Monza: csaknem öt év börtönt kértek a korábbi olasz válogatott védőre

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.12.16. 14:31
null
Armando Izzót korábban már eltiltották bundázás miatt (Fotó: Getty Images)
A Football Italia és a La Gazzetta dello Sport információi szerint egy ügyész négy év és tíz hónap börtönbüntetést kért az olasz első osztályban (Serie A) szereplő Monza hátvédéjére, Armando Izzóra.

 

Sajtóértesülések szerint Maurizio De Marco maffiavizsgálatokért felelős kerületi ügyész négy év börtönbüntetést kért a Monza védőjére, Armando Izzóra, aki feltehetőleg az olasz maffiacsaládoknak nyújtott külső segítséget.

Izzót még 2017-ben egy perben már 18 hónapra eltiltották bundázás miatt, amelyet 18 éves korában követett el. Korábbi klubjától, az Avellinótól akkor három pontot levontak, eltiltását ugyanakkor hat hónapra csökkentették.

A 30 éves középhátvéd a Napoli akadémiáján nevelkedett, és két és fél évig játszott az olasz harmadosztályban, a Serie B-ben szereplő Avellinóban.

Négy évet töltött a Genoában, majd további négyet a Torinóban, tavaly nyáron pedig kölcsönbe került a Monzához, ebben az idényben nyolc alkalommal lépett pályára. Izzo 2019 márciusában az olasz válogatottban is debütált, összesen három meccsig jutott.

Legfrissebb hírek

Döbbenetes rövidzárlat után kaptak gólt az olaszok – videó

Minden más foci
2025.03.23. 21:46

Balogh Botondék a hajrában egyenlítettek a sereghajtó otthonában, ismét hátrányból felállva nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2025.03.15. 20:02

A Milant másolta az Inter, kétgólos hátrányból verte meg a Monzát

Olasz labdarúgás
2025.03.08. 22:40

Serie A: Orsolini megfordította a Bologna meccsét; két góllal nyert a Torino

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 17:01

Négygólos győzelmet aratott a Roma

Olasz labdarúgás
2025.02.24. 22:36

Ismét edzőt váltott a Serie A sereghajtója, visszatér a korábbi világklasszis védő

Olasz labdarúgás
2025.02.10. 13:40

A duplázó Pedro vezérletével végezte ki a Lazio a Monzát, Balogh a kispadról nézte végig a Parma szardíniai vereségét

Olasz labdarúgás
2025.02.09. 17:08

Ingyen lehet a Monzáé a korábbi csodagyerek

Olasz labdarúgás
2025.02.07. 18:22
Ezek is érdekelhetik