Az első hat bajnokijából hármat megnyerő, hármon döntetlent játszó Juventus már a mérkőzés elején uralta a játékot, a saját kapuja elé szorította a Cagliarit. A 13. percben a torinói játékosok hevesen reklamáltak Livio Marinelli játékvezetőnél, aki előbb tovább engedte a játékot, majd jelezte, hogy VAR-vizsgálat következik. Kiderült, Teun Koopmeiners szöglete után a középre ívelt, Federico Gatti által a kapu mellé fejelt labda Sebastiano Luperto ujjhegyéhez ért, és bár a labda íve nem változott, mivel a védő keze a válla felett volt, a szabályok szerint büntetőt kellett ítélni.
A tizenegyest Dusan Vlahovics végezte el, és megszerezte a vezetést a hazaiaknak, majd a Lipcse elleni hétközi BL-meccsen súlyos sérülést szenvedett Gleison Bremer mezét emelte a magasba csapattársaival.
A Juventus ezután is uralta a játékot, míg a szardíniaiak kontrákból próbáltak veszélyeztetni. A szünet után is voltak helyzetek mindkét oldalon, a Cagliari is el-eljutott a hazai kapuig, s az utolsó tíz percben az egyik támadása végén Roberto Piccoli Doulas Luizzal ütközve a Juventus 16-osán belül a földre esett. Hasonló jelenetsor következett, mint az elején: eleinte hiába reklamáltak a játékosok, Marinelli elhajtotta őket és továbbot intett, majd a VAR-szobából érkező információk hallatán mégis megállította a játékot. Ismét kiment a képernyőhöz, ameytől visszafordulva a tizenegyespontra mutatott.
A büntetőt ezúttal Razvan Marin értékesítette magabiztosan. A Juventusban Francisco Conceicao néhány perccel később megkapta második sárga lapját, és természetesen a pirosat is.
Marinelli nyolc percet hosszabbított, a Cagliari már a győzelemért támadott, a 95. percben Adam Obert a kapufát is eltalálta. A meccs utolsó jelenete egy Juventus-szöglet volt, amelyből Nicolo Fagioli szintén a kapufát találta el. Gól már nem született, a Cagliari pontot lopott a hét bajnokijából a negyediken ikszelő Juventus otthonából.
SERIE A, 7. FORDULÓ
Juventus–Cagliari 1–1 (Vlahovics 15. – 11-esből, ill. Marin 87. – 11-esből)
Kiállítva: Conceicao (89., Juventus)
KÉSŐBB
15.00: Bologna–Parma
15.00: Lazio–Empoli
18.00: Monza–Roma
20.45: Fiorentina–Milan
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Internazionale–Torino 3–2 (M. Thuram 25., 35., 60., ill. Zapata 36., Vlasic 86. – 11-esből)
Kiállítva: Maripán (20., Torino)
Atalanta–Genoa 5–1 (Retegui 24., 50., 74. – a harmadikat 11-esből, Éderson 60., De Roon 80., ill. Ekhator 83.)
Udinese–Lecce 1–0 (Zemura 75.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Napoli–Como 3–1 (McTominay 1., R. Lukaku 53. – 11-esből, Neres 86., ill. Strefezza 43.)
Verona–Venezia 2–1 (Tengstedt 9., Joronen 81. – öngól, ill. Oristanio 2.)
AZ ÁLLÁS | |||||||
1. Napoli | 7 | 5 | 1 | 1 | 14–5 | +9 | 16 |
2. Internazionale | 7 | 4 | 2 | 1 | 16–9 | +7 | 14 |
3. Juventus | 7 | 3 | 4 | – | 10–1 | +9 | 13 |
4. Udinese | 7 | 4 | 1 | 2 | 10–10 | 0 | 13 |
5. Milan | 6 | 3 | 2 | 1 | 14–7 | +7 | 11 |
6. Torino | 7 | 3 | 2 | 2 | 12–11 | +1 | 11 |
7. Atalanta | 7 | 3 | 1 | 3 | 16–13 | +3 | 10 |
8. Empoli | 6 | 2 | 4 | – | 5–2 | +3 | 10 |
9. Lazio | 6 | 3 | 1 | 2 | 12–10 | +2 | 10 |
10. Roma | 6 | 2 | 3 | 1 | 7–4 | +3 | 9 |
11. Verona | 7 | 3 | – | 4 | 12–12 | 0 | 9 |
12. Como | 7 | 2 | 2 | 3 | 10–14 | –4 | 8 |
13. Fiorentina | 6 | 1 | 4 | 1 | 7–7 | 0 | 7 |
14. Bologna | 6 | 1 | 4 | 1 | 7–9 | –2 | 7 |
15. Cagliari | 7 | 1 | 3 | 3 | 5–11 | –6 | 6 |
16. Parma | 6 | 1 | 2 | 3 | 10–12 | –2 | 5 |
17. Lecce | 7 | 1 | 2 | 4 | 3–12 | –9 | 5 |
18. Genoa | 7 | 1 | 2 | 4 | 5–15 | –10 | 5 |
19. Venezia | 7 | 1 | 1 | 5 | 5–12 | –7 | 4 |
20. Monza | 6 | – | 3 | 3 | 4–8 | –4 | 3 |