Serie A: a Juventus genovai vereséggel zárta a bajnokságot - videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.18. 22:37
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) záró fordulójának nyitó mérkőzésén a Juventus hiába szerezte meg a vezetést, végül 3–2-es vereséget szenvedett a Sampdoria otthonában, így nem tudta megszerezni a klubrekordot jelentő 28. győzelmét a bajnokságban.

A bajnoki címét már három fordulóval ezelőtt megszerző Juventus nem a legerősebb összeállításában lépett pályára a Genovában megrendezett bajnokin. Antonio Conte vezetőedző Gianluigi Buffont, Claudio Marchisiót, Arturo Vidalt és Mirko Vucsinicset sem jelölte a kezdők közé, az alapemberek közül ugyanakkor Andrea Pirlo, Giorgio Chiellini és Leonardo Bonucci megőrizte helyét a kezdőcsapatban.

A találkozó elején a torinóiak léptek fel kezdeményezőbben, ennek megfelelően a 25. percben meg is szerezték a vezetést. Pirlo ívelte be a labdát a védők mögé a gólhelyzetben kilépő Fabio Quagliarellának, aki a tizenhatoson belülre érve higgadtan elpasszolt Angelo Da Costa mellett (0–1).

Az addig nem sokat mutató genovai csapat válaszára azonban nem kellett sokat várni. Hat perccel később Chiellini szabálytalankodott a nyáron az Interbe igazoló Mauro Icardival szemben a büntetőterületen belül, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt. Eder nem hibázott (1–1).

Icardi tizenegyest harcolt ki, majd gólt lőtt (Fotó: Action Images)
Icardi tizenegyest harcolt ki, majd gólt lőtt (Fotó: Action Images)

Az első játékrész hajrájában még Quagliarella előtt adódott nagy lehetőség a gólszerzésre, ám öt méterről mellé pörgetett.

A második félidőben már a hazaiak akarata érvényesült. Az 57. percben Marcelo Estigarribia jobb oldali szögletére Lorenzo De Silvestri robbant be a rövid oldalon, és nagy erővel fejelt a kapuba. Storari még beleért a labdába, ám reális esélye nem volt a hárításra (2–1).

Az idő előrehaladtával a Juve feltolta a védekezését, és igyekezett nyomást gyakorolni a Sampdoriára, amely azonban kihasználta támadóinak gyorsaságát, és a találkozó hajrájához érkezve végleg eldöntötte a három pont sorsát.

A 75. percben Estigarribia kilépett a jobb oldalon, majd a kapu elé érve Icardi elé tálalt, aki két méterről üggyel-bajjal a kapuba továbbította a labdát (3–1).

A hajrában a vendégek fokozták a nyomást, és sikerült izgalmassá tenniük a meccs végét. A négyperces hosszabbítás első percében a csereként beálló Stephan Lichtsteiner jobb oldalról középre lőtt labdáját Emanuele Giaccherini bombázta a bal felső sarokba (3–2).

A 94. percben Pirlo végezhetett el rendkívül ígéretes szögből szabadrúgást, ám kísérlete irányt változtatott, és lelassult a sorfalon, így a hazaiak brazil kapusának nem okozott gondot a hárítás.

A Juventus így nem tudta megszerezni bajnokságbeli 28. győzelmét, amivel beállította volna az 1949–1950-es szezonban felállított klubrekordot, míg a Sampdoria elmondhatja magáról, hogy oda-vissza legyőzte a bajnokot.

SERIE A
38. (UTOLSÓ) FORDULÓ
Sampdoria–Juventus 3–2 (Eder 31. – 11-esből, De Silvestri 57., Icardi 75., ill. Quagliarella 25., Giacherrini 91.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 38 27 6 5 71–24 +47 87
2. Napoli 37 23 9 5 72–34 +38 78
3. Milan 37 20 9 8 65–38 +27 69
4. Fiorentina 37 20 7 10 67–43 +24 67
5. Udinese 37 17 12 8 54–43 +11 63
6. Lazio 37 18 7 12 51–41 +10 61
7. Roma 37 17 8 12 69–55 +14 59
8. Catania 37 15 10 12 48–44 +4 55
9. Internazionale 37 16 6 15 53–52 +1 54
10. Parma 37 12 10 15 42–45 –3 46
11. Chievo 37 12 8 17 35–50 –15 44
12. Cagliari 37 11 11 15 42–54 –12 44
13. Bologna 37 11 10 16 45–52 –7 43
14. Sampdoria 38 11 10 17 43–51 –8 42
15. Atalanta 37 11 8 18 37–54 –17 39
16. Torino 37 8 15 14 44–53 –9 38
17. Genoa 37 8 13 16 38–52 –14 37
18. Palermo 37 6 14 17 33–51 –18 32
19. Siena 37 9 9 19 35–55 –20 30
20. Pescara 37 6 4 27 26–79 –53 22
A Sampdoriától és a Torinótól 1-1, az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik