Könnyed Inter-siker az Empoli ellen

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.04.01. 22:42
Az Inter kétgólos sikert aratott az Empoli ellen (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 30. fordulójának zárómérkőzésén az Internazionale 2–0-ra legyőzte az Empolit.

Az Empoli a legutóbbi három bajnokiját egyaránt 1–0-ra elveszítette, ellenben az Internazionale a szeptemberi, Sassuolo elleni bajnoki óta nem talált legyőzőre a bajnokságban.

A milánói együttes ehhez mérten már az ötödik percben vezetést szerzett, amikor Federico Dimarco ballal kapásból a jobb alsó sarokba helyezte Alessandro Bastoni passzát. 

Az Inter a korai előny ellenére továbbra is támadó szellemben játszott, de a mérkőzést eldöntő második gólra egészen a 81. percig kellett várni. Két cserejátékos, Denzel Dumfries és Alexis Sánchez volt a kulcs, a holland a jobb szélen kapott jó kiugratást, majd középre tette a labdát, ahol az érkező Sánchez az üres kapuba passzolt. A 2–0-s győzelemnek köszönhetően az Inter előnye 14 pont a tabella élén a városi rivális Milan előtt, míg az Empoli 25 ponttal és mínusz 23-as gólkülönbséggel áll a 18. helyen.

OLASZ SERIE A
30. FORDULÓ
Internazionale–Empoli 2–0 (Dimarco 5., Alexis Sánchez 81.)

Korábban
Bologna–Salernitana 3–0 (Orsolini 14., Saelemaekers 44., Likojannisz 90+2.)
Cagliari–Verona 1–1 (Sulemana 74., ill. Bonazzoli 30.)
Sassuolo–Udinese 1–1 (Defrel 41., ill. Thauvin 44.)
Lecce–Roma 0–0

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Napoli–Atalanta 0–3 (Al. Mirancsuk 26., Scamacca 45., Koopmeiners 88.)
Genoa–Frosinone 1–1 (Gudmundsson 30. – 11-esből, ill. Reinier 36.)
Torino–Monza 1–0 (Sanabria 69.)
Kiállítva: Pessina (Monza, 72.)
Lazio–Juventus 1–0 (Marusics 90+3.)
Fiorentina–Milan 1–2 (Duncan 50., ill. Loftus-Cheek 47., Leao 53.)

1. Internazionale30254173–14+59 79 
2. Milan30205557–34+23 65 
3. Juventus30178544–24+20 59 
4. Bologna30169545–25+20 57 
5. Roma30157855–35+20 52 
6. Atalanta29155954–32+22 50 
7. Lazio301441237–33+4 46 
8. Napoli30129944–36+8 45 
9. Torino301111829–26+3 44 
10. Fiorentina291271042–34+8 43 
11. Monza301191032–37–5 42 
12. Genoa308111132–37–5 35 
13. Lecce306111326–45–19 29 
14. Udinese304161029–45–16 28 
15. Verona30691527–40–13 27 
16. Cagliari30691530–51–21 27 
17. Frosinone30671738–61–23 25 
18. Empoli30671722–45–23 25 
19. Sassuolo30661834–57–23 24 
20. Salernitana30282023–62–39 14 
AZ ÁLLÁS

 

Legfrissebb hírek

„Intenzív időszak volt” – Thiago Motta rideg búcsút vett a Juventustól

Olasz labdarúgás
2025.03.24. 13:05

Thiago Mottát meneszthetik, korábbi Juventus-játékos ülhet le a kispadra – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.23. 13:53

Paulo Dybala évadjának vége

Olasz labdarúgás
2025.03.20. 14:01

Ultimátumot kapott Thiago Motta a Juventus vezérkarától – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.03.17. 11:18

Gasperini bírózott, Inzaghi a kritikusoknak válaszolt a vasárnap esti rangadó után

Olasz labdarúgás
2025.03.17. 10:30

Bergamói győzelmével egyedül áll a tabella élén az Inter – nagy lehetőséget szalasztott el az Atalanta

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 22:47

Nagyon nem megy a Juventusnak, amely az Atalanta után a Fiorentinától is jókora pofont kapott

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 20:04

Meglepően egyoldalú meccsen páholta el a Bologna a Laziót; győzött a Roma

Olasz labdarúgás
2025.03.16. 17:58
Ezek is érdekelhetik