Paralimpia 2024: három atlétával és egy erőemelővel bővült a magyar csapat

Vágólapra másolva!
2024.06.28. 16:58
Luterán Petra is részt vehet a párizsi paralimpián (Fotó: hparalimpia.hu)
Három atlétával és egy erőemelővel bővült a magyar paralimpiai csapat, adta hírül pénteken a Magyar Paralimpiai Bizottság.

 

A közlemény szerint Biacsi Ilona, Luterán Petra és Szőllősi István paraatléta, valamint Tunkel Nándor para-erőemelő is részt vehet a két hónap múlva rajtoló párizsi játékokon.

Az atlétáknál Ekler Luca a tavalyi párizsi világbajnokságon már megszerezte az indulási jogot, erőemelésben pedig ez az első hivatalos magyar kvóta, ugyanakkor szabadkártya-igényléssel még további indulási jogra pályázhat Magyarország, erről legkésőbb július 12-ig hoz döntést a nemzetközi szervezet.

Eddig 34 paralimpiai kvótát szereztek a magyarok: hetet úszásban, hatot-hatot kajak-kenuban és kerekesszékes vívásban, négyet-négyet asztaliteniszben és atlétikában, kettőt sportlövészetben, egyet-egyet bocsában, erőemelésben, íjászatban, kerékpárban és lovaglásban.

A paralimpiát augusztus 28. és szeptember 8. között rendezik a francia fővárosban.

Legfrissebb hírek

Atlétika: minden idők egyik legszorosabb döntőjét hozta a fedett pályás vb utolsó napja

Atlétika
19 órája

Hatalmas siker, vb-bronzérmes a férfi 4x400-as váltó!

Atlétika
21 órája

Fedett pályás atlétikai vb: kikapott a világcsúcstartó, ausztrál siker női magasugrásban

Atlétika
Tegnap, 8:17

Atlétika: ,,Még furcsa, hogy sok cikket írnak rólam” – Bátori Lilianna

Utánpótlássport
2025.03.22. 20:36

Takács Boglárka és Szeles Bálint is világbajnoki elődöntőbe jutott

Atlétika
2025.03.22. 08:19

Eperjesi László: Nem az a cél, hogy utánpótláskorban érjünk csúcsra

Utánpótlássport
2025.03.21. 18:44

A külhoni magyarlakta területeken is magyarul lehet majd nézni a fedett pályás atlétikai vb-t

Atlétika
2025.03.21. 09:31

Molnár Attila futamgyőzelemmel kezdett a fedett pályás vb-n

Atlétika
2025.03.21. 08:11
Ezek is érdekelhetik