Brazília: 39 évesen újra légiósnak áll az Inter volt védője

Vágólapra másolva!
2020.12.14. 16:18
null
Maicon (jobbra) pályafutása legjobb éveit az Internél töltötte (Fotó: AFP)
Az Interrel négyszeres olasz bajnok és kétszeres kupagyőztes brazil jobbhátvéd, Maicon, mióta 2016-ban távozott a Romától, többször is visszavonult az aktív labdarúgástól, ám legkésőbb másfél év múlva újra a pályán volt: előbb a brazil másodosztályú Avaínál kezdte újra, majd egy év szünet után a Criciúmánál folytatta. Végül egy újabb kihagyás után a hazája negyedik vonalában szereplő Villa Nova játékosa volt idén szeptembertől. Hétfőn pedig az is kiderült, hogy a 76-szoros brazil válogatott közel a negyvenhez ismét légiósnak áll: az olasz negyedosztályban szereplő ASD Sona futballistája lesz.

 

Maicon négy év után tér vissza Európába – számolt be róla a negyedosztályú klub az Instagram-csatornáján, hozzátéve, hogy Maicon a legjobb jobbhátvéd lesz, aki valaha a klub színeiben megfordult, s hogy a jövő nyáron 40 éves brazil január első hetében csatlakozik a klubhoz.

Maicon a kétezres évek második felétől jó hat-nyolc esztendőn keresztül kora egyik legjobb, legerősebb jobbhátvédje, vagyis hát brazil módi szerint jobb oldali mindenese volt. Boldogította a Monacót, majd az Intert – amelynél máig a klub legendái között emlegetik –, a Manchester Cityt és végül 2016 nyaráig az AS Romát is. Legjobb évében, 2010-ben olasz bajnok, BL-győztes, a vb álomcsapatának a tagja, az UEFA Év csapatának a tagja, valamint a legjobb Európában futballozó brazil légiós lett.

A válogatottban 2003 és 2014 között 76 mérkőzésen hét gólt és 15 gólpasszt jegyzett, nyert Copa Américát és Konföderációs Kupát, játszott két világbajnokságon. Sokat elárul a fizikumáról, hogy az Internél töltött évei alatt közeli barátságba került az alkohollal, ám ez sem vetette vissza nagyon a karrierjét. A brazíliai vb-kudarcot ugyan túlélte, s válogatott maradt, ám 2014 szeptemberében alaposabb magyarázat nélkülkivágták a selecao keretéből.


 

Legfrissebb hírek

„Intenzív időszak volt” – Thiago Motta rideg búcsút vett a Juventustól

Olasz labdarúgás
2025.03.24. 13:05

Visszavonult az 54-szeres olasz válogatott szélső

Olasz labdarúgás
2025.03.19. 16:53

Gasperini bírózott, Inzaghi a kritikusoknak válaszolt a vasárnap esti rangadó után

Olasz labdarúgás
2025.03.17. 10:30

Bergamói győzelmével egyedül áll a tabella élén az Inter – nagy lehetőséget szalasztott el az Atalanta

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 22:47

Ígéretes irányban a fenntarthatóság felé – Football Benchmark-elemzés a PSG-ről és az Interről

Képes Sport
2025.03.15. 11:42

Szalah Gerrardot, Yamal Draxlert érte be, Kane közelít Beckhamhez – BL-statisztikák

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:40

Kulcsfontosságú napok előtt a Barcelona, csodát tenne a Leverkusen és a Feyenoord

Bajnokok Ligája
2025.03.11. 09:29

BL: Dimarco nem játszhat a Feyenoord ellen

Bajnokok Ligája
2025.03.03. 16:14
Ezek is érdekelhetik