Serie B: már csak egy lépésre az élvonaltól a Latina

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.11. 23:04
Az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Serie B) élvonalba jutásért vívott rájátszásának elődöntőjében a Latina hazai pályán is 2–2-es döntetlent játszott a Barival, így jobb szezonbeli helyezése (3.–7.) miatt döntőbe jutott.

A találkozó sokáig gól nélkül csordogált, a 73. percben azonban az első felvonáson öngólt szerző Diego Polenta büntetőjével előnybe került a Bari. Az első élvonalbeli szerepléséért küzdő Latina az utolsó tíz perc kezdetén szintén tizenegyesből kiegyenlített, majd a 84. percben már a vezetést is megszerezte. A Bari a véghajrában még egyenlített, de fordítania már nem sikerült, így a szezon során harmadik helyen záró Latina jutott a rájátszás fináléjába.

Ahol az ellenfele a Cesena lesz, miután az idegenbeli siker után otthon ikszelt a Modenával.

SERIE B, RÁJÁTSZÁS AZ ÉLVONALBA JUTÁSÉRT
ELŐDÖNTŐ,
VISSZAVÁGÓK
Latina (3.)–Bari (7.) 2–2
Továbbjutott:
a Latina, 4–4-es összesítéssel, jobb szezonbeli teljestménye miatt
Cesena (4.)–Modena (5.) 1–1
Továbbjutott:
a Cesena, 2–1-es összesítéssel

A DÖNTŐBEN
Cesena (4.)–Latina (3.) június 15., 20.30
Latina (3.)–Cesena (4.) június 18., 20.30

Ahol az ellenfele a Cesena lesz, miután az idegenbeli siker után otthon ikszelt a Modenával.

SERIE B, RÁJÁTSZÁS AZ ÉLVONALBA JUTÁSÉRT
ELŐDÖNTŐ,
VISSZAVÁGÓK
Latina (3.)–Bari (7.) 2–2
Továbbjutott:
a Latina, 4–4-es összesítéssel, jobb szezonbeli teljestménye miatt
Cesena (4.)–Modena (5.) 1–1
Továbbjutott:
a Cesena, 2–1-es összesítéssel

A DÖNTŐBEN
Cesena (4.)–Latina (3.) június 15., 20.30
Latina (3.)–Cesena (4.) június 18., 20.30

Legfrissebb hírek

Totti állítja, januárban nem sokon múlt, hogy 48 évesen visszatérjen a Serie A-ba

Olasz labdarúgás
7 órája

A Verona elleni győzelmével a Juventus a forduló nyertese

Olasz labdarúgás
23 órája

Meghosszabbította Reijnders szerződését a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
Tegnap, 20:16

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:09

Visszatérhet a pályára Moise Kean – hivatalos

Olasz labdarúgás
Tegnap, 17:05

Serie A: a Lazio a 98. percben belőtt 11-essel verte meg a Milant

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 22:53

Serie A: a Como ráijesztett a Romára, de kikapott

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 19:57

Serie A: Orsolini megfordította a Bologna meccsét; két góllal nyert a Torino

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 17:01
Ezek is érdekelhetik