Két magyar edző is szerepel abban az összeállításban, amelyet az olasz Sport Week közölt a Serie A történetének legeredményesebb trénereiről. A La Gazzetta dello Sport hetilapja megnézte az olasz élvonalbeli bajnokság statisztikáit, és képzeletbeli versenyt rendezett az egyes évtizedekben dolgozó edzők között: aki az adott időszakban a legtöbb bajnoki pontot szerezte a Serie A-ban, elnyerte az évtized győztese címet, és a végeredmény közlésekor jutott figyelem a második és a harmadik helyezetteknek is. A mi szempontunkból a szokatlan versengés legérdekesebb hozadéka, hogy a harmincas évek nyertese és az ötvenes évek „bronzérmese” egyaránt magyar szakember.
Az egységes országos bajnokság 1929-es életre hívását követő első teljes évtizedben Weisz Árpád, az Ambrosianával (vagyis a mai Internazionaléval) egy, a Bolognával két bajnoki címet szerző edző végzett az élen 337 ponttal. Mint ismert, a Solton született zsidó származású tréner a második világháború idején feleségével és két gyermekével együtt az auschwitzi koncentrációs táborban odaveszett. Sokáig feledésben maradt emlékét már nemcsak Olaszországban, hazánkban is egyre elevenebben ápolják, miként a néhány hete bemutatott, „Weisz és a többiek – magyarok az olasz fociban, 1920–1960” című könyv megjelenése is bizonyítja Andreides Gábor és Dénes Tamás tollából. A kötetben szerepel a címadó edzőről egy 1931-es olaszországi sajtóvélemény, amelyet olvasva a mondandó mellett az értékelést közlő forrásra is érdemes odafigyelni. A történelem képtelen fordulata, hogy alábbi sorok a fasizmus majdani üldözöttjéről a Lo Sport Fascista című lapban jelentek meg: „Az igen jó tréner Weisznek volt tennivalója, ő azonban olyan ember, aki tökéletesen ismeri foglalkozását. Ennek a magyarnak leginkább az az érdeme, hogy elég jól megértette, milyen fából faragták az olaszokat.”
Megértette a harmincas évek ferencvárosi csatárklasszisa, Sárosi György is, aki edzőként 1948 után egész sor olasz klubnál – a Barinál, a Lucchesénél, a Juventusnál, a Genoánál, a Románál, a Bolognánál és a Bresciánál – vállalt szerepet. Legfényesebb idényében, a Juventus bajnoki győzelmével végződő 1951–1952-esben menet közben vette át a torinóiak vezetését.
„Doktor Gyurka a tizedik forduló után került a csapathoz – írja a már idézett könyv a Triesztben született magyar trénerről. – Eleinte nem tűnt sikeresnek a váltás. Az addig mindössze három pontot veszítő »zebrák« az egykori vb-ezüstérmes »Giorgióval« háromszor is döntetlenre játszottak. Azután »karácsonyi ajándékként« egymásra talált az edző és a csapat, és a Juve fölényesen, hétpontos különbséggel megnyerte a bajnokságot Czeizler Lajos Milanja előtt.”
A torinói menetelésnek és a következő években szerzett genovai, római, bolognai pontoknak köszönhetően Sárosi György az évtized harmadik leghatékonyabb Serie A-edzője lett Giuseppe Viani és Fulvio Bernardini mögött. A hatvanas éveket a Grande Intert sikerre vezető Helenio Herrera, a hetvenes éveket Nils Liedholm, a nyolcvanas éveket Giovanni Trapattoni „vitte” a Sport Week játékában, majd következett a kilencvenes évekbeli aranykor az olasz liga világuralmával és a kor kirakatedzőjével, Marcello Lippivel, majd az ezredforduló utáni első évtized a Milant csúcsra vezető Carlo Ancelottival.
Noha a számítás módszere nehezíti a különböző évtizedek eredményeinek összevetését, hiszen az 1993–1994-es idényig a győzelemért két pont járt a későbbi három helyett, így is világosan látszik, hogy az elmúlt majd' kilencven évet tekintve is kimagaslik a kétezertízes évek edzőkirálya, a már egy évvel a „zárás” előtt is 690 ponton álló Massimiliano Allegri hatékonysága. A Milan (2010–2014), majd a Juventus (2014–) vezetőedzője az évtizedversenyt simán nyeri, jelenleg körülbelül dupla pontszámmal vezet Stefano Pioli és Vincenzo Montella előtt. És ami talán a Sport Week statisztikai játékánál is fontosabb: az érintett időszakban a Milannal egyszer (2011), a Juventusszal négyszer (2015, 2016, 2017, 2018) megnyerte az olasz bajnokságot.