Serie A: hiába áll kieső helyen a Cagliari, hosszabbított edzőjével

Vágólapra másolva!
2021.01.24. 22:15
null
A Cagliarinál bíznak az edzőben (Fotó: AFP)
Az olasz labdarúgó-bajnokságban kieső helyen álló Cagliari meghosszabbította Eusebio Di Francesco vezetőedző szerződését. A szardíniai klub honlapjának vasárnapi híradása szerint a szakvezető új megállapodása 2023. június 30-ig szól – közölte a Magyar Távirati Iroda.

Di Francescót augusztus elején nevezték ki a Cagliari élére, azóta a csapat 19 bajnoki mérkőzésen mindössze 14 pontot szerzett, és a kiesést jelentő 18. helyen áll a tabellán.

Tommaso Giulini klubelnök elmondta, a szerződéshosszabbításra azért került sor, hogy még több erőt és támogatást adjanak az edzőnek, illetve megmutassák neki, mennyire hisznek benne.

„Pozitív energiákat kell sugároznunk, mert túlságosan sok aggódó arcot látok. Ez egy minőségi csapat. Kijövünk majd a gödörből, mert tisztában vagyunk vele, hogy mindannyiunknak még többet kell tennünk” – mondta.

Di Francesco úgy fogalmazott, a hosszabbítás azt jelenti, hogy a klubvezetők „egészében értékelik a dolgokat, és nem csak az eredmények alapján”. Hozzátette, a jobb teljesítmény érdekében különleges motiváció számára, hogy bíznak benne, hiszen a jelenlegi mutatójuk őt és a csapatot sem elégíti ki.

„Nagyon dühít, hogy nem hoz eredményt mindaz, amit belefektettük. Nem szabad kifogásokat keresnünk, hanem meg kell vizsgálnunk, mit csinálunk, és többet kell beleadnunk” – magyarázta.

(MTI)

Legfrissebb hírek

„Intenzív időszak volt” – Thiago Motta rideg búcsút vett a Juventustól

Olasz labdarúgás
2025.03.24. 13:05

Thiago Mottát meneszthetik, korábbi Juventus-játékos ülhet le a kispadra – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.23. 13:53

Paulo Dybala évadjának vége

Olasz labdarúgás
2025.03.20. 14:01

Visszavonult az 54-szeres olasz válogatott szélső

Olasz labdarúgás
2025.03.19. 16:53

Ultimátumot kapott Thiago Motta a Juventus vezérkarától – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.17. 11:18

Gasperini bírózott, Inzaghi a kritikusoknak válaszolt a vasárnap esti rangadó után

Olasz labdarúgás
2025.03.17. 10:30

Bergamói győzelmével egyedül áll a tabella élén az Inter – nagy lehetőséget szalasztott el az Atalanta

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 22:47

Nagyon nem megy a Juventusnak, amely az Atalanta után a Fiorentinától is jókora pofont kapott

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 20:04
Ezek is érdekelhetik