Olasz Kupa: a Samp lesz a zebrák ellenfele a 16 között

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.12.16. 22:50
null
A Lecce búszúztatta a Speziát (Fotó: AFP)
A Serie A-ban szereplő Spezia meglepetésre hazai pályán 2–0-ra kikapott a jelenleg másodosztályú Leccétől, míg a Sampdoria fordulatos meccsen, 2–1-re legyőzte a Torinót, így utolsóként jutott az Olasz Kupa nyolcaddöntőjébe, ahol a Juventusszal találkozik. 

 

A Lecce már az első félidőben vezetést szerzett a lengyel Marcin Listkowski fejes góljával, majd a második félidőben megduplázta előnyét, így különösebb erőfeszítés nélkül, 2–0-ra legyőzte az első osztályú kihívóját. A Serie B-ben jelenleg harmadik Lecce a Romával találkozik a 16 között.

A Sampdoria a veterán Fabio Quagliarella tizenegyesével ragadta magához a vezetést az első félidőben, ám az 54. percben Rolando Mandragora – szintén büntetőből –egyenlített. Mégsem örülhettek sokáig a torinóiak, hat perccel később újfent vezetettek a hazaiak, s a hármas sípszóig megőrizték egygólos előnyüket, így ők jutottak a nyolcaddöntőbe.

OLASZ KUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Spezia–Lecce (II.) 0–2
Sampdoria–Torino 2–1

SZERDAI MÉRKŐZÉSEK
Hellas Verona–Empoli 3–4
Cagliari–Cittadella (II.) 3–1
Fiorentina–Benevento (II.) 2–1

KEDDI MÉRKŐZÉSEK
Venezia
Ternana (II.) 3–1
Udinese–Crotone (II.) 4–0
Genoa–Salernitana 1–0

A legutóbbi bajnoki idény első nyolc helyezettje – az Internazionale, a Milan, az Atalanta, a Juventus, a Napoli, a Lazio, a Roma és a Sassuolo – a következő körben, a nyolcaddöntőben csatlakozik a küzdelmekhez.

A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Juventus–Sampdoria
Sassuolo–Cagliari
Napoli–Fiorentina
Atalanta–Venezia
Milan–Genoa
Lazio–Udinese
Roma–Lecce
Internazionale–Empoli
Legfrissebb hírek

Serie A: a Napoli simán győzött az Empoli ellen, és tovább üldözi az Intert

Olasz labdarúgás
2025.04.14. 22:40

Serie A: hatalmas iram, tömény izgalom, két gól – döntetlennel zárult a római derbi

Olasz labdarúgás
2025.04.13. 22:39

Nem akármilyen gólokkal nyert a Juventus a Lecce ellen

Olasz labdarúgás
2025.04.12. 22:52

Az Inter kétgólos győzelemmel hangolt a Bayern elleni BL-visszavágóra

Olasz labdarúgás
2025.04.12. 20:16

Bohózatba illő góllal rabolt pontot Torinóból a Verona

Olasz labdarúgás
2025.04.06. 17:10

Elégedetlenség helyett taps jön a lelátóról – Nagy Ádám és csapata hisz a feljutásban

Légiósok
2025.04.03. 14:13

Az Inter ismét nem tudta legyőzni a Milant, döntetlen született az Olasz Kupa-elődöntő odavágóján

Olasz labdarúgás
2025.04.02. 22:57

A Bologna fél lábbal már az Olasz Kupa döntőjében érezheti magát

Olasz labdarúgás
2025.04.01. 22:54
Ezek is érdekelhetik