A Juventus bejelentette Koopmeiners érkezését – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.08.29. 08:22
Koopmeiners már alá is írta szerződését a Juventushoz (Fotó: juventusfc.com)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus szerdán este hivatalos honlapján jelentette be, hogy mindenben megállapodott Teun Koopmeiners átigazolását illetően. A holland játékos már alá is írta szerződését új csapatához.

Teun Koopmeiners az előző idényt az Atalantánál töltötte, és kulcsszerepet vállalt abban, hogy a bergamói együttes megnyerte az Európa-ligát. A holland középpályás szerződtetését szerdán jelentette be a Juventus, amely egy ideje már próbálta megszerezni a játékost.

„Teun Koopmeiners hivatalosan is a Juventus játékosa lett. A 26 esztendős középpályás öt évre szóló szerződést írt alá 2029. június 30-ig” – olvasható a Juventus hivatalos honlapján. Hozzátették azt is, hogy a Juventus és az Atalanta 51.3 millió eurós átigazolási díjban állapodott meg egymással. „Ez az összeg négy év alatt fizetendő, 3.4 millió euró járulékos költséggel” – tették hozzá a közleményben.

Koopmeiners a Claudio Marchisio visszavonulása óta szabad 8-as számú mezt viseli majd új csapatánál. 
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik