A nápolyiak az első felvonás végén tizenöt perc alatt eldöntötték a három pont sorsát, előbb a bolognai védelem kapitális hibáját kihasználva jutottak vezetéshez – kapusuk épp a középen üresben érkező Giuseppe Mascara elé tenyerelte a labdát, a védőtársak pedig csak lestek, ahányan voltak –, majd büntetőből növelték előnyüket.
KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!
Rudolf Gergely kezdőként kapott lehetőséget a Bariban, amely a Cataniát fogadta. A tavasszal jó formát mutató magyar támadó a 33. percben gólpasszal vétette észre magát, amikor a jobb oldalról remekül kapu elé tekert szögletéből Alessandro Gazzi megszerezte a vezetést a házigazdáknak. A kiesés elől menekülő Barinak nagyon jól jött volna a három pont, de be kellett érnie eggyel, miután a vendégek még az első félidő hajrájában egalizáltak.
A Sampdoriában Koman Vladimir nem fért be a keretbe, Laczkó Zsolt is csupán a kispadra. Az önmagát csak kereső genovai alakulat ezúttal sem tudott kikecmeregni a gödörből, sőt ha lehet mondani, abban még mélyebbre került. A nem túl izgalmas meccsen ugyanis a vendég Lecce győzni tudott, így megelőzte a Sampot, amely még inkább érintett lett a kiesés elkerüléséért folyó harcban. A kétgólos hátrányba kerülő vendéglátók a 69. percben szépítettek ugyan, de három perccel később emberhátrányba kerültek, ami megpecsételte a sorsukat.
Sorrendben hetedik mérkőzésén maradt nyeretlen a Sampdoria – ötöt veszített el, kettőn pedig 0–0-ra végzett –, Genovában pedig zsinórban harmadszor volt kénytelen fejet hajtani legyőzőjének. A tabella alsó régiójába tartozó riválisok közül a Parma és a Cesena után a Lecce is (egy góllal) győzött nála.
Vass Ádám szintén kezdő volt a Bresciában, de csak 31. percig lehetett aktív résztvevője a találkozónak, mert lecserélték. Az ellenfél, a Cagliari akkor már 1–0-ra vezetett, védekező középpályásunk helyét egy támadó foglalta el. A taktikainak is nevezhető edzői húzás bejött, a vendégek a második felvonás közepén egyenlítettek, a gólpasszt a Vasst váltó csereember, Alessandro Diamanti könyvelte el.
A Palermo saját magát verte meg, hiszen a 90. percben kétgólos volt az előnyük az akkor már tíz emberrel játszó Cesenával szemben, a végén mégis kénytelenek voltak beérni a házigazdák egy ponttal. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a vendégektől további két, kispados játékos is piros lapot kapott a hajrában.
A Lazio Parma elleni hazai győzelméhez kétség sem fért, a rómaiak két góllal győztek, és így továbbra is versenyben vannak a dobogóért, valamint a BL-helyért.
1. Milan | 31 | 19 | 8 | 4 | 54–22 | +32 | 65 |
2. Napoli | 32 | 20 | 5 | 7 | 52–30 | +22 | 65 |
3. Internazionale | 32 | 19 | 6 | 7 | 58–35 | +23 | 63 |
4. Lazio | 32 | 17 | 6 | 9 | 41–29 | +12 | 57 |
5. Udinese | 32 | 17 | 5 | 10 | 57–34 | +23 | 56 |
6. Roma | 32 | 15 | 8 | 9 | 49–44 | +5 | 53 |
7. Juventus | 32 | 14 | 9 | 9 | 50–40 | +10 | 51 |
8. Palermo | 32 | 13 | 5 | 14 | 47–52 | –5 | 44 |
9. Cagliari | 32 | 12 | 7 | 13 | 38–37 | +1 | 43 |
10. Fiorentina | 31 | 10 | 12 | 9 | 37–33 | +4 | 42 |
11. Bologna | 32 | 11 | 10 | 11 | 34–42 | –8 | 40 |
12. Genoa | 32 | 10 | 9 | 13 | 31–37 | –6 | 39 |
13. Chievo | 32 | 8 | 12 | 12 | 30–34 | –4 | 36 |
14. Catania | 32 | 9 | 9 | 14 | 30–41 | –11 | 36 |
15. Lecce | 32 | 9 | 7 | 16 | 35–53 | –18 | 34 |
16. Parma | 32 | 7 | 11 | 14 | 30–45 | –15 | 32 |
17. Sampdoria | 32 | 7 | 11 | 14 | 26–36 | –10 | 32 |
18. Cesena | 32 | 7 | 10 | 15 | 29–45 | –16 | 31 |
19. Brescia | 32 | 7 | 9 | 16 | 28–40 | –12 | 30 |
20. Bari | 32 | 4 | 9 | 19 | 20–47 | –27 | 21 |