Új milánói időszámítás: Balotelli előtt és Balotelli után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.21. 15:29
null
Mario varázsolt tavasszal a Milanban (Fotó: Reuters)
Óriási hajrával megcsípte a BL-kvalifikációt az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) az AC Milan, a bajnoki bronzérmes idényét két részre lehet bontani: a Mario Balotelli érkezése előttire és utánira. A megosztó, nehezen kezelhető – kezelhetetlen? – játékos duplán hazatalált, amit pontokat érő gólokkal és teljesítménnyel hálált meg.

A tavaly nyáron elsősorban anyagi megfontolás miatt – spórolásból – átalakított milánói együttes önmagához és dicső múltjához képest az ősszel csak szenvedett a bajnokságban. Teljesítménye rendkívül hullámzó volt, mérkőzéseinek felét nem nyerte meg (22 meccsen négy döntetlen és hét vereség), már január végét írtuk, és a gárda csak az ötödik helyen szerénykedett. Viszont még így is belátható távolságon belül volt az előtte lévő négyestől, hiszen a Juventus, a Napoli, a Lazio és az Inter is szórta a pontokat becsülettel.

BALOTELLI TAVASZA
mérkőzés
o/i
k/cs
perc
gól
sárga
23. Udinese o 2–1
k 90 2
24. Cagliari i 1–1
k 90 1
25. Parma o 2–1
k 90 1
26. Inter i 1–1
k 90
27. Lazio o 3–0
sérült
28. Genoa i 2–0
k 66 1 26.
29. Palermo o 2–0
k 90 2
30. Chievo i 1–0
k 90 17.
31. Fiorentina i 2–2
k 90 71.
32. Napoli o 1–1
eltiltott
33. Juventus i 0–1
eltiltott
34. Catania o 4–2
k 90 1 72.
35. Torino o 1–0
k 90 1 85.
36. Pescara i 4–0
k 90 2
37. Roma o 0–0
k 90 40.
38. Siena i 2–1
k 90 1

A Milannál akkor gondoltak egy nagyon merészet, és szerződtették a Manchester City olasz feketebárányát, Mario Balotellit. Róla köztudott, hogy még Inter-játékosként is a városi riválisért dobbant nagyobbat a szíve, és kivételes képességei mellett számba kellett venni állandó fegyelmezetlenségeit, balhéit. Az angol klubnál viszont végképp kitelt a hitele, mert hiába vállalt főszerepet az olaszok Eb-ezüstérmes meneteléséből – az elődöntőben az ő duplája búcsúztatta Németországot, amely klubszinten éppen uralja a kontinenst –, a Man. Citynél epizódszerepnél többet nem kapott, ráadásul azzal sem tudott élni.

Tizennégy PL-meccsén összesen 589 percet töltött a pályán – kevesebbet, mint a lehetséges felét –, mindössze egy gólt szerzett. Az angolok hat BL-meccsén kétszer nem volt a keretben, négyszer csereként lépett pályára, összesen 95 percet volt játékban – durván egy mérkőzésnyit –, de legalább egyszer beköszönt a Dortmundnak. December végén ráadásul sérüléssel is bajlódott, a Milannál mégis megbíztak benne. Az átigazolási szezon utolsó napján 20 millió euróért cserébe a Man City engedte magát megszabadítani Balotellitől. Talán a Milan-vezetők is csak a legszebb álmaikban bíztak abban, hogy egycsapásra minden megváltozik a csapatnál. Pedig így történt...

Érkezése után Balotelli sorozatban három bajnokin volt eredményes, a kezdést az Udinese elleni duplája jelentette, amellyel övéi 2–1-re nyertek. A Cagliari elleni idegenbeli mérkőzésen pontot ért a gólja (1–1), a Parma elleni egygólos siker alkalmával a 78. percben ő alakította 2–0-ra az állást.

Lendületbe jött a Milan, még inkább Balotelli. Az együttes végül 16 forduló alatt majdnem annyi pontot (35) gyűjtött be, mint előtte 22 meccs során (37), a tavasszal szerzett 28 gólból 12-t a támadó ért el. Hogy Balotelli valóban újjászületett vagy csak ideiglenesen megváltozott, arra a jövőben kapjuk meg a választ. Mindenesetre történt vele valami, ami a futballról szól. Márpedig egy labdarúgó esetében ez nem utolsó szempont. Sőt, inkább az első. Hazájába visszatérve, szeretett klubjába igazolva minden bizonnyal duplán fűtötte a bizonyítási vágy, és képes volt a feladatra koncentrálni, nem elfecsérelni a tehetségét.

Tizenhárom mérkőzése közül tizenkettőt végig játszott, mindössze három bajnokiról hiányzott, igaz talán a legfontosabb ütközetekről. A Laziót nélküle is elkapták a társak (3–0), a Napolival szintén otthon ikszeltek (1–1), a bajnok Juventustól viszont Torinóban kikaptak (1–0).

Ráadásul a végszava is tökéletesre sikerült: a záró fordulóban a 84. percig vesztésre álltak Sienában – győzniük kellett a BL-helyért –, akkor az általa kiharcolt, majd értékesített büntetőből egyenlített a Milan, amely később Philippe Mexes góljával nyerni tudott.

Az ősszel Balotelli már a nemzetközi kupában is a Milan rendelkezésére áll – ellentétben a tavasszal, hiszen a Man. Cityben már korábban megtette ezt, amellyel a folytatásra kizárta magát a BL-ből –, jó lesz vele és rá vigyázniuk az ellenfeleknek. No és persze nem árt a további figyelem Milánóban sem – 13 meccsén hat sárgát kapott, firenzei balhéja után eltiltották –, nehogy még újabb időszámítás kezdődjön, amely visszaviszi Balotellit az időben...

AZ AC MILAN BALOTELLI NÉLKÜL A 2012–2013-AS BAJNOKSÁGBAN
1. Juventus 22 15 4 3 46–15 +31 49
2. Napoli 22 14 4 4 43–20 +23 46
3. Lazio 22 13 4 5 32–22 +10 43
4. Internazionale 22 12 4 6 35–25 +10 40
5. Milan 22 11 4 7 39–28 +11 37
6. Fiorentina 22 10 6 6 39–27 +12 36
7. Catania 22 10 5 7 31–28 +3 35
8. Roma 22 10 4 8 47–38 +9 34
9. Udinese 22 8 9 5 33–31 +2 33
10. Parma 22 8 7 7 30–29 +1 31
11. Chievo 22 8 4 10 23–34 –11 28
12. Torino 22 6 10 6 27–26 +1 27
13. Sampdoria 22 7 4 11 28–29 –1 24
14. Atalanta 22 7 4 11 19–32 –13 23
15. Bologna 22 6 4 12 29–31 –2 22
16. Cagliari 22 5 6 11 21–38 –17 21
17. Pescara 22 6 2 14 17–45 –28 20
18. Genoa 22 4 6 12 22–35 –13 18
19. Palermo 22 3 8 11 19–35 –16 17
20. Siena 22 5 5 12 20–32 –12 14
ÉS BALOTELLI SZERZŐDTETÉSE UTÁN...
1. Juventus 16 12 2 2 25– 9 +16 38
2. Milan 16 10 5 1 28–11 +17 35
3. Fiorentina 16 11 1 4 33–17 +16 34
4. Udinese 16 10 3 3 26–14 +12 33
5. Napoli 16 9 5 2 30–16 +14 32
6. Roma 16 8 4 4 24–18 +6 28
7. Cagliari 16 7 5 4 22–16 +6 26
8. Bologna 16 5 7 4 16–21 –5 22
9. Catania 16 5 6 5 19–18 +1 21
10. Genoa 16 4 8 4 16–17 –1 20
11. Lazio 16 5 3 8 19–20 –1 18
12. Parma 16 5 3 8 15–17 –2 18
13. Sampdoria 16 4 6 6 15–22 –7 18
14. Atalanta 16 4 5 7 20–24 –4 17
15. Chievo 16 4 5 7 14–18 –4 17
16. Siena 16 4 4 8 16–25 –9 16
17. Palermo 16 3 6 7 15–19 –4 15
18. Internazionale 16 4 2 10 20–32 –12 14
19. Torino 16 2 6 8 19–29 –10 12
20. Pescara 16 2 14 10–39 –29 2
A VÉGEREDÉNY
1. Juventus 38 27 6 5 71–24 +47 87
2. Napoli 38 23 9 6 73–36 +37 78
3. Milan 38 21 9 8 67–39 +28 72
4. Fiorentina 38 21 7 10 72–44 +28 70
5. Udinese 38 18 12 8 59–45 +14 66
6. Roma 38 18 8 12 71–56 +15 62
7. Lazio 38 18 7 13 51–42 +9 61
8. Catania 38 15 11 12 50–46 +4 56
9. Internazionale 38 16 6 16 55–57 –2 54
10. Parma 38 13 10 15 45–46 –1 49
11. Cagliari 38 12 11 15 43–54 –11 47
12. Chievo 38 12 9 17 37–52 –15 45
13. Bologna 38 11 11 16 45–52 –7 44
14. Sampdoria 38 11 10 17 43–51 –8 42
15. Atalanta 38 11 9 18 39–56 –17 40
16. Torino 38 8 16 14 46–55 –9 39
17. Genoa 38 8 14 16 38–52 –14 38
18. Palermo 38 6 14 18 34–54 –20 32
19. Siena 38 9 9 20 36–57 –21 30
20. Pescara 38 6 4 28 27–84 –57 22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik