Serie A: Londonból erősítheti meg védelmét az Inter – sajtóhír

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.08. 19:16
null
Chalobah lehet az egyik megoldás az Inter védőgondjaira (Fotó: Getty Images)
Főleg az angol piacról erősítené meg védelme jobb oldalát az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) érdekelt Internazionale – írja a La Gazzetta dello Sport.

 

A milánói együttes a nyári átigazolási időszakban két fontos védőt is elveszített a PSG-hez távozó Milan Skriniar, valamint az ingyen Monzába szerződő Danilo D'Abrosio személyében. Mivel érkezőként (a védelemben) eddig csupán a 22 éves német tehetséget, Yann Bissecket jegyezhettük fel a kék-feketéknél, elég nyilvánvaló, hogy Simone Inzaghi vezetőedzőnek nagy szüksége van egy jó képességű középhátvédre, aki a védelem jobb oldalán is helyt tud állni az olasz által preferált három védős hadrendben.

A Gazzetta információi szerint jelenleg két, Angliában futballozó jobbhátvéd, illetve belső védő van a milánóiak célkeresztjében. Az egyik a Chelsea-t erősítő Trevor Chalobah, aki Axel Disasi érkezésével elveszítheti a helyét a „kékek” kezdőcsapatában. A nyugat-londoni klub viszont (egyelőre) nem volt hajlandó kölcsönadni a játékost – ezzel együtt kérőkből nincs hiány, hiszen az Everton, a West Ham és a Newcastle is hajlandó lenne kifizetni a klub által meghatározott 30 millió eurós vételárat. Az Inter ezzel együtt „surranópályán” megszerezheti a Sierra Leone-i származású, 192 centiméteres középső bekket, aki korábban már jelezte, szívesen futballozna Milánóban.

A másik célpont az Arsenal japán jobb oldali védője, Tomijaszu Takehiro. A 24 éves játékos korábban már szerepelt Olaszországban (két éve a Bolognától igazolt az „ágyúsokhoz”), de az ő megszerzése sem tűnik olcsó mulatságnak, az észak-londoniak is egy 30 millió euró körüli összeg fejében válnának meg tőle.

További opció lehet az Atalanta török légiósa, Merih Demiral, a Lille-ben pallérozódó 23 éves portugál, Tiago Djalo, de a Tottenhamben perememberré váló Japhet Tanganga érkezése sem kizárható az Internél...

Legfrissebb hírek

Manuel Neuer minden bizonnyal kihagyja a Bayern Inter elleni visszavágóját is

Bajnokok Ligája
10 órája

Bajnokok Ligája: 47 alkalomból csak négy csapat tudott fordítani háromgólos hátrányból

Bajnokok Ligája
14 órája

Serie A: a Napoli simán győzött az Empoli ellen, és tovább üldözi az Intert

Olasz labdarúgás
2025.04.14. 22:40

Tizenegy év után térhet vissza Milánóba Massimiliano Allegri – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.04.14. 12:56

Ismét működött a Grosso-mágia, a Sassuolo azonnal visszajutott a Serie A-ba

Olasz labdarúgás
2025.04.14. 10:46

Ranieri örül, hogy sosem kapott ki római derbin

Olasz labdarúgás
2025.04.14. 09:17

Serie A: hatalmas iram, tömény izgalom, két gól – döntetlennel zárult a római derbi

Olasz labdarúgás
2025.04.13. 22:39

Az Atalanta három vereség után nyert újra

Olasz labdarúgás
2025.04.13. 14:27
Ezek is érdekelhetik