Roma: „Szándékosan kihagytak mindenből” – Totti kiakadt, lemondott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.17. 14:20
null
Francesco Totti elhagyta a Romát (Fotó: AFP)
Francesco Totti, a Serie A-ban szereplő AS Roma labdarúgócsapatának ikonja hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be, hogy lemondott a „farkasoknál”.

 

A játékosként 1992 és 2017 között a gárdát erősítő FrancescoTotti visszavonulása után az igazgatóság tagjaként tevékenykedett tovább a Románál, és a klubnál nemrég a technikai igazgatói pozíciót is felajánlottak neki, ám ő úgy döntött, nem él a lehetőséggel. Sőt, a 42 éves korábbi világklasszist olyannyira frusztrálta, hogy hiába volt igazgató, semmibe sincs beleszólása, a döntésekből rendre kihagyták, hogy hétfőn a nyilvánosság előtt, sajtótájékoztató keretében bejelentette: távozik a Romától.

„Én tisztában voltam a szándékaimmal és azzal, hogy mit szeretnék, ezt igyekeztem is átadni, mind a klubnak, mind a csapatnak, de hogy őszinte legyek, a klubnál sosem akarták, hogy bármit is tegyek, minden döntésből kizártak. Nem én voltam a hibás, mert sosem kaptam meg a lehetőséget, hogy kifejezzem magam. Egyetlen valódi technikai projektben sem vettem részt. Úgy voltam vele, hogy az első évben megesik az ilyen, míg a második évben már tisztán láttam, hogy miben segítenék, mit tennék, de sosem ültünk össze, egyáltalán nem segítettük egymást. Most viszont én egy másik útra lépek rá, de abban a pillanatban, amikor a Roma tulajdonosa tényleg megbízik bennem, akkor itt leszek, készen állok, úgyhogy nem mondom, hogy végérvényesen távozom.”

„Néhány embernek az volt a célja, hogy a rómaiakat eltávolítsa a klubtól. Ők most elérték a céljukat. Az elmúlt nyolc évben, mióta az amerikaiak megvették a klubot, minden erejükkel azon voltak, hogy egy irányba tereljenek minket. Ahogy teltek az évek, úgy próbálkoztak, és most sikerült is nekik.”

Legfrissebb hírek

Marcus Thuram megsérült, kihagyhatja a jövő heti milánói derbit

Olasz labdarúgás
16 órája

Serie A: a Napoli simán győzött az Empoli ellen, és tovább üldözi az Intert

Olasz labdarúgás
2025.04.14. 22:40

Tizenegy év után térhet vissza Milánóba Massimiliano Allegri – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.04.14. 12:56

Ismét működött a Grosso-mágia, a Sassuolo azonnal visszajutott a Serie A-ba

Olasz labdarúgás
2025.04.14. 10:46

Ranieri örül, hogy sosem kapott ki római derbin

Olasz labdarúgás
2025.04.14. 09:17

Serie A: hatalmas iram, tömény izgalom, két gól – döntetlennel zárult a római derbi

Olasz labdarúgás
2025.04.13. 22:39

Az Atalanta három vereség után nyert újra

Olasz labdarúgás
2025.04.13. 14:27

Nem akármilyen gólokkal nyert a Juventus a Lecce ellen

Olasz labdarúgás
2025.04.12. 22:52
Ezek is érdekelhetik