A hajrában mentett pontot a Milan a nyeretlen újonccsapat ellen

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.10.24. 22:54
null
Alexis Saelemaekers (középen) lábában maradt a győztes gól a 99. percben (Fotó: getty Images)
Az AC Milan az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 8. fordulójának nyitó mérkőzésén csak 2–2-t játszott hazai pályán az újonc Pisával.

Korán vezetéshez jutott a Milan, a 7. percben Rafael Leao a tizenhatos bal sarkától lőtt, a labdához középen senki nem ért hozzá, így vágódott a jobb alsóba. Innentől kényelmesen futballoztak a piros-feketék, akik a félidő közepén tovább növelhették volna előnyüket, de Leao jó helyzetben a kapu fölé bombázott. A Pisa keveset mutatott, ám a szünet után már bátrabban futballozott, és egyenlített is. Koni De Winter kezezése miatt tizenegyeshez jutottak a vendégek, Juan Cuadrado pedig a kapu jobb oldalába lőtt. Mindössze négy perc múlva visszavehette volna a vezetést a milánói csapat, azonban Leao a lécet találta telibe Youssouf Fofana parádés, sarkazós passza után.

Később Alexis Saelemaekers bombáját tolta a kapu fölé Adrian Semper, majd Christopher Nkunku nagy helyzetben a blokkba lőtt. Aztán a semmiből mégis a pisaiak jutottak előnyhöz, Ebenezer Akinsanmiro ugratta ki M'Bala Nzolát, aki ziccerben nem hibázott, laposan a kapu közepébe lőtt. Egy pontot viszont sikerült megmentenie a Milannak, a 93. percben Zachary Athekame 25 méterről lőtt, a lábak mellett elsuhant a labda, és a bal kapufáról befelé pattant. A 99. percben majdnem jött a slusszpoén, Saelemaekers remek szóló után spiccel lőtt, de a labda elment a bal alsó mellett. A hazai csapat így nyolc tétmeccse veretlen, de aligha lehet boldog, hiszen nem tudta megverni a bajnokságban még mindig nyeretlen újoncot.

OLASZ SERIE A
8. FORDULÓ
Milan–Pisa 2–2 (R. Leao 7., Athekame 90+3., ill. Cuadrado 60. – 11-esből, Nzola 86.)

A TOVÁBBI PROGRAM
Szombat
15.00: Parma–Como
15.00: Udinese–Lecce
18.00: Napoli–Internazionale (Tv: Match4)
20.45: Cremonese–Atalanta (Tv: Match4)
Vasárnap
12.30: Torino–Genoa (Tv: Match4)
15.00: Sassuolo–Roma
15.00: Hellas Verona–Cagliari
18.00: Fiorentina–Bologna
20.45: Lazio–Juventus

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Milan852113–6+717
  2. Internazionale75218–8+1015
  3. Napoli75212–7+515
  4. Roma7527–3+415
  5. Bologna741211–5+613
  6. Como73319–5+412
  7. Juventus73319–7+212
  8. Atalanta72511–5+611
  9. Sassuolo73138–8010
10. Cremonese72418–9–110
11. Udinese72327–10–39
12. Lazio722310–7+38
13. Cagliari72236–8–28
14. Torino72236–13–78
15. Parma71333–7–46
16. Lecce71335–10–56
17. Pisa8445–12–74
18. Verona7432–9–74
19. Fiorentina7345–10–53
20. Genoa7343–9–63

 

Legfrissebb hírek

Serie A: elégedetlenek Conte edzéseivel a Napoli játékosai

Olasz labdarúgás
2025.11.12. 14:47

A „magyar Platinit”, Détári Lajost kérdezték a Bologna meneteléséről

Olasz labdarúgás
2025.11.12. 11:09

Raffaele Palladino vette át Ivan Juric helyét az Atalanta kispadján – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.11.11. 22:09

A Sassuolo elleni blama volt az utolsó csepp a pohárban, elbocsátotta edzőjét az Atalanta

Olasz labdarúgás
2025.11.10. 18:23

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
2025.11.09. 22:51

Győzött a Roma, kikapott Bolognában a Napoli, továbbra is nyeretlen és utolsó a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2025.11.09. 20:14

Serie A: a Milan két góllal vezetett, mégsem tudott nyerni Parmában

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 23:32

Serie A: a kapusok játszották a főszerepet a torinói derbin

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 19:57
Ezek is érdekelhetik