Római derbi a kupaindulásért vívott harc hevében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.08. 14:20
null
Az esti római derbi a kupahelyekért folyó harc miatt is érdekes lesz (Fotó: Action Images, archív)
Nagy téttel bír az esti római derbi, ugyanis ha az ezúttal pályaválasztó, hetedik helyen álló AS Roma legyőzi a hatodik Laziót, akkor beéri városi riválisát, és még kiélezettebbé teszi a versenyt az európai kupaindulást jelentő helyek megszerzéséért.

A jeles mérkőzés előtt Francesco Totti, a „házigazdák” csapatkapitánya együtt ebédelt az egyesület elnökével, James Pallottával. Hogy mi volt a téma?

„Megbeszéltük, hogy kétezer-húszig hosszabbítok” – viccelődött a 36 éves klasszis, de az elöljáró is tréfás kedvében volt: „Totti megengedte, hogy még két évig vezessem a klubot.” Bizony sok múlhat Totti játékán este, a Roma legutóbbi derbisikeréért 2011-ig kell visszamenni, akkor a karmester duplázott a 2–0-ra megnyert találkozón.

A pályán minden bizonnyal már kevésbé lesz oldott a hangulat, ahogy az a római derbikre jellemző, a legutóbbi négy találkozásukkor például hét piros lap került kiosztásra. A Laziónál már nem álmodozhatnak a scudettóról, ugyanakkor ha nem vigyáznak, még a jövő évi Európa-liga-indulásuk is veszélybe kerülhet. A legutóbbi öt mérkőzéséből hármat elveszítő Petkovics-csapatból sérülés miatt kiesett Miroslav Klose a közelmúltban, nélküle pedig korántsem volt annyira eredményes a Lazio. Kérdés, a német támadó elég fitt-e ahhoz, hogy kezdeni tudjon.

A Roma a Zdenek Zeman távozása után a szezon hátralévő részére kinevezett Aurelio Andreazzolival sokat javított pozícióján a kupaindulásért folyatott harcban, ugyanakkor az előző körben Palermóban elszenvedett vereséggel kicsit megtorpant a csapat. Ha nem sikerülne El-helyre vezetni a Romát, az nagyban csökkentené Andreazzoli véglegesítésének esélyét.

„Az is mutatja a Lazio erejét, hogy még három versenysorozatban érdekelt. Annak ellenére jól állnak a bajnokságban, hogy a kupaterhelés miatt van néhány problémájuk. A Palermótól meglepő vereséget szenvedtünk, de ez bármely csapattal megeshet. Nem akarok kifogásokat keresni, de már csak a derbi jár a fejünkben” – mondta a felvezető sajtótájékoztatón Andreazzoli.

A Laziónak az utóbbi időben jól megy a derbiken, az utóbbi hármat megnyerte, novemberben 3–2-vel gyűjtötte be a három pontot. Sergio Floccari, Cristian Brocchi, Abdoulay Konko, Marius Stankevicius és Andre Dias hiányozni fog a Lazióból sérülés miatt, a túloldalon Federico Balzaretti és Iván Piris nem bevethető, Pablo Osvaldo pedig eltiltását tölti. Összességében ez lesz a 173. derbi, az eddigi találkozók közül 63 ért véget a Roma győzelmével, 49-szer nyert a Lazio, míg 60 döntetlen született.

„Semmi sem fogható a derbihez. A várakozások magasak, senki nem foglalkozik a tabellán elfoglalt pozícióval, saját magunkért, a szurkolókért és a dicsőségért kell nyernünk” – adta ki a jelszót a sérült Brocchi.

Hogy ebből mi valósul meg, megtudhatják, ha nyomon követik a meccset folyamatosan frissülő cikkünk segítségével!

AZ ŐSZI MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

SERIE A, 31. FORDULÓ
AS ROMA–LAZIO

Róma, Stadio Olimpico, 20.45 (Tv: Sport Klub)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK

AS ROMA: Stekelenburg – Toroszidisz, Marquinhos, Castan, Marquinho – Bradley, De Rossi, Florenzi – Pjanic – Lamela, Totti. Vezetőedző: Aurelio Andreazzoli.
LAZIO
: Marchetti – González, Biava, Cana, Radu – Candreva, Mauri, Ledesma, Hernanes, Lulic – Klose/Saha.Vezetőedző: Vladimir Petkovics.

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Napoli–Genoa 2–0 (G. Pandev 18., Dzemaili 29.)
Inter–Atalanta 3–4 (Rocchi 43., R. Alvárez 57., 61., ill. Bonaventura 56., Denis 65., 71., 77. – az elsőt 11-esből)
Udinese–Chievo 3–1 (Di Natale 20., 25., Benatia 85., ill. Papp 35.)
Catania–Cagliari 0–0

Sampdoria–Palermo 1–3 (Munari 43., ill. Von Bergen 35., Ilicic 50., García 56.)
Siena–Parma 0–0
Fiorentina–Milan 2–2 (Ljajics 67. – 11-esből, D. Pizarro 73. – 11-esből, ill. Montolivo 14., Flamini 62.)
Juventus–Pescara 2–1 (Vucsinics 72., 78. – az elsőt 11-esből, ill. Cascione 83.)
Bologna–Torino 2–2 (Kone 65., Guarente 86., ill. Barreto 25., Bianchi 94.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 31 22 5 4 61–20 +41 71
2. Napoli 31 18 8 5 57–29 +28 62
3. Milan 31 17 7 7 55–34 +21 58
4. Fiorentina 31 15 7 9 56–39 +17 52
5. Internazionale 31 15 5 11 50–43 +7
50
6. Lazio
30 15 5 10 39–36 +3
50
7. Roma 30 14 5 11 60–51 +9 47
8. Catania 31 13 7 11 40–38 +2 46
9. Udinese 31 11 12 8 41–39 +2 45
10. Parma 31 10 9 12 39–39 0 39
11. Cagliari 31 10 9 12 37–48 –11 39
12. Bologna 31 10 7 14 40–40 0 37
13. Atalanta 31 11 6 14 34–45 –11 37
14. Sampdoria 31 10 7 14 36–38 –2 36
15. Torino 31 8 13 10 39–43 –4 36
16. Chievo 31 10 5 16 32–48 –16 35
17. Siena 31 8 9 14 31–42 –11 27
18. Palermo 31 5 12 14 28–44 –16 27
19. Genoa 31 6 9 16 31–49 –18 27
20. Pescara 31 6 3 22 22–63 –41 21

A Sampdoriától és a Torinótól 1-1, az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik