Az Atalanta folytatta jó sorozatát Torinóban

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.09.27. 19:58
Maarten De Roon (jobbra) piros lapot kapott Torinóban (Fotó: Getty Images)
Nem bírt egymással a Juventus és az Atalanta az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 5. fordulójában. Az újonc Cremonese továbbra is veretlen, miután 1–1-et játszott Comóban.

A Juventus és az Atalanta is vereség nélkül zárta az első négy fordulót. A bergamóiaknak jól megy Torinóban, 2018 márciusában kaptak ki utoljára a Juventus vendégeként.

Az első félidő hajrájában meg is szerezték a  vezetést Ivan Juric tanítványai: Vaszilije Adzsics labdát veszített, Kamaldeen Sulemana pedig 15 méterről kilőtte a bal sarkot.

Az 52. percben növelhette volna előnyét az Atalanta, ám Nikola Krsztovics ziccerben kapu mellé lőtt. Ez sokba került a vendégeknek, ugyanis a 78. percben Joao Mário beadásánál Odilon Kossounou lyukat rúgott, a két perccel korábban beállt Juan Cabal pedig időben eszmélt, és közelről a kapuba helyezett.

A hajrában Weston McKennie lábában maradt a győzelem, az amerikai játékos egy szöglet után lefejelt labdát Marco Carnesecchi kapusba lőtt. Az Atalanta Marten de Roon kiállítása miatt a 80. percben megfogyatkozott, de az eredmény ezt követően már nem változott. Mindkét csapat egy-egy ponttal gazdagodott, és megőrizte veretlenségét. A bergamóiak folytatták torinói veretlenségi sorozatukat.

Az újonc Cremonese meglepetésre öt forduló után is veretlen, ezúttal Comóban játszott 1–1-es döntetlent.

OLASZ SERIE A
5. FORDULÓ
Como–Cremonese 1–1 (N. Paz 32., ill. Baschirotto 69.)
Kiállítás: J. Rodríguez (82., Como)
Juventus–Atalanta 1–1 (Cabal 78., ill. Sulemana 45.)
Kiállítás: De Roon (80., Atalanta)
Később
20.45: Cagliari–Internazionale (Tv: Match4)

   
BL / EL / CL HELYEKMGyDVL–KGkP
1. Napoli449–3+612
2. Juventus5329–5+411
3. Atalanta52310–4+69
4. Milan4317–2+59
5. Cremonese5236–4+29
6. Roma4313–1+29
7. Como52216–4+28
8. Cagliari42115–3+27
9. Udinese42114–5–17
10. Internazionale42211–7+46
11. Bologna4223–306
12. Torino41121–8–74
13. Lazio4134–403
14. Sassuolo4134–7–33
15. Verona4312–6–43
16. Genoa4222–4–22
17. Fiorentina4223–6–32
18. Parma4221–5–42
19. Pisa4133–6–31
20. Lecce4132–8–61

 

 

Legfrissebb hírek

Moise Kean góljával nyert a Fiorentina, s elmozdult a kiesőzónából

Olasz labdarúgás
2026.02.23. 22:41

Serie A: edzőt váltott a Torino a genovai pofon után

Olasz labdarúgás
2026.02.23. 20:18

Serie A: a Roma győzelmével utolérte pontszámban a Napolit

Olasz labdarúgás
2026.02.22. 22:44

Serie A: a Milan elszenvedte a második vereségét – 10 ponttal vezet az Inter

Olasz labdarúgás
2026.02.22. 20:41

Serie A: az Atalanta fordított a Napoli ellen a fejes gólok meccsén

Olasz labdarúgás
2026.02.22. 17:02

Serie A: simán legyőzte és megelőzte a Torinót a Genoa

Olasz labdarúgás
2026.02.22. 14:27

Nem bírt egymással a Cagliari és a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.02.21. 22:42

Sokáig tartotta magát a Lecce, de kikapott az Intertől

Olasz labdarúgás
2026.02.21. 20:12
Ezek is érdekelhetik