Párizs 2024: remek délelőtt az uszodában – Kós, Telegdy és Kapás is továbbjutott a középdöntőbe

Vágólapra másolva!
2024.07.31. 11:07
Kós Hubert az utolsó 50 métert nyomta meg (Fotó: Árvai Károly)
A párizsi olimpia szerdai versenynapján úszóink közül Kós Hubert, Telegdy Ádám és Kapás Boglárka is medencébe ugrott. Előbbi kettő a 200 méteres hátúszás előfutamában volt érdekelt, és jutott tovább, míg az utolsó olimpiáján szereplő Kapás 200 méter pillangón vette sikerrel az előfutamot.
Telegdy Ádám is továbbjutott (Fotó: Árvai Károly)

„Párizsban járt az Ősz” is az elmúlt napokban, mostanra azonban visszatért az igazi nyár: a nagy melegben, az úszóarénához gyorsvasúttal érkezőknek már legyezőket osztogattak, a rekkenő hőségben pedig jól fogytak az üdítőitalok a bejárat melletti standokról.

Harmadik közös olimpiáját ugyanazon délelőtt során kezdte meg Telegdy-Kapás Boglárka és Telegdy Ádám. A 2022 nyara óta házas úszópár ráadásul két, egymás utáni számban volt érdekelt.

 Telegdy Ádám 200 méter háton szerepelt – ugyanabban az előfutamban Kós Huberttel.

„Megijesztettem önöket, ugye?” – viccelődött Kós az úszását követően a rá váró újságíróknak, miután az első százötven méteren sereghajtóként üldözte versenytársait, azonban kiváló hajrával felért a harmadik helyre. Amelyből aztán hirtelen második lett: a brit Luke Greenbank ugyanis hiába nyerte meg a futamot, kizárást érő szabálytalanságot követett el.

„Ez volt a terv, hogy az elejét elengedem, aztán a hajrában belehúzok. Az időeredményem mindegy, ez az olimpián nem számít, délután be kell jutnom a döntőbe!” – jelentette ki az összesítésben negyedik helyet elérő úszó a középdöntő után, amelyet a svájci Roman Mityukov nyert meg.

Greenbank kizárásának a legjobban vélhetően Telegdy Ádám örült: ennek köszönhetően ment tovább az utolsó, folytatást érő, 16. helyen.

„Nagyon meglepődtem, hogy csak hetedik lettem az előfutamban, sokkal jobbnak éreztem ennél. Hozzáteszem, nem hoztam ki mindent magamból. Ez hiba volt, mert a szerencsén múlt a továbbjutás, de kell még az erő a folytatásra. Nagyon csodálkoznék, ha az ob-n mutatott 1:55.57-es időm összejönne, 1 perc 56 másodperc a reálisabb. Ugyanakkor a döntőhöz 1:55-tel kezdődő eredmény kell” – értékelt Telegdy Ádám. Nem sokkal azután, hogy befejezte interjúját, felesége, Kapás Boglárka lépett rajtkőre 200 pillangón.

Kapás Boglárka sikerrel vette az előfutamot (Fotó: Árvai Károly)

Nem húzták meg szigorúan a vörös vonalat, a 19 indulóból 16 tovább is ment – persze, ez sem ment kemény munka nélkül. Az utolsó olimpiáján szereplő úszónő stabil ötödik volt az előfutamában, összesítésben pedig 10. lett.

„Ez volt a fő cél, hogy mind a ketten továbbjussunk Ádámmal. Mindketten örülnénk, ha a döntők is összejönnének, ugyanakkor én úgy vagyok vele, hogy minden úszásomért hálás vagyok. Már azért is, hogy ma délelőtt itt úszhattam. Itt szurkolt a lelátón édesanyám, Ádám szülei, családja – ők is és az otthoniak is nagyon sok erőt adnak az itteni szerepléshez” – mondta az elmúlt napokban betegséggel küzdő Kapás.

„Szerencsére már jobban vagyok. Kicsit még köhögök, a levegővétel pedig irritálja a torkomat, de ez van... Most így kell versenyeznem, így jártam!” – mondta az úszónő.

„A döntőhöz sokkal jobb idő kellene. A szám jelenlegi legjobbjai tartalékoltak az előfutamban – én viszont mindent beleadtam, biztos, ami biztos” – zárta szavait Telegdy-Kapás Boglárka.

A délelőtt magyar érdekeltség nélküli számában női 200 mellen a szám olimpiai csúcstartója, a dél-afikai Tatjana Smith úszott legjobb idővel az esti középdöntőbe.

A NŐI 200 MELL KÖZÉPDÖNTŐJÉBE JUTOTT
1. Tatjana Smith (dél-afrikai) 2:21.57
2. Tes Schouten (holland) 2:23.08
3. Kate Douglass (amerikai) 2:23.44
4. Je Si-ven (kínai) 2:23.67
5. Szuzuku Szatomi (japán) 2:23.80
6. Kaylene Corbett (dél-afrikai) 2:23.85
7. Mona McSharry (ír) 2:23.98
8. Jenna Strauch (ausztrál) 2:24.38
9. Jessica Vall Montero (spanyol) 2:24.52
10. Kotryna Teterevkova (litván) 2:24.59
11. Lilly King (amerikai) 2:24.91
12. Kelsey Wog (kanadai) 2:25.11
13. Sydney Pickrem (kanadai) 2:25.45
14. Ella Ramsay (ausztrál) 2:25.61
15. Francesca Fangio (olasz) 2:25.85
16. Kristyna Horská (cseh) 2:26.28

A FÉRFI 200 HÁT KÖZÉPDÖNTŐJÉBE JUTOTT
1. Roman Mityukov (svájci) 1:56.62
2. Lukas Märtens (német) 1:56.89
3. Pieter Coetze (dél-afrikai) 1:56.92
4. KÓS HUBERT 1:57.01
5. Ryan Murphy (amerikai) 1:57.03
6. Hugo González (spanyol) 1:57.08
7. Aposztolosz Krisztu (görög) 1:57.18
8. Takehara Hidekazu (japán) 1:57.23
9. Aposztolosz Sziszkosz (görög) 1:57.26
10. Juho Lee (dél-koreai) 1:57.39
11. Keaton Jones (amerikai) 1:57.54
12. Oliver Morgan (amerikai) 1:57.56
13. Mewen Tomac (francia) 1:57.62
14. Thomas Ceccon (olasz) 1:57.69
15. Yohann Ndoye-Brouard (francia) 1:57.92
16. TELEGDY ÁDÁM 1:57.98

A NŐI 200 PILLANGÓ KÖZÉPDÖNTŐJÉBE JUTOTT
1. Csang Ju-fei (kínai) 2:06.55
2. Regan Smith (amerikai) 2:06.99
3. Abbey Lee Connor (ausztrál) 2:07.13
4. Helena Rosendahl Bach (dán) 2:07.34
5. Alex Shackell (amerikai) 2:07.49
6. Summer McIntosh (kanadai) 2:07.70
7. Keanna Louise Macinnes (brit) 2:08.46
8. Elizabeth Dekkers (ausztrál) 2:08.97
9. Micui Airi (japán) 2:09.12
10. KAPÁS BOGLÁRKA 2:09.28
11. Csen Lu-jing (kínai) 2:09.31
12. Lana Pudar (bosnyák) 2:09.32
13. Georgia Damaszioti (görög) 2:09.55
14. Laura Stephens (amerikai) 2:10.46
15. Makino Hiroko (japán) 2:10.79
16. Laura Cabane Garzas (spanyol) 2:10.82

PÁRIZS 2024
ÚSZÁS
Július 31., szerda
20.30: középdöntők, döntők
20.37: férfi 200 pillangó DÖNTŐ (Milák Kristóf)
20.45: női 200 pillangó középdöntő (Kapás Boglárka)
21.47: férfi 200 hát középdöntő (Kós Hubert, Telegdy Ádám)
22.39: férfi 100 gyors DÖNTŐ (Németh Nándor)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik