Gauff meglepő vereséget szenvedett, továbbjutott a címvédő Zverev

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.07.30. 22:51
Tennis - Olympic Games Paris 2024: Day 4
Cori Gauff kiesett Párizsban (Fotó: Getty Images)
Kiesett a női világranglistán második helyen álló amerikai Cori Gauff a Párizsban zajló salakpályás olimpiai tenisztorna nyolcaddöntőjében, a horvát Donna Vekic győzte le két szettben. A férfiak között mások mellett a címvédő Alexander Zverev is továbbjutott.

Meglepetés Párizsban! A US Open-győztes Cori Gauff az első szettben 4:1-re is vezetett a világranglistán 21. helyen álló horvát riválisával szemben, 5:3-nál szettlabdája volt, de nem tudta kihasználni. Donna Vekic a következő játékban ráadásul simán brékelte, így teljesen nyitottá vált a szett. Egészen a rövidítésig zajlott, amelyben Gauff újabb két játszmalabdát bukott, ezt kihasználva a horvát teniszező 7:6 (9–7)-re behúzta a felvonást. 

A második játékrész ennél jóval simábban alakult, Gauff háromszor is elveszítette az adogatását, Vekic ezzel szemben csak egyszer, így pontosan két óra játék alatt két szettben diadalmaskodott. 

ÖSSZEFOGLALÓ

Még egy meglepő vereség történt kedden: az idén a Roland Garroson, valamint Wimbledonban döntős olasz Jasmine Paolini (WTA-5.) három szettben, 7:5, 3:6, 7:5-re kikapott a szlovák Anna Karolína Schmiedlovától (67.). 

A női tornán kedden negyeddöntőbe jutott még az utolsó tornáján szereplő háromszoros Grand Slam-győztes német Angelique Kerber, a világranglista 7. helyén álló kínai Cseng Csin-ven és az amerikai Danielle Collins (9.). Az este utolsó női meccse igencsak sokáig tartott: a világelső Iga Swiateknek 1:51 óráig tartott mire végül két játszmában legyűrte a világranglistán 52. helyen álló kínai Vang Csi-jut

A férfiak a 2. fordulónál, a 32-es táblánál járnak. A Tokióban győztes német Alexander Zverev (ATP-4.) kiválóan játszott a cseh Tomás Machác ellen, aminek az lett az eredménye, hogy 1:36 óra alatt 6:3, 7:5-re diadalmaskodott. 

Az amerikai Taylor Fritz három szettben nyert a brit Jack Draperrel szemben, a kanadai Félix Auger-Aliassime nagyon simán, 1:04 óra alatt 6:0, 6:1-re verte a német Maximilian Marterert, az ugyancsak német Jan-Lennard Struff nem állt ki a francia Corentin Moutet ellen, az olasz Lorenzo Musetti egy sima és egy könnyebb szettben felülmúlta az argentin Mariano Navonét, az ausztrál Alexei Popyrin a 39 éves, háromszoros GS-győztes Stan Wawrinka ellen nyert, míg az amerikai Tommy Paul a cseh Jakub Mensíknél bizonyult jobbnak. A nap zárásaként Danyiil Medvegyev két 6:2-es szettben búcsúztatta az osztrák Sebastian Ofnert.

PÁRIZSI OLIMPIA
TENISZ (salak)
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ (a 32 között)
Taylor Fritz (amerikai, 7.)–Jack Draper (brit) 6:7 (3–7), 6:3, 6:2
Lorenzo Musetti (olasz, 11.)–Mariano Navone (argentin) 7:6 (7–2), 6:3
Félix Auger-Aliassime (kanadai, 13.)–Maximilian Marterer (német) 6:0, 6:1
Corentin Moutet (francia)–Jan-Lennard Struff (német) – játék nélkül
Alexander Zverev (német, 3.)–Tomás Machác (cseh) 6:3, 7:5
Alexei Popyrin (ausztrál)–Stan Wawrinka (svájci) 6:4, 7:5
Tommy Paul (amerikai, 9.)–Jakub Mensík (cseh) 6:3, 6:1
Danyiil Medvegyev (orosz, 5.)–Sebastian Ofner (osztrák) 6:2, 6:2
NŐI EGYES, 3. FORDULÓ (nyolcaddöntő)
Angelique Kerber (német)–Leylah Fernandez (kanadai, 16.) 6:4, 6:3
Donna Vekic (horvát, 13.)–Cori Gauff (amerikai, 2.) 7:6 (9–7), 6:2
Danielle Collins (amerikai, 8.)–Camilla Osorio (kolumbiai) 6:0, 4:6, 6:3
Cseng Csin-ven (kínai, 6.)–Emma Navarro (amerikai, 11.) 6:7 (7–9), 7:6 (7–4), 6:1
Anna Karolína Schmiedlová (szlovák)–Jasmine Paolini (olasz, 4) 7:5, 3:6, 7:5
Barbora Krejcíková (cseh, 9.)–Elina Szvitolina (ukrán) 7:6 (7–5), 2:6, 6:4
Marta Kostyuk (ukrán, 12.)–Maria Szakkari (görög, 7.) 4:6, 7:6 (7–5), 6:4
Iga Swiatek (lengyel, 1.)–Vang Csi-ju (kínai) 6:3, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Nadal megkapta a NOB-tól az olimpiai fáklyát

Tenisz
2025.03.17. 22:15

Szőke Alex: Borzalmas volt, hogy kihagytam az olimpiát

Birkózás
2025.03.16. 10:56

Gálfi Dalma a 16 között a Székesfehérvár Openen

Tenisz
2025.03.12. 15:18

Betlehem: Reményeim szerint ez a négy év lesz pályafutásom csúcsidőszaka

Úszás
2025.03.04. 18:06

Párizs 2024: kétszázhúsz érem cseréjét kérték eddig

Párizs 2024
2025.03.03. 17:55

Kós Hubert elárulta, milyen változtatás áll a sikerei mögött

Úszás
2025.02.28. 13:50

Gálfi Dalma búcsúzott a kolozsvári tenisztorna selejtezőjében

Tenisz
2025.02.01. 16:39

Fókusz az LA 10 programon, új háttérintézmény alakul – a magyar sport 2024-es évét értékelték a Testnevelési Egyetemen

Párizs 2024
2025.01.24. 15:26
Ezek is érdekelhetik