Napoli: az elnök fenyegeti Cavanit, hogy „letépi” a fejét

Vágólapra másolva!
2013.06.23. 19:38
Az olasz labdarúgóklubok vezetőit illik komolyan venni, Rómától Délre pedig félni is. Amikor a Napoli első embere –  tulajdonosa és elnöke –, Aurelio De Laurentiis félig viccesen, de félig komolyan üzen Edinson Cavaninak, a csapat alapemberének, hogy július 20-ig döntsön a jövőjéről, akkor a nevesített labdarúgónak bizony nem tanácsos megvárnia a másnapot. Már csak azért sem, mert az elnök még beváltja az ígéretét, és „letépi” a fejét...
„Én megbízom Cavaniban, ő egy egyenes ember, aki nem játssza el a becsületét. Én úgy készülök, hogy marad nálunk, de ha mégis úgy dönt, hogy távozik, akkor a Konföderációs Kupáról való visszatérése után, július huszadikán tájékoztasson erről. Különben »letépem« a fejét” – tréfálkozott De Laurentiis egy olyan ügyben, amelyen aligha kacagnak nagyokat a Napoli drukkerei.Cavani jelenleg az uruguayi válogatottal szerepel a Konföderációs Kupán – ma este a Tahiti elleni kötelező győzelem begyűjtése a cél, amely minden bizonnyal elődöntős folytatást érne, a találkozót a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti –, a jövőjét firtató kérdéseket kerüli, azokra diplomatikus, kitérő válaszokat ad.Cavani szerződésében – amely 2017-ig érvényes – 63 millió eurós kivásárlási ár szerepel, de augusztus 10-i határidőig. Amennyiben a kérő leteszi ezt az összeget, az olaszoknak nincs mit tenniük. Onnantól kezdve azonban a játékengedélye alku tárgyát képezi, a Napoli akár többet is kérhet – más kérdés, hogy ez a valós piaci értékének megfelel-e –, viszont ha az udvarló Cavaninak nagyon korrekt ajánlattal áll elő, akkor ő is nyomás alá helyzheti az olaszokat, hogy márpedig ő menni akar, és engedjenek az árából, ha csak nem akarnak egy elégedetlen, boldogtalan játékost erőszakkal maguknál tartani.Az elmúlt napokban – amint arról már több alkalommal is beszámoltunk – Cavani kapcsán a spanyol Real Madrid, valamint két angol gigász, a Chelsea és a Manchester City neve is felmerült lehetséges következő állomáshelyként.
Legfrissebb hírek

Serie A: a Napoli simán győzött az Empoli ellen, és tovább üldözi az Intert

Olasz labdarúgás
2025.04.14. 22:40

Két olasz játékosért is harcba szállhat a Milan

Olasz labdarúgás
2025.04.11. 19:39

Fantasztikus góllal egyenlített a Bologna, csak egy pontot szerzett a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.04.07. 22:58

Kevin De Bruyne az évad végén elhagyja a Manchester Cityt

Angol labdarúgás
2025.04.04. 13:07

Rendkívüli nyitás a német játékospiacon is a klubvilágbajnokság előtt

Német labdarúgás
2025.04.02. 10:42

Antonio Conte: Az ilyen napokon utálok edző lenni

Olasz labdarúgás
2025.03.31. 08:03

Politano és Lukaku góljaira csak Jovics válaszolt, a Napoli nyerte a Milan elleni rangadót

Olasz labdarúgás
2025.03.30. 22:47

Egy idény után távozhat Liverpoolból Federico Chiesa – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.22. 12:12
Ezek is érdekelhetik