Serie A: az Udinese legyőzésével tovább kapaszkodik a Samp

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.11.24. 20:13
null
Gastón Ramírez tizenegyese döntött (Fotó: AFP)
Újabb lépést tett a kiesőzóna végleges elhagyása felé a Sampdoria. A genovai együttes – amely az első kilenc fordulóban összesen négy pontot szerzett – ezúttal az Udinese ellen tudott fordítani és nyerni, ezzel idénybeli harmadik győzelmét könyvelve el az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A), és legutóbbi négy meccsén nem kapott ki. A három pontot érő találatot Gastón Ramírez lőtte büntetőből. A Lecce–Cagliari meccset a pályára zúduló eső miatt elhalasztották.

A Sampdoria nem kevesebb, mint 203 nap után tudott ismét gólt szerezni egy olasz bajnoki mérkőzés első félidejében – májusban a Parma kapuját Gregoire Defrel vette be, most Manolo Gabbiadini volt eredményes. Igaz, jól kicentizte, a 45+6. percben jött az egyenlítés.

A meccs krónikájához tartozik, hogy az Udinese emberhátrányban fejezte be a mérkőzést, Mato Jajalót még 1–1-es állásnál, az 53. percben állították ki második sárga lap után.

OLASZ SERIE A
13. FORDULÓ

Sampdoria–Udinese 2–1 (Gabbiadini 45+6, G. Ramírez 74. – 11-esből, ill. Nesztorovszki 29.)
Elhalasztva
Lecce–Cagliari
Korábban
AS Roma–Brescia 3–0 (Smalling 49., G. Mancini 57., Dzeko 66.)
Sassuolo–Lazio 1–2
(Caputo 45., ill. Immobile 34., F. Caicedo 92.)
Verona–Fiorentina 1–0
(Di Carmine 66.)
Bologna–Parma 2–2
(Palacio 40., Dzemaili 95., ill. Kulusevski 17., Iacoponi 71.)
Szombaton

Atalanta–Juventus 1–3 (Gosens 56., ill. Higuaín 74., 82., Dybala 92.)
AC Milan–Napoli 1–1
(Bonaventura 29., ill. Lozano 24.)
Torino–Inter 0–3 (L. Martínez 12., De Vrij 32., R. Lukaku 55.)
Hétfőn játsszák
20.45: SPAL–Genoa (Tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 13 11 2 23–10 +13 35
2. Internazionale 13 11 1 1 29–12 +17 34
3. Lazio 13 8 3 2 30–14 +16 27
4. Roma 13 7 4 2 23–14 +9 25
5. Cagliari 12 7 3 2 23–12 +11 24
6. Atalanta 13 6 4 3 31–21 +10 22
7. Napoli 13 5 5 3 22–16 +6 20
8. Parma 13 5 3 5 20–17 +3 18
9. Hellas Verona 13 5 3 5 11–11 0 18
10. Fiorentina 13 4 4 5 18–20 –2 16
11. Torino 13 4 2 7 15–20 –5 14
12. Milan 13 4 2 7 12–17 –5 14
13. Udinese 13 4 2 7 9–20 –11 14
14. Sassuolo 12 4 1 7 22–23 –1 13
15. Bologna 13 3 4 6 18–22 –4 13
16. Sampdoria 13 3 3 7 9–20 –11 12
17. Lecce 12 2 4 6 15–25 –10 10
18. Genoa 12 2 3 7 14–26 –12 9
19. SPAL 12 2 2 8 7–18 –11 8
20. Brescia 12 2 1 9 10–23–13 7

 

Legfrissebb hírek

Balogh Botond kezezése döntött, Udinében hagyta a pontokat a Parma

Olasz labdarúgás
2025.03.01. 22:48

Az Udinese győztes góljának szerzője nem tartotta tiszteletben a hierarchiát

Olasz labdarúgás
2025.02.22. 13:13

Érdekes körülmények között szerzett tizenegyesgóllal nyert az Udinese a Lecce ellen

Olasz labdarúgás
2025.02.21. 22:48

Nem bírt a Napoli az Udinesével, hétfőn zárkózhat az Internazionale

Olasz labdarúgás
2025.02.09. 22:51

Serie A: az Inter négyet vágott a Leccének, a Roma két büntetővel fordított Udinében

Olasz labdarúgás
2025.01.26. 19:58

A Como három góllal legyőzte az Udinesét, négy helyet előrelépett a tabellán

Olasz labdarúgás
2025.01.20. 22:46

Nem bírt az Atalanta az Udinesével

Olasz labdarúgás
2025.01.11. 16:58

Simán nyert Firenzében a Napoli, Velencében szakadt meg az Empoli vereségsorozata

Olasz labdarúgás
2025.01.04. 19:58
Ezek is érdekelhetik