Fabrizio Ravanelli: Örömmel hallottam, hogy Marco Rossi lett a szövetségi kapitány

– Ne vegye a vendégszeretet hiányának, hogy ilyen esős idővel fogadjuk, mi is szívesebben emlékeztettük volna pályafutása helyszínei közül Róma vagy Marseille időjárására, mint Middlesbrough-éra.
– Ugyan, az én kedvemet az időjárás nem tudja elrontani, mert Budapest csodálatos, teljesen elbűvölt a város, a Duna, a budai Vár – válaszolta a Bajnokok Ligája-győztes, kétszeres olasz bajnok, korai őszülése miatt „Fehér Tollnak” becézett csatár. – Elhatároztam, hogy egyszer elhozom ide a feleségemet romantikázni. Játékosként egyszer jártam itt, kilencvenhatban a válogatottal, de akkor nem volt idő szétnézni. Talán egyszer edzőként is visszatérek, örömmel hallottam a napokban, hogy honfitársam, Marco Rossi lett a szövetségi kapitányuk, nagyon sok sikert kívánok neki.

– Két nappal Marco Rossi kinevezése után ön is új kalandba kezdett, és az ukrán Arszenal Kijev vezetőedzője lett. Hogy jött a lehetőség, és milyen célok vezérlik?
– A klub elnöke keresett meg, elmondta, hogy a csapat számos nehézséggel küzd, és úgy érzi, nagy hasznát tudnának venni a tapasztalataimnak. Felvázolta a projektet, ami elnyerte a tetszésemet, így belevágtam.

– Pályafutása során edzőnagyságok keze alatt játszhatott. Kit tart közülük a példaképének?
– Mindannyiuktól rengeteget tudtam tanulni. Giovanni Trapattoni kiemelkedő szaktudású volt, Marcello Lippinél kevesen tudtak jobban motiválni, ő mindent megnyert, amit csak lehetett, Arrigo Sacchi pedig zseni volt, forradalmár, nagy hatása volt a világfutball fejlődésére.

– Abban a Juventusban, amelyben ön is játszott, ott volt a középpályán Zinédine Zidane, Didier Deschamps, Paulo Sousa és Antonio Conte is. Sejtette, hogy mindannyiukból ilyen nagy edző lesz?
– Nagyszerű műhely, egyfajta futball-laboratórium működött ott, várható volt, hogy többen is edzőnek állnak, de azt azért nem hittem volna, hogy mindből ilyen klasszis lesz. Nagy erősségük, hogy pályafutásukkal példát tudnak mutatni a játékosaiknak.

– Az önök Juventusa nyert legutóbb BL-t. Mit gondol, az elmúlt huszonkét évben miért nem sikerült újra? Egyetért azzal, hogy a Juve szerkezetileg inkább a bajnoki szereplésre van összerakva?
– Nem hinném. A győzelmünk óta négyszer is eljutott már a döntőbe, csak az utolsó lépés hiányzott. A Juventus innovatív csapat, de anyagilag nem tud versenyezni a legnagyobbakkal. Ám a Juvénál zajló szakmai munkát dicséri, hogy sokkal gazdagabb csapatok – mint a két manchesteri együttes vagy a PSG – jó ideje még a döntő közelébe sem tudtak kerülni.

– A római BL-döntőben éles szögből szerzett gólja egy generáció ikonikus pillanata volt. Egy ismerősöm saját bevallása szerint még a szerelmi gyönyör csúcsán is arra a gólra szokott gondolni. Önnek mit jelentett?
– Talán érthető, hogy a gyönyör pillanatában én nem magamra szoktam gondolni, de az tagadhatatlan, hogy pályafutásom legszebb momentuma volt. Fogalmazzunk úgy: számomra is az volt a csúcs…

– Mi, magyarok sajnos már hozzászokhattunk, de önök miként viselik, hogy a válogatottjuk nélkül kell nézniük a világbajnokságot?
– Ez borzalmas, egyszerűen katasztrófa. Az okai persze messzire nyúlnak. Óriási bajok vannak az utánpótlás-nevelésben, nem megfelelő a tervezés és a kiválasztás sem. A labdarúgás gyakran tükörképe egy országban zajló változásoknak, és ez most is egyértelműen tapasztalható.

– Valóban katasztrófaként élik meg? Kívülről úgy tetszik, meglepően jól fogadták. Gyanítom, ha ez a kilencvenes években történik, megostromolják a szövetség székházát, a kapitány pedig azóta sem mehetne ki az utcára.
– Nos, az emberek valóban nyugodtabban fogadták, mint hittem, de a sajtó azért nem kímélte a szövetségi kapitányt. Ne legyen igazam, de tartok tőle, hogy ez a kudarc véget vetett Gian Piero Ventura edzői pályafutásának.

– Roberto Mancini kapitányi kinevezését jó ötletnek tartja?
– Igen, meggyőződésem, hogy képes visszavezetni a válogatottat a helyes útra.

– Egyszer lett volna lehetősége vébén szerepelni, 1998-ban. Igaz, hogy azért maradt le, mert a kisfiától épp elkapta a kanyarót? Hogyan tudta feldolgozni, hogy elúszott a lehetőség?
– Sajnos így történt, és azért tudtam elfogadni a csapást, mert a fiam végül felépült. Szörnyen nehéz időszak volt az életünkben, mert én is beteg lettem, de a gyermekem élet és halál között lebegett.

– Milyen párosítást vár a fináléban?
– Úgy vélem, az egyik szereplő a francia–argentin meccs győztese lesz. Deschamps remek munkát végez, míg az argentinoknak nagy erőt adhat, ha ezt a kört is túlélik. Sajnos ezen az ágon van a szintén esélyes brazil és belga csapat is, így a másikról Horvátország tűnik befutónak.

– Igaz az, hogy amikor 1996-ban a Middlesbrough játékosa lett, olyan elmaradott volt szakmailag a Premier League, hogy Torinóból faxoltatott át magának edzésterveket?
– Igen, így történt, az angol liga akkor még nem hasonlított a maira. Nagyon sok egyéni edzésre volt szükségem, mert a tréningek gyengék voltak. Ettől függetlenül csodás évem volt, harmincnégy gólt szereztem, csak eggyel maradtam le az Aranycipőről.

– Nem a legszebb éveit éli az olasz futball. Egy olasz focitábor nagyköveteként hogy látja, miként lehet vonzóvá tenni a mai gyerekeknek a calciót?
– Az olasz futball fogalom, a legnagyobb vonzereje maga a legenda, amely áthatja. A futball Olaszországban a kultúra alapköve, a lelke mélyén minden kissrác még mindig futballsztár akar lenni. Ez szerintem sohasem változik meg, és amíg így lesz, addig megmarad a delejes vonzereje is az olasz futballnak.