Milánó: nem a San Siro helyett, hanem mellé épül új stadion?

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2019.12.03. 17:20
null
Jó lenne megmenteni... (Fotó: AFP)
A nyáron sok futballszerető embert szíven ütött, hogy a 2026-os téli olimpiai pályázat részeként új multisportarénát húznának fel a San Siro helyére Milánóban, erről a Nemzetközi Olimpiai Bizottság lausanne-i kongresszusán számolt be Paulo Scaroni, a Milan klubelnöke és Alessandro Antonello, az Inter igazgatója. A legújabb hírek szerint talán mégsem dózerolják el a legendás stadiont.

 

A milánói önkormányzat és a két klub képviselői kedden tárgyaltak egymással, és Alessandro Antonello bejelentette, hogy folyamatosan ötletelnek, és még az sem biztos, hogy a San Sirót lebontják. A jelenlegi stadion alapjait egyébként 1925-ben tették le, legutóbb 1989-ben – egy évvel az olaszországi világbajnokság előtt – bővítették és újították fel.

„Kaptunk bizonyos ígéreteket a milánói önkormányzattól a San Siro karbantartására, de különböző ötletekkel álltunk elő, és ezekre mindkét klub nyitott” – nyilatkozta Antonello, míg Paulo Scaroni elárulta, hogy a bontás ellen már korábban is felszólaló önkormányzat azt is felvetette „innovatív ötletként”, hogy a San Siro maradjon fent, és tőle száz méterre épüljön meg az új stadion.

„Majd meglátjuk, megvalósítható-e ez az ötlet, ha nem, az önkormányzat már most jelezte, hogy más ötletei is vannak arra, hogyan maradjon fent a San Siro” – tette hozzá Scaroni.

 

Legfrissebb hírek

Robbie Keane mesterhármast lőtt a Milan legendáinak – videó

Minden más foci
2025.03.24. 15:01

Visszavonult az 54-szeres olasz válogatott szélső

Olasz labdarúgás
2025.03.19. 16:53

A Paris fontos meccset nyert meg a Milan ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.03.18. 22:50

Gasperini bírózott, Inzaghi a kritikusoknak válaszolt a vasárnap esti rangadó után

Olasz labdarúgás
2025.03.17. 10:30

Bergamói győzelmével egyedül áll a tabella élén az Inter – nagy lehetőséget szalasztott el az Atalanta

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 22:47

Balogh Botondék a hajrában egyenlítettek a sereghajtó otthonában, ismét hátrányból felállva nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2025.03.15. 20:02

Ígéretes irányban a fenntarthatóság felé – Football Benchmark-elemzés a PSG-ről és az Interről

Képes Sport
2025.03.15. 11:42

Szalah Gerrardot, Yamal Draxlert érte be, Kane közelít Beckhamhez – BL-statisztikák

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:40
Ezek is érdekelhetik