Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.09.29. 22:36
null
Mateo Pellegrino (középen) szerezte a Parma mindkét gólját (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 5. fordulójában a Parma hazai pályán 2–1-re megverte a Torinót, így először nyert a mostani kiírásban, majd a későbbi találkozón a Lazio 3–0-ra győzött a Genoa otthonában.

Parma–Torino 2–1

Nem volt benne a hazai gól a mérkőzésben, mégis vezetéshez jutott a Parma. Ardian Ismajli kezezett, amikor fél óra telt el a találkozóból, majd hosszas videózás után jöhetett a büntető, s Mateo Pellegrino a kapu jobb oldalába lőtt. A szünet után a gólszerző fejjel is eredményes volt, ám lökés miatt nem adta meg a játékvezető a találatot, három perc múlva pedig egyenlített a Torino, Cyril Ngonge távolról bombázott a kapu jobb oldalába. Később Pellegrino ismét fejelhetett, ezúttal a léc fölött szállt el a labdája, majd a 72. percben már nem hibázott, Emanuele Valeri szöglete után a kapuba bólintott. Hiába nyomtak ezt követően a vendégek, nem tudtak ismét egyenlíteni, így a Parma megszerezte az első győzelmét a bajnokságban.

Genoa–Lazio 0–3

Az első négy fordulóban egy győzelmet és három vereséget felmutató, ezeken a találkozón összesen csak négyszer betaláló Lazio már a 4. percben előnybe került, Valentín Castellanos remek kiugratásával Matteo Cancellieri lépett ki, majd ziccerben a kapu jobb oldalába tekert 11 méterről. Többször is veszélyeztetett a Genoa, közel is járt az egyenlítéshez, ehelyett fél óra elteltével a vendégek szerezték meg a második góljukat. Castellanos kényszerítőzött Adam Marusiccsal, majd miután visszakapta a labdát, 10 méterről estében a bal alsóba lőtt. A szünet előtt szépíthettek volna a hazaiak, ám Lorenzo Colombo lövésénél bravúrral védett Ivan Provedel.

A fordulás után tovább nyomtak a genovaiak, és már azt hitték, tizenegyeshez jutnak kezezés miatt, azonban kiderült a VAR segítségével, hogy a labda Alessio Romagnoli vállát érintette. Az ítéletet követően négy perccel jött az újabb római gólt, amivel a vendégek lehűtötték a kedélyeket, és eldöntötték a három pont sorsát. Cancellieri fejese után a labda még kijött a bal kapufáról, de Mattia Zaccagni elé pattant, aki közelről bekotorta a kapuba. Ezt követően a bajnokságban még nyeretlen Genoa már nem hitt a pontszerzésben, a Lazio először győzött idegenben az idényben.

OLASZ SERIE A
5. FORDULÓ – hétfői mérkőzések
Parma–Torino 2–1 (Pellegrino 36., 72. – az elsőt 11-esből, ill. Ngonge 50.)
Genoa–Lazio 0–3 (Cancellieri 4., Castellanos 30., Zaccagni 63.)

Vasárnap játszották
Milan–Napoli 2–1 (Saelemaekers 3., Pulisic 31., ill. De Bruyne 60. – 11-esből)
Kiállítva: Estupinán (57., Milan)
Roma–Hellas Verona 2–0 (Dovbik 7., Soulé 79.)
Pisa–Fiorentina 0–0
Sassuolo–Udinese 3–1 (Laurienté 8., I. Koné 12., Iannoni 81., ill. K. Davis 55.)
Lecce–Bologna 2–2 (L. Coulibaly 13., Camarda 90+4., ill. Orsolini 45+1. – 11-esből, Odgaard 71.)
Szombaton játszották
Cagliari–Internazionale 0–2 (L. Martínez 9., F. Esposito 82.)
Como–Cremonese 1–1 (N. Paz 32., ill. Baschirotto 69.)
Kiállítás: J. Rodríguez (82., Como)
Juventus–Atalanta 1–1 (Cabal 78., ill. Sulemana 45.)
Kiállítás: De Roon (80., Atalanta)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Milan5419–3+612
  2. Napoli54110–5+512
  3. Roma5415–1+412
  4. Juventus5329–5+411
  5. Internazionale53213–7+69
  6. Atalanta52310–4+69
  7. Cremonese5236–4+29
  8. Como52216–4+28
  9. Cagliari52125–507
      Bologna52125–507
11. Udinese52125–8–37
12. Lazio5237–4+36
13. Sassuolo5237–8–16
14. Parma51223–6–35
15. Torino51132–10–84
16. Fiorentina5323–6–33
17. Verona5322–8–63
18. Pisa5233–6–32
19. Genoa5232–7–52
20. Lecce5234–10–62

 

 

Legfrissebb hírek

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
29 perce

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
19 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
21 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:00

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Serie A: egyenlítés kétgólos hátrányból, három tizenegyes, drámai győztes gól a Lazio–Genoán

Olasz labdarúgás
2026.01.30. 22:59
Ezek is érdekelhetik