A Napoli négy gólt rúgott, Rómában győzte le a Laziót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.02. 20:57
null
Gonzalo Higuaín kétszer is bevette a Lazio kapuját (Fotó: Action Images)
Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 14. fordulójának zárómérkőzésén a Napoli 4–2-es győzelmet aratott a Lazio otthonában. A mérkőzés első gólját Gonzalo Higuaín szerezte, a hazaiak egy öngóllal egyenlítettek, de a második félidőben az exlaziós Pandev valamint Higuaín révén két góllal meglépett a nápolyi csapat. A hajrában Keita szépített, de Callejón is betalált, így alakult ki a végeredmény.

A forduló előtt a krízis elkerülése volt a cél (és a tét) mindkét vezetőedző számára. A Vladimir Petkovic vezetteLazio bár az Európa-ligában a múlt héten továbbjutott csoportjából, utolsó nyolc bajnoki mérkőzéséből csak egyet nyert meg. Rafa BenítezNapolija legutóbbi két bajnokiját rúgott gól nélkül veszítette el a Juventus és a Parma ellen, ráadásul dortmundi vereségével a BL-ben is a kiesés szélére került.

Ennek tudatában nem tartalékolhattak a csapatok, és ennek megfelelő iramban is kezdődött az összecsapás. A Lazio kezdte meggyőzőbben az első félidőt, főleg a jobb oldalon, az olasz válogatott Candreva révén került a nápolyi védelem mögé. A túloldalon a kiváló formában futballozó Insigne volt a legaktívabb, de az utolsó passzok (és/vagy lövések) nem voltak sikeresek.

Egyre inkább domináltak a hazaiak a mérkőzésen, mégis a déliek szerezték meg a vezetést. Gonzalo Higuaín egy nagyszerű csellel és villámléptekkel hagyta faképnél a Lazio belső védelmét, majd Marchetti mellett estében a hálóba pöccintett. 0–1 (Ez volt az argentin csatár első bajnoki akciógólja szeptember 22-e óta.)

Csupán pillanatokig örülhettek a vezetésnek a nápolyiak, hiszen egy perccel később egy (menetrendszerűen érkező) jobb oldali Candreva-beadást és némi kavarodást követően a svájci romboló középpályás, Valon Behrami helyezte a labdát egy balszerencsés mozdulattal Pepe Reina kapujába. Öngól, 1–1.

Pár perccel később Higuaín ismét betalált, de ezúttal lesről volt eredményes. A túloldalon Hernanes hibázott ziccerben, így egy élvezetes 45 percet követően döntetlennel vonulhattak szünetre a csapatok.

Alig telt el öt perc a második félidőből és ismét előnyben volt a Napoli. Higuaín ezúttal az előkészítésben vállalt szerepet, beadását a csapatkapitány Maggio fejelte vissza, az ötösön ólálkodó Goran Pandev pedig a bámészkodó hazai védők között fordulásból bevette a Lazio kapuját. 1–2

A sérült Marek Hamsíkot helyettesítő macedón egykori klubja ellen szerezte negyedik bajnoki találatát a szezonban, ennek ellenére rendesen megünnepelte, pedig mostanában ez nagyon nem divatos.(Lecserélésekor meg is kapta a magáét a római drukkerektől.)

Egy óra elteltével beállt a Napoli ellen tizenegy mérkőzésen hatszor is eredményes Sergio Floccari, de a Lazio túlságosan kinyílt, így a Napoli rúgta az újabb gólt. Inler indította a vendégek kontráját, Pandev ugratta ki középen Higuaínt, az argentin pedig nem hibázott a kapussal szemben, a hosszú felső sarokba vágta a labdát. A nyáron 40 millióért igazolt támadó tizenharmadik Serie A-meccsén hetedik gólját és második dupláját szerezte. 1–3

A Lazio az utolsó 20 percben mindent elkövetett a pontszerzés érdekében. A hajrában a csereként beállt, barcelonai nevelésű Keita a vendégek egész védelmét körbefutva bombázta szét Reina kapuját (2–3), izgalmassá téve az utolsó perceket. Az egyenlítés helyett azonban a spanyol José MaríaCallejón a 91. percben egy újabb nápolyi kontra végén eldöntötte a meccset és a három pont sorsát. 2–4

A Napoli 2008 és négy bajnoki mérkőzés után győzte le ismét a Satdio Olimpicóban a Laziót, sikerével három pontra faragta hátrányát a táblázaton második Roma együttesével szemben. Az utolsó öt bajnokiján mindössze három pontot gyűjtő Lazio visszacsúszott a kilencedik helyre.



SERIE A, 14. FORDULÓ
LAZIO–NAPOLI 2–4 (Behrami ög 25., Keita 88., ill. Higuaín 24. és 72., Pandev 50., Callejón 91.)

SZINTÉN HÉTFŐN JÁTSZOTTÁK:

FIORENTINA–HELLAS VERONA 4–3

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 14 12 1 1 29–10 +19 37
2. Roma 14 10 4 27–4 +23 34
3. Napoli 14 10 1 3 28–14 +14 31
4. Internazionale 14 7 6 1 31–14 +17 27
5. Fiorentina 14 8 3 3 27–18 +9 27
6. Verona 14 7 1 6 25–24 +1 22
7. Genoa 14 5 4 5 15–15 0 19
8. Milan 14 4 5 5 21–21 0 17
9. Lazio 14 4 5 5 19–21 –2 17
9. Parma 14 4 5 5 19–21 –2 17
11. Atalanta 14 5 2 7 15–18 –3 17
12. Torino 14 3 7 4 23–23 0 16
13. Udinese 14 5 1 8 12–16 –4 16
14. Cagliari 14 3 6 5 15–22 –7 15
15. Sassuolo 14 3 5 6 17–30 –13 14
16. Chievo 14 3 3 8 11–18 –7 12
17. Bologna 14 2 6 6 16–26 –10 12
18. Livorno 14 3 3 8 13–23 –10 12
19. Sampdoria 14 2 5 7 15–24 –9 11
20. Catania 14 2 3 9 10–26 –16 9


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik