AC Milan: a beszólás, ami miatt azonnal kiállították Rebicet

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.16. 16:40
Mint beszámoltunk róla, vasárnap a Napoli 1–0-ra legyőzte az AC Milant az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A). Ante Rebic nem lehetett végig ott a pályán, a játékvezető ugyanis a 92. percben kiállította. Most az is kiderült, miért.

A meccs után csak annyit lehetett tudni, hogy Rebic valamit odaszólt a bírónak, ami miatt a játékvezető, Fabrizio Pasqua azonnal felmutatta a piros lapot.Rebic valamit odaszólt a bírónak, ami miatt a játékvezető, Fabrizio Pasqua azonnal felmutatta a piros lapot.

Az olaszok azonban nem bírtak magukkal, és a „Milan Scout” YouTube-csatornája kiderítette, mit mondott pontosan a horvát játékos, ami kiverte a biztosítékot.


Rebic a beszámolók szerint csak néhány rövid mondatot intézett a bíróhoz, annyi azonban bőven elég volt a kiállításhoz, a beszólása ugyanis így hangzott: „Anyukád hogy van? Láttam nemrég Nápolyban. A sarkon dolgozott…”

Persze a horvát ennél picit erősebben fogalmazott a végefelé…

Rebic eltiltásra is számíthat a beszólása miatt (Fotó: AFP)
Rebic eltiltásra is számíthat a beszólása miatt (Fotó: AFP)

Egyelőre nem hivatalos az információ, de a hírek szerint ezért Rebic kétmeccses eltiltásra számíthat, így valószínűleg a Fiorentina és a Sampdoria elleni bajnokin sem lehet ott.

Legfrissebb hírek

„Intenzív időszak volt” – Thiago Motta rideg búcsút vett a Juventustól

Olasz labdarúgás
2025.03.24. 13:05

Thiago Mottát meneszthetik, korábbi Juventus-játékos ülhet le a kispadra – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.23. 13:53

Paulo Dybala évadjának vége

Olasz labdarúgás
2025.03.20. 14:01

Visszavonult az 54-szeres olasz válogatott szélső

Olasz labdarúgás
2025.03.19. 16:53

Ultimátumot kapott Thiago Motta a Juventus vezérkarától – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.17. 11:18

Gasperini bírózott, Inzaghi a kritikusoknak válaszolt a vasárnap esti rangadó után

Olasz labdarúgás
2025.03.17. 10:30

Bergamói győzelmével egyedül áll a tabella élén az Inter – nagy lehetőséget szalasztott el az Atalanta

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 22:47

Nagyon nem megy a Juventusnak, amely az Atalanta után a Fiorentinától is jókora pofont kapott

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 20:04
Ezek is érdekelhetik