Piastri magyarázatot vár a McLarentől az ausztráliai csapatutasítás kapcsán

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.03.19. 12:11
Piastrinek egy ponton a győzelemre is esélye volt, végül a kilencedik lett hazai pályán (Fotó: AFP)
A Formula–1-es McLaren ausztrál versenyzője, Oscar Piastri magyarázatot vár a wokingiaktól az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon elhangzott csapatutasítás miatt.

A McLaren versenyzőpárosa Lando Norris, Oscar Piastri sorrendben sajátította ki az első rajtsort a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj időmérőjén, amit követően a kettős előrebocsátotta, a csapatérdekeket szem előtt tartva szabadon versenyezhetnek a másnapi versenyen. Ám amikor a versenyzők először igazán közel kerültek egymáshoz, érkezett a rádióüzenet, hogy tartsák a pozíciójukat, amíg nem előzik meg a lekörözendő vetélytársakat, és újra szabad lesz előttük az út. 

F1
2025.03.15. 11:09

Norris és Piastri összecsapna a győzelemért; Hamilton örül, hogy ilyen közel került Leclerc-hez az időmérőn

A Ferrari csalódott a nagy hátrányt látva, de a riválisok szerint csalóka az eredmény, és ennél gyorsabbak az olaszok.

 

Noha a forgalom kitisztulása után a wokingiak feloldották az előzési tilalmat, addigra az ausztrál a 13-as kanyarban elkövetett rontása miatt lendületet vesztett, és kissé leszakadt a csapattársáról. Piastri ezt követően már nem is került támadási helyzetbe, ráadásul versenye drámai fordulatot vett, amikor a hajrában lezúduló esőben kicsúszott, és hosszú ideig elakadt a vizes füvön, amivel rengeteg időt vesztett, és csak egykörös hátrányban tudott visszaevickélni a nyomvonalra. 

A pilóta végül hősies küzdelem után a 9. helyen látta meg a kockás zászlót, miközben a hétvége korábbi szakaszában még abban reménykedett, hogy megtörheti a hazaiakat sújtó átkot, és az első ausztrál versenyzőként diadalmaskodhat hazai közönség előtt. 

Talán túlságosan is nyomtam. Rendkívül nehéz ilyen körülmények között megítélni, hogy mennyire lesz csúszós. Egyik körről a másikra jelentősen megváltoztak a körülmények, és láttam, ahogy Lando megcsúszott előttem, de már én is benne voltam a kanyarban. Ezen a ponton már nem nagyon tudtam mit tenni, hogy lelassítsam magam. Amikor a kavicságyba vagy a füves részre csúszol, nyilván próbálod egyenesen tartani az autót, amennyire csak lehetséges. Az, hogy elakadtam a füvön, egészen hihetetlen volt. De saját magamat sodortam ebbe a helyzetbe.”

Ami a csapatutasítást illeti, Piastri ugyan megérti, miért óvatoskodott a csapat, ettől függetlenül magyarázatot vár. „Maga a futam és a körülmények is szélsőségesek voltak. Épp közelítettük a lekörözendő versenyzőket, és egyetlen száraz versenyív volt, miközben nem tudhattuk, hogy jön-e újabb esőzés – írta le az akkor uralkodó viszonyokat, amik hatással lehetettek a McLaren döntésére, de így is szeretné jobban átlátni, miért volt szükség az előzési tilalomra. – Beszélni fogok a csapattal, hogy jobban megérthessem, mi volt a gondolkodásuk. De szerintem mindig egyértelmű, hogy ezek a döntések mindkét irányba megtörténhetnek.”

39. AUSZTRÁL NAGYDÍJ
MÁRCIUS 14., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:17.252
2. szabadedzés1. Leclerc 1:16.439
MÁRCIUS 15., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Piastri 1:15.921
Időmérő1. Norris 1:15.096
MÁRCIUS 16., VASÁRNAP
A verseny 1. Norris, 2. Verstappen, 3. Russell
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Kínai Nagydíj, Sanghajmárcius 23., 8.00
Japán Nagydíj, Szuzukaáprilis 6., 7.00
Bahreini Nagydíj, Szahíráprilis 13., 17.00

 

 

Legfrissebb hírek

Közelében sem vagyok annak, amire képes lehetnék, bármilyen fájó is ezt kimondani – Norris

F1
2025.04.14. 20:03

Az FIA büntetett, majd visszakozott – furcsa esetekből nem volt hiány Bahreinben

F1
2025.04.14. 13:49

Hamilton úgy érzi, rájött, hogyan kell vezetni az „idegen" Ferrarit

F1
2025.04.14. 12:09

„Oscar Oscarnak” – nemzetközi sajtóvisszhang a Formula–1-es Bahreini Nagydíj után

F1
2025.04.14. 11:59

Marko attól fél, hogy Verstappen távozik – a Red Bull válságmegbeszélést tartott a riasztó bahreini verseny után

F1
2025.04.13. 23:25

Hülkenberget kizárták a bahreini versenyről – hivatalos

F1
2025.04.13. 21:27

Az FIA döntött Russell DRS-ügyében – hivatalos

F1
2025.04.13. 21:12

Norris csalódott, hogy miatta maradt el a kettős McLaren-siker; Russell bízik benne, hogy nem kap büntetést

F1
2025.04.13. 20:25
Ezek is érdekelhetik