kifejezetten kemény mérkőzésen döntetlent játszott az Udinese és az AS Roma az olasz bajnokság 28. fordulójának egyetlen szombati mérkőzésén. A vezetést a fővárosiak szerezték meg Erik Lamela révén, majd a szakadó esőben Luis Muriel egyenlített. A hazaiak a 73. perctől emberhátrányban játszottak.

A Serie A egyetlen szombati mérkőzésén a hazai pályán 11 mérkőzés óta veretlen, ezzel az olasz élvonal leghosszabb aktív sorozatát magáénak tudó Udinese fogadta az AS Romát. A kilencedik csapott össze a hetedikkel, azaz az európai kupaszereplés szempontjából is fontos kilencven percre volt kilátás.

A meccsnek külön pikantériát szolgáltatott, hogy a két csapatban szerepelt a Serie A két legeredményesebb aktív csatára: a 225 gólos Francesco Totti és a 168 találatnál járó Antonio Di Natale. Az első nagy helyzet utóbbi előtt adódott, a tizenhatos vonaláról tette próbára Marteen Stekelenburgot. Aztán a túloldalon Totti hozta helyzetbe egy gyors szabadrúgással Alessandro Florenzit, aki azonban egy az egyben nem tudta megverni Zseljko Brkicset, és kimaradt a helyzet.

Az Udinében Luciano Spalletti szakmai stábjának tagjaként dolgozó, a Roma vezetőedzőjeként először ellenfélként visszatérő Aurelio Andreazzoli együttese a 21. percben megszerezte a vezetést. Totti beadása után Florenzi fejese után Brkics még a lécre tudta ütni a labdát, amely éppen az érkező Erik Lamela elé hullott, és az argentin nem hibázta el a ziccert. 0–1

Az első félidőben több gól nem esett, de a Danilóra látványosan megharagudó Totti sárga lapot kapott. A rómaiak ászát a második félidőben le is hozta Andreazzoli, nehogy kiállítsák, de a csere után egy perccel az Udinese egyenlített. Luis Muriel a tizenhatos bal oldalán az alapvonalnál szép csellel becsapta a szakadó esőben nagyon vizessé vált füvön megcsúszó Vasszilisz Toroszidiszt és Nicolás Burdissót, majd miután néhány métert visszalépett, Stekelenburg lába között a kapuba lőtt. 1–1

Az egyre indulatosabbá váló mérkőzésen jól érezte Andreazzoli Marco Guida játékvezető szigorúságát, a bíró egyre nagyobb szerepet kapott: a fordulás előtt az udinei Maicouselnek, utána a szintén hazai Maurizio Domizzinek, a 76. percben Toroszidisznek adott sárga lapot tizenegyes helyett szimuláció miatt, a kettő között pedig Thomas Hertaux-t állította ki durva szabálytalanság miatt. A kiállítás jogos volt, s Guida azt mindenképpen jól látta, hogy nagyon keménnyé válik a játék – a hajrára csökkent a szép, ötletes megoldások száma, s egyre többen feküdtek hosszasan a pályán.

A 90. percben a Totti helyére beálló Pablo Osvaldo lesgyanús helyzetben lépett ki, de ziccerben nemcsak a kifutó Brkics, hanem a kapu mellett is ellőtte a labdát. A meccs igazi győztese a Fiorentina, a Lazio és az Inter, e három csapat vasárnap úgy léphet pályára, hogy a Roma előtt maradt.

SERIE A
28. FORDULÓ
Udinese–Roma 1–1
(Muriel 62., ill. Lamela 20.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 27 18 5 4 54–18 +36 59
2. Napoli 27 15 8 4 47–22 +25 53
3. Milan 28 15 6 7 50–32 +18 51
4. Lazio 27 14 5 8 37–32 +5 47
5. Internazionale 27 14 5 8 44–36 +8 47
6. Fiorentina 27 13 6 8 48–33 +15 45
7. Roma 28 13 5 10 58–49 +9 44
8. Catania 27 12 6 9 36–34 +2 42
9. Udinese 28 10 11 7 37–35 +2 41
10. Sampdoria 27 10 6 11 34–30 +4 35
11. Parma 27 8 8 11 32–36 –4 32
12. Torino 27 7 12 8 32–32 0 32
13. Bologna 27 9 5 13 37–36 +1 32
14. Cagliari 27 8 7 12 32–46 –14 31
15. Atalanta 27 9 5 13 26–38 –12 30
16. Chievo 27 8 5 14 27–44 –17 29
17. Genoa 28 6 8 14 27–42 –15 26
18. Siena 27 7 6 14 27–39 –12 21
19. Pescara 27 6 3 18 20–54 –34 21
20. Palermo 27 3 12 12 22–39 –17 21

A Sampdoriától és a Torinótól 1-1, az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik