Olasz Szuperkupa: CR 760. gólja után a Juventusé a trófea

Vágólapra másolva!
2021.01.20. 23:01
null
Cristiano Ronaldo pályafutása 760. gólját szerzi tétmeccsen (Fotó: AFP)
Szerda este rendezték az olasz Szuperkupa-mérkőzést, amelyen a Juventus Cristiano Ronaldo és Álvaro Morata góljával 2–0-ra győzött a Napoli ellen, így 9. alkalommal hódította el a trófeát.

A Juventus története 9. olasz Szuperkupa-győzelmére készült, a Napoli pedig negyedszer küzdhetett meg a trófeáért – s korábban kétszer nyerte meg a trófeát, mindhárom korábbi mérkőzését a Juventus ellen vívta, így tehát volt miért „visszavágniuk” a nápolyiaknak.

Az első játékrész gólt nem hozott, csak enyhe Juve-fölényt, legalábbis ami a labdabirtoklást illeti. Helyzetekből mindkét kapu előtt több kisebb és egy-egy nagyobb lehetőség adódott, ám míg a nápolyi Hirving Lozano fejese után Wojciech Szczesny védett, addig a torinóiaktól Cristiano Ronaldo elpuskázta a legnagyobb helyzetet a másik oldalon.

A fordulás után sem sokat változott a helyzet, mígnem a 64. percben egy szögletet követően megszerezte a vezetést a Juventus: Federico Bernardeschi beadása nyomán Cristiano Ronaldo közvetlen közelről pofozta a léc alá a labdát, megszerezve a vezetést a Juventusnak.

CR GÓLJA

Ezzel a találattal Cristiano Ronaldo Puskás Ferenc és Pelé után megelőzte Josef Bicant is: 760 találatával ő szerezte a legtöbb gólt a labdarúgás történetében hivatalos meccseken. Más számítások szerint ellenben CR még mindig nem érte be az osztrák/cseh legendát, akinek 805 gólja van.

A történelmi jelentőségű gól után néhány perccel aztán a portugál begyűjtött egy sárga lapot is – ezek számáról hiányzik a vonatkozó statisztika, ám az biztos, hogy CR ebben a műfajban még messze van a világcsúcstól.

Tíz perccel a rendes játékidő letelte előtt tizenegyeshez jutott a Napoli, miután Weston McKennie nagyot rúgott Dries Mertensbe, ám a megítélt büntetőt Lorenzo Insigne mellé lőtte.

Percek múlva Ronaldo tovább növelhette volna a Juve előnyét, de közeli lövésénél Ospina kapus óriási bravúrral mentett, akárcsak Szczesny az ötperces hosszabbítás végén, amikor Lozano közeli megpattanó lövését hárította. Az ellentámadásból pedig a csereként nem sokkal korábban pályára lépő Álvaro Moratabeállította a 2–0-s végeredményt.

OLASZ SZUPERKUPA
Juventus–Napoli 2–0
(C. Ronaldo 64., Á. Morata 90+4.)

Legfrissebb hírek

„A magyarok Ronaldo miatt nem örülnek a portugáloknak” – az örmények pedig őt várják

Foci vb 2026
13 órája

Egy idény után távozhat Liverpoolból Federico Chiesa – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.22. 12:12

Cristiano Ronaldo: 90 percünk van a párharc megfordítására

Minden más foci
2025.03.21. 09:16

Fontos pontokat hullajtott a Venezia otthonában a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 14:32

Cristiano Ronaldo 40 évesen is ott van a portugál keretben

Minden más foci
2025.03.14. 14:42

Íme, a lista, amelyen Ronaldo az első, Nikolics pedig a 17. helyen áll

Minden más foci
2025.03.14. 12:52

Hova tűntek a világklasszis középcsatárok? Shearer Messit, Ronaldót és Szalahot „hibáztatja”

Minden más foci
2025.03.11. 21:27

A Napoli a Fiorentina legyőzésével üldözi tovább az Intert

Olasz labdarúgás
2025.03.09. 17:08
Ezek is érdekelhetik