Begőzölt a Fiorentina, csodás 15 perccel söpörte el a Juventust

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.20. 17:12
null
A Fiorentina több mint egy óráig csak gyötrődött, majd ráborította a pályát a Juventusra (Fotó: Reuters)
A Fiorentina kétgólos hátrányból fordítva 4–2-re legyőzte a Juventust a háromgólos Giuseppe Rossi vezérletével a Serie A 8. fordulójának rangadóján. A vasárnapi meccsek érdekessége a nyolc, gólra váltott büntető.

Sikerül-e 15 év után újra legyőznie a Fiorentinának az ősi ellenségnek számító Juventust? Ez volt a forduló vasárnapi rangadójának fő kérdése. Hogy valóban ellenségekről van szó, mutatta az is, hogy a meccs elején nem nagyon fociztak a csapatok, viszont annál többet faragták egymást. Ezt jól jelezte az első 22 percben kiosztott három sárga lap, illetve az, hogy Massimo Ambrosinit már a 23. percben le kellett cserélni sérülés miatt.

Rossi felfalta a „zebrákat” (Fotó: Reuters)
Rossi felfalta a „zebrákat” (Fotó: Reuters)

Aztán azért futballoztak is a csapatok, elsősorban Carlos Tévez riogatta a hazaiakat, míg a túloldalon Cuadrado lövését kellett fognia Gianluigi Buffonnak. De igazából szinte a semmiből szerzett vezetést a Juventus a 37. percben, miután Gonzalo Rodríguez teljesen ártalmatlan szituációban buktatta Tévezt a 16-oson belül, s a sértett a büntetőt gólra váltotta (0–1). Tévez „géppuskás” gólöröme a Fiorentina-ikon Gabriel Batistutát idézte.

A váratlan gól alaposan meglepte a hazaiakat, akik három perccel később megint mehettek középkezdésre, egy nem akármilyen védelmi hibát követően. Egy hosszú előreívelésre ugyanis elindult Cuadrado és Neto kapus is, ám a védő elrúgta csapattársa elől a labdát, éppen középre, ahol Paul Pogba érkezett, s neki nem maradt más dolga, mint hat méterről az üres kapuba lőni (0–2). Elképesztő védelmi hiba volt.

A második félidő Juventus-lehetőségekkel indult, de Neto állta a sarat (meg a lövéseket), és védései fontosak voltak, mivel megteremtették az alapot a firenzeiek visszakapaszkodásához. A 65. percben Matias Fernández tört be a tizenhatoson belülre, Kwadwo Asamoah tizenegyest érően állította meg. Giuseppe Rossi hosszú nekifutás után magabiztosan a hálóba küldte a büntetőt (1–2).

Rossi részéről nem ez volt az utolsó szó, a lilák csatára ugyanis a 76. percben kiegyenlített: egy kis húzogatást követően a tizenhatoson kívülről kilőtte a bal alsó sarkot – 0–2-ről 2–2! No nem sokáig, mert a 78. percben már a firenzeiek vezettek: teljesen „elcsúszott” a Juventus védelme, Borja Valero jobbra passzolt, Joaquín egyedül, ziccerben kapta a labdát, és ki is használta a helyzetet (3–2). És még ezzel sem volt vége, mert a Fiorentina „vért ivott”, és sorban vitte be a gyomrosokat a Juvénak: egy kontra után teljesen lenullázta a vendégvédelmet, Rossi pedig a hosszú sarokba csavart, megszerezve harmadik gólját a mérkőzésen (4–2).

A TÖBBI PÁLYÁN...

A nyeretlen csapatok közül egymással mérkőzött meg a Sassuolo és a Bologna, így jó esély volt arra, hogy egyikük rossz sorozata megszakad. A Sassuolo jól kezdett, 17 perc alatt kétgólos előnyt szerzett, és végül 2–1-re nyert. A Sampdoria sokáig vezetett a Livorno ellen, de Luca Siligardi a 92. percben kiegyenlített, így úgy tűnt, nyeretlen marad a genovai csapat. Nem maradt, miután a 96. percben büntetőhöz jutott, azt pedig Nicola Pozzi belőtte – a 100 percig „meghosszabbított" meccset megnyerte a Samp.

A Verona hamar előnybe került a Parma ellen, ám a vendégek kétszer vettek ezért revánsot: Marco Parolo és Antonio Cassano találata után a 25. percben már 1–2 állt az eredményjelzőn. Jorginho ezt nem hagyta annyiban, tizenegyesből egyenlített, majd még egyszer büntetett – második büntetőjével 3–2-re nyertek a veronaiak. Alberto Gilardinónak is jó napja volt a Serie A rutinos csatárai közül, a Genoa támadója duplával terhelte meg a Chievo hálóját, győzelemhez segítve ezzel alakulatát.

SERIE A, 8. FORDULÓ
Verona–Parma 3–2 (Cacciatore 9., Jorginho 61., 88. – mindkettőt 11-esből, ill. Parolo 19., Cassano 25.)
Livorno–Sampdoria 1–2 (Siligardi 92., ill. Éder 19. – 11-esből, Pozzi 96. – 11-esből)
Genoa–Chievo 2–1 (Gilardino 22., 50., ill. Bentivoglio 48.)
Sassuolo–Bologna 2–1 (Berardi 12. – 11-esből, Floro Flores 17., ill. Diamanti 34. – 11-esből)
Fiorentina–Juventus 4–2 (G. Rossi 66., 76., 81. – az elsőt 11-esből, Joaquín 78., ill. Tévez 37. – 11-esből, Pogba 40.)
KORÁBBAN
Atalanta–Lazio 2–1 (Cigarini 41., Denis 84., ill. Perea 53.)
KÉSŐBB
Torino–Internazionale 20.45

AZ ÁLLÁS
1. Roma 8 8 22–1 +21 24
2. Napoli 8 6 1 1 18–6 +12 19
3. Juventus 8 6 1 1 16–10 +6 19
4. Verona 8 5 1 2 16–12 +4 16
5. Fiorentina 8 4 3 1 16–10 +6 15
6. Internazionale 7 4 2 1 16–6 +10 14
7. Atalanta 8 4 4 11–11 0 12
8. Milan 8 3 2 3 14–13 +1 11
9. Lazio 8 3 2 3 12–12 0 11
10. Udinese 8 3 1 4 9–9 0 10
11. Cagliari 8 2 4 2 10–12 –2 10
12. Torino 7 2 3 2 10–10 0 9
13. Parma 8 2 3 3 13–15 –2 9
14. Livorno 8 2 2 4 9–12 –3 8
15. Genoa 8 2 2 4 8–11 –3 8
16. Sampdoria 8 1 3 4 8–14 –6 6
17. Catania 8 1 2 5 6–13 –7 5
18. Sassuolo 8 1 2 5 7–22 –15 5
19. Chievo 8 1 1 6 6–15 –9 4
20. Bologna 8 3 5 9–22 –13 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik