Párizs 2024: Andrásfi Tibor éremért vívhat párbajtőrben, Pásztor Flóra a 8. lett tőrben

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.07.28. 17:04
ANDRÁSFI Tibor
Illyés TiborAndrásfi Tibor elődöntőbe jutott (Fotó: MTI)
A párizsi olimpia vasárnapi versenynapján vívóink közül egyéniben a tőröző Pásztor Flóra, illetve a párbajtőröző Andrásfi Tibor, Koch Máté és Siklósi Gergely lépett pástra. Két egyéni világbajnokunk, Koch Máté és Siklósi Gergely idő előtt búcsúzott, Andrásfi Tibor viszont éremért vívhat, míg Pásztor Flóra a 8. helyen zárt.

 

A mieink közül vasárnap először a tőröző Pásztor Flóra lépett pástra, akinek igencsak aktívan kezdődött az asszója az amerikai Dubrovich ellen – amelynek a 16 közé jutás volt a tétje –, hiszen még egy perc sem telt le a vívóidőből, de már 3–3 volt az állás. Sajnos ezt követően az amerikai kétszer is talált, ám innen is sikerült fordítani. Pásztornak volt egy olyan tusa is, amikor nem gyulladt ki a lámpa, mert szúrás közben pengéjével éppen ellenfele fejvezetékét tépte le, azonban a zsűri, videón visszanézve a jelenetet, megítélte a találatot. Az első szünetre így is 7–6-os amerikai vezetésnél mentek el a lányok, de Pásztor a második etapban is végig tapadt ellenfelére és rendre egyenlített, 10–9-nél pedig a vezetést is átvette. És nem volt megállás, bár 12–9 után egy szerencsés tussal szépített az amerikai, így is 13–11-nél pergett le a második három perc. Hét másodperc telt csak el a harmadik szakaszból, amikor Pásztor újabb tust szerzett s egyetlen találatra került a győzelemtől. Egy sárga után kapott egy pirosat is kifordulásért (ez, ugye, büntetőtus), ám aztán megadta a kegyelemdöfést és 15–12-es sikerrel bejutott a nyolcaddöntőbe.

Magyar szempontból nem indult jól a férfi párbajtőrözőknél a világbajnoki címvédő Koch Máté és a venezuelai Grabiel Lugo asszója, hiszen a dél-amerikai (aki már vívott egy asszót) 5–1-re is vezetett. Ennyi idő kellett, hogy Koch bemelegedjen, mert ezt követően sikerült 10–9-re visszazárkóznia a második pihenőig. A vége azonban olyan volt, mint az eleje: sorozatban 4 tust kapva 15–10-es vereséget szenvedett.

Másodikként bemutatkozó férfi párbajtőrözőnk, Andrásfi Tibor meccse is egy kapott tussal kezdődött, ő azonban szerencsére ezt követően átvette az irányítást az ugyancsak venezuelai venezuelai Rubén Limardo Gascon ellen, 3–1-re fordított és az első pihenőre is 4–3-as vezetésénél vonultak. A második három percben többnyire együttes találatok estek, úgyhogy ez a szakasz 8–7-es magyar vezetésnél ért véget. A második pihenő után két Andrásfi-tussal folytatódott az asszó, ám mielőtt megnyugodhattunk volna, a venezuelai is talált kétszer. De aztán megint jött a magyar fiú, sorozatban négy tust adott, s egyre került a továbbjutástól. Egyet még Limardo Gascon is adott, ám aztán Andrásfi lezárta az asszót (15–10). Következő ellenfele éppen a Koch Mátét búcsúztató venezuelai Grabiel Lugo lesz.

Másik egyéni világbajnokunk, Siklósi Gergely a selejtezőből a 32 közé jutó cseh Jakub Jurka ellen állt pástra, s már majdnem eltelt az első perc, amikor a cseh talált. Egy együttes találat után azonban Siklós percei következtek, s az első pihenőig meg is fordította az asszót (3–2). Ezután pedig beindult a Siklósi-henger, olimpiai ezüstérmesünk 11–4-re húzott el a következő három percben. És ezután már nem volt megállás, egy együttest leszámítva három újabb magyar találat következett, s ez 15–5-ös győzelmet eredményezett. Jegyezzük meg, hogy négy egyéni vívó világbajnokunk közül egyedül ő tudott győzni a 16 közé jutásért, Koch Máté és szombaton Szatmári András, illetve Szilágyi Áron egyből búcsúra kényszerült.

NYOLCADDÖNTŐ

Remekül kezdte Pásztor Flóra a kanadai Zhang elleni asszóját, másfél perc alatt 5–1-re húzott el, az első szünetben pedig 8–3-ra vezetett. A második etapban 14–5-re vezetett már, amikor ellenfele eltalálta a kezét és ápolni kellett. Azonban ez sem zavarta meg és még a második szünet előtt megadta a győztes tust is ellenfelének, amivel bejutott a negyeddöntőbe.

„Igyekeztem minél erősebben, határozottabban irányítani az asszóban, hiszen mögöttem rangsorolt és fiatalabb versenyzővel találkoztam. Mindenképpen nyerni akartam, szerencsére izgulnom se kellett. Nagyon örülök, hogy a legjobb nyolcba kerültem, ezt az egész évben nem sikerült eddig elérni, mindig néhány tus hiányzott. Most nem, iszonyatosan boldog vagyok” – nyilatkozta a mérkőzés után lapunknak. 

Sikerül-e revánsot venni Andrásfi Tibornak Koch Mátéért? Ez is kérdés volt a venezuelai Lugo elleni nyolcaddöntő egyik kérdése. Egy együttes találat után a magyar versenyző adott két tust, s bár ellenfele szépített, így is 3–2-es Andrásfi vezetésnél vonultak pihenőre. A második etap kissé eseménytelenül indult, egy perc után meg is kapták a figyelmeztetést passzivitásért. Ezt követően azonban megint a magyar fiú talált, de sajnos Lugo sem hagyta magát és még a második szünet előtt egyenlített (5–5). Következett az utolsó három perc, amikor 7–7 után Andrásfi adott tust. Következett egy együttes, amikor a dél-amerikai a kosárral találta állon, de ez sem zavarta meg és újra ő talált. Lugo azonban megint gyorsan egalizált, úgyhogy az utolsó percben megint fej fej mellett haladtak. Sajnos a venezuelai újabb tust szerzett, de ezúttal a magyar fiú tudott egyenlíteni és így 12–12-nél járt le a vívóidő. A ráadásban aztán Andrásfi lerohanta ellenfelét és sikerült megszereznie a győztes tust, így bejutott a legjobb nyolc közé.

Azt tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolga Siklósi Gergelynek a belga Neisser Loyola ellen, és ez be is igazolódott. Gyakorlatilag végig a belga vezetett a meccsen, s három perc után 4–3-ra vezetett. A pihenőt követően aztán 6–3-ra is el tudott húzni, s bár rendre egy tusra fel tudott jönni világbajnokunk, de az egyenlítés sokáig nem akart összejönni. Már csak fél perc volt hátra, amikor végül 13–13-nál egalizálni tudott, a hátralévő időben pedig már nem esett találat. Jöhetett megint az aranytus, aminek Siklósi volt a kedvezményezettje, s már majdnem lejárt az egyperces ráadás, amikor a belga csuklón tudta szúrni a magyart, így Siklósi is búcsúzott.

NEGYEDDÖNTŐ

A négy közé jutásért Pásztor Flóra ellenfele a csapatban világbajnok, egyéniben háromszoros vb-bronzérmes az amerikai Lee Kiefer volt. Sajnos ebben az asszóban végig az amerikai dominált, s másfél perc alatt 5–1-re húzott el, az első szünetben pedig 8–1 volt az állás. Sajnos az amerikai ezt követően is irányított, s bár Pásztor Flóra ekkor próbált bátrabban vívni, ez csak arra volt elég, hogy ezúttal három tust adjon. A vége azonban így is 15–4 lett.

„Kiefernek nagyon nagy napja van, neki minden sikerült, nekem semmi. Szerintem ő is nyeri meg az aranyérmet. Csalódott vagyok, mert ennél azért szorosabb asszóra számítottam. Néhány óra múlva azért tudok majd örülni a mai szereplésemnek" – nyilatkozta kiesése után Pásztor az M4 Sportnak.

Az olasz Vismara volt Andrásfi Tibor ellenfele a négy közé kerülésért. Az asszó elején Vismara kétszer is eltalálta a magyar vívó lábát, 3–1-es vezetést szerezve, az első pihenőig pedig 5–1-re húzott el. A második három percben sokkal agresszívabban vívott Andrásfi, vissza is zárkózott két tusra. 9–6-nál aztán egy piros lapot is kiosztottak Vismarának, mert megfogta a magyar pengéjét. Sajnos egy tust is adott, így 10–7-es állásnál vonultak újabb egyperces pihenőre a felek. Andrásfinak nem volt vesztenivalója, az utolsó három percben jött előre, és milyen jól tette: fel is jött egy tusra, majd 11-nél egyenlített, majd fordított is. Ekkor az olasznak lett sürgősebb, és neki nem jött be: 14–11-re is vezetett már a magyar, de aztán az olasz is adott két tust, az utolsó találat viszont Andrásfié lett, aki így bejutott a négy közé.

„Megvolt az ötletem, hogy mi lesz a taktika, de nem állt össze a mozgásom. A végén babonából pengét cseréltem, eddig bejött, most is elkezdtem adni a tusokat. A végén nagyon zárkózott, de sikerült győznöm" – nyilatkozta az M4 Sportnak Andrásfi, akinek a japán Kano Koki lesz az ellenfele az elődöntőben.

VÍVÁS
09.00–16.25: női tőr egyéni (Pásztor Flóra), férfi párbajtőr egyéni (Andrásfi Tibor, Koch Máté, Siklósi Gergely) – 1. forduló, 2. forduló, nyolcaddöntő, negyeddöntő
19.00–22.15: női tőr egyéni, férfi párbajtőr egyéni – elődöntő, bronzmeccs, DÖNTŐ
A 16 közé jutásért
Pásztor Flóra–Jacqueline Dubrovich (amerikai) 15–12
Koch–Grabiel Lugo (venezuelai) 10–15
Andrásfi Tibor–Rubén Limardo Gascon (venezuelai) 15–10
Siklósi Gergely–Jakub Jurka (cseh) 15–5
Nyolcaddöntő
Pásztor Flóra–Yunjia Zhang (kanadai) 15–5
Andrásfi Tibor–Grabiel Lugo (venezuelai) 13–12
Siklósi Gergely–Neisser Loyola (belga) 13–14
Negyeddöntő
Pásztor Flóra–Lee Kiefer (amerikai) 4–15
Andrásfi Tibor–Federico Vismara (olasz) 15–13
Elődöntő
20.00: Andrásfi Tibor–Kano Koki (japán)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik

Párizs 2024: jobban van az üzbég bokszedző, akinek ünneplés közben állt le a szíve

Olimpiai bajnok tanítványa szerint már jobban van Tulkin Kilicsev, az üzbég ökölvívók szövetségi kapitánya, akinek ünneplés közben állt le a szíve a párizsi ötkarikás játékokon, és újra kellett éleszteni.

 

„Köszönöm szépen azt a rengeteg segítséget az orvosoknak, amit az edzőm Franciaországban kapott. Már jobban érzi magát” – mondta Bahodir Jalolov kétszeres olimpiai bajnok üzbég ökölvívó az olimpia hivatalos oldalán, majd külön kiemelte a brit orvosi csapatot is, amely a leggyorsabban reagált ebben a váratlan szituációban, amivel valószínűleg megmentette Kilicsev életét.

Kilicsev múlt csütörtökön a férfiak 51 kilós döntője után a bemelegítőteremben ünnepelte Haszanboj Duszmatov győzelmét, amikor hirtelen összeesett, és megállt a szíve. A britek orvosi stábja egyből megkezdte a szívmasszázst, majd defibrillátor segítségével újraélesztette a szövetségi kapitányt.

Az üzbég szövetség hétfőn közösségi oldalán közölte: Kilicsev állapota stabil, egyúttal bizakodását fejezte ki, hogy hamarosan visszatérhet a szorító mellé.

Az üzbég bokszolók öt aranyéremmel térhettek haza a vasárnap zárult párizsi olimpiáról, mivel a férfiak 51, 57, 71, 92 és a +92 kilogrammos súlycsoportjában is az ő öklözőjük nyert.

 

Köszönjük többhetes figyelmüket!

Az Európa-bajnokságot követően a párizsi olimpia alatt is folyamatosan jelentkeztünk élő hírfolyamunkkal, ahol próbáltuk rendszeresen színes tartalmakkal szórakoztatni olvasóinkat, de a gyors eredményközlések, frappáns nyilatkozatok, csodálatos fotók sem maradtak el. Hírfolyamunk az ötkarikás játékok lezárultával véget ért, köszönjük, hogy velünk tartottak!

A PÁRIZSI OLIMPIA ADATBANKJÁT IDE KATTINTVA NÉZHETI VISSZA!

 

Ezeket a képeket nehéz szavakkal leírni

 

Üdvrivalgás fogadta a hazatérő olimpikonokat

Több mint ezren ünnepelték a Puskás Aréna előtt az Aranygéppel hazatérő olimpikonjainkat, a magyar sportolók hat aranyat, hét ezüstöt és hat bronzot szereztek a párizsi olimpián.

Három hete indult az utazás. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren reggelente a megszokottnál is nagyobb volt a sürgés-forgás, a magyar olimpiai csapatot szállító gép folyamatosan ingázott Budapest és Párizs között. Miközben a többi utas a reggeli kávéját kortyolgatva törölgette a szemét, az élénkpiros szerelésben érkező sportolóink kicsattantak az energiától, izgatottan várták a felszállást. És nemcsak az ötkarikás újoncok, hanem a rutinos klasszisok is, elvégre az olimpia éppen attól különleges, hogy sohasem tudod, mire számíthatsz.

Mi sem tudtuk, de reménykedtünk a sikeres szereplésben, mert az elvégzett munka és a hároméves „csonka” ciklus eredményei alapján minden okunk megvolt rá.

Aztán fellobbant a láng, több mint két héten keresztül szoríthattunk a magyar sportolókért. Ahogy teltek a napok, az olimpiai járat kihasználtsága is változott, már nem Párizsba, hanem a francia fővárosból Budapestre kellett szállítania a küldöttség tagjait. A vasárnap esti záróünnepség után hétfő délután felszállt az Aranygép is, rajta csupa vidám utassal – és jelentős mennyiségű nemesfémmel. A biztonsági ellenőrzésnél természetesen az érmeket is át kellett világítani, olimpiai bajnok tekvandósunk, Márton Viviana gondosan külön dobozba helyezte az aranyát.

„Kellemes délutánt kívánunk a pilótafülkéből! Kérem, engedjétek meg, hogy a járat személyzete és minden magyar nevében tolmácsoljam gratulációnkat és köszönetünket a hihetetlen eredményeitekért, amelyeket magyar színekben elértetek az olimpián. Hatalmas megtiszteltetés a sok érem súlyától nehezített repülőt hazavezetni” – mondta a kapitány a felszállás előtt, s rögtönzött beszédét tapsvihar fogadta a fedélzeten, ahogy azt megtudtuk a Team Hungary oldalán megosztott videófelvételből.

Olimpikonjaink még a levegőben voltak, amikor a Puskás Szoborparkban már gyülekeztek a szurkolók, sőt, amikor megpillantották a gépet, integettek is a sportolóknak. A hangulatfelelősök, Fazekas Erzsébet és Léderer Ákos kvízzel tesztelték az érdeklődők tudását, nem tudtak olyan nehezet kérdezni, amire ne tudták volna a választ a sportrajongók. Az úszástól a víváson át a kajak-kenuig terítékre kerültek a sikersportágak, a párizsi hősök mellett a múlt nagyjait is megidézték, a zenét pedig a férfi vízilabda-válogatott kedvenc lemezlovasa, DJ Szecsei szolgáltatta.

 

Időközben befutott a férfi kardcsapat legfiatalabb tagja, Rabb Krisztián, olimpiai ezüstérmével a nyakában boldogan osztogatta az aláírásokat a kordon túloldalán várakozóknak. Sokan a fák árnyékába húzódva igyekeztek elviselni a rekkenő hőséget, de amint bemondták, hogy a sportolói buszok már a Népligetben járnak, összegyűltek a színpad előtt a szurkolók.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár mellett a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Gyulay Zsolt és a szervezet főtitkára, Fábián László vezette fel a színpadra a delegációt, amelyet hatalmas üdvrivalgással köszöntött a közönség. A Freed from Desire szólt, a párizsi hősök virágcsokorral a kezükben integettek, a tömegben a magyar zászlók mellett ballagási lufikat is kiszúrtunk.

„A nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam – kezdte bibliai idézettel beszédét Gyulay Zsolt, aki köszönetet mondott a sportolóknak, edzőiknek és a sportvezetőknek. – Olyan eredményt értünk el, amelyre méltán lehetünk büszkék, olimpikonjaink a határon innen és túl tizenötmillió magyarnak szereztek örömet. Döcögősen indult, de fantasztikusan ért véget az olimpia, többek között a Grand Palais-ban, az uszodában, a kajak-kenu pályán és a Versailles-i kastélyban is felejthetetlen pillanatokat éltünk át. Az elmúlt százhuszonnyolc évben mindig hoztunk aranyat a nyári olimpiáról, amikor részt vettünk rajta. Az éremtáblázaton és a ponttáblázaton elfoglalt helyezésünk mutatja, mennyire sikeres a magyar sport.”

A közönség segítségével külön szólították az érmeseket: a vezetéknevüket a műsorvezetők, a keresztnevüket a szurkolók mondták – vagyis inkább kiabálták. Olimpiai ezüstérmes kalapácsvetőnk, Halász Bence köszöntésénél dobszólót is hallottunk, és az utolsó párizsi aranyérmünket szerző Gulyás Michelle-t is népes szurkolótábor éltette, alighanem ő volt a legfáradtabb a színpadon.
Végezetül az edzőket, orvosokat, gyúrókat, táplálkozási tanácsadókat és pszichológusokat, vagyis azokat a szakembereket ünnepelték, akik a háttérben segítették a sportolók párizsi felkészülését. Noha nem voltak reflektorfényben az elmúlt két és fél hétben, ők is ugyanolyan tapsot kaptak, mint a versenyzők, akik az ünnepélyes köszöntés után a szurkolókkal is találkoztak, beszélgettek.

A számok sohasem hazudnak. Hat arany, hét ezüst, hat bronz, vagyis 19 érem, 14. hely az éremtáblázaton. És ami mögötte van: emberfeletti teljesítmények, örömkönnyek, különleges történetek, emlékezetes pillanatok. Párizs tényleg megért egy misét.

 

Az olimpikonokkal együtt Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is hazatért Párizsból, az ünnepélyes köszöntés után lapunknak összegezte a játékokat.

„Felemelő volt megélni az olimpiát – hangsúlyozta Schmidt Ádám. – Köszönettel tartozom minden sportolónak, az őket felkészítő szakembereknek, kluboknak, szövetségeknek, a sportot a nehéz időszakokban is támogató családoknak. Nagy büszkeség és kiváltság volt magyarnak lenni Párizsban, mikor meglátták a Hungary-feliratot a pólónkon, tisztelettel és szeretettel közelítettek felénk. Ebből adódóan büszkék lehetünk arra, hogy van egy olyan szegmens, amelyben Európában a hatodik, a világon a tizennegyedik legsikeresebbek vagyunk. Sokatmondó, hogy a tizenkilenc érem mellett huszonkét pontszerző helyet szereztünk, egy érmet leszámítva megismételték a sportolók a tokiói teljesítményt, ami elismerésre ad okot.”

 
Schmidt Ádám: Büszkeség és kiváltság volt magyarnak lenni Párizsban

 

 

Az olimpia kabalafigurája is búcsúzik

Sportrádió: Öt éve fogadtuk be a Márton ikreket – Márton Zsolt Krisztián

Hétfőn a Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége volt Márton Zsolt Krisztián, a tekvandószövetség elnöke. A sportág első embere többek között arról beszélt, a Márton ikrek hogyan kerültek 2019-ben képbe Magyarországon, s nem ment el szó nélkül a sportág többi hazai tehetsége mellett sem.

 

„A kinti klubjuk edzője megkereste a magyar szövetséget, megkérdezték, indulhatnának-e a lányok magyar színekben. Akkor még nem látszott, hogy belőlük később olimpiai bajnok lehet, de az igen, hogy nagyon tehetségesek. Öt éve befogadtuk őket, azóta folyamatosan észrevehető volt rajtuk a fejlődés. Jó kapcsolat alakult ki a madridi klub és a magyar szövetség között” – mondta Márton Zsolt Krisztián a Márton ikrekről.

„Szerencsés helyzetben vagyunk, mert sok fiatal, feltörekvő versenyzőnk van. Sokan vannak Vivianáék mögött, akik szeretnének kijutni. Érdemes megjegyezni, hogy ez hosszú évek folyamata, munkája volt” – tette hozzá a szövetség elnöke.

A teljes beszélgetést IDE KATTINTVA hallgathatja meg!

 

Márton Viviana örömét a Moulin Rouge-ra vetítették

Párizsban az olimpiát számtalan egyéb „kísérőprogram”, rendezvény övezte, ezek közül az egyik a Parisienne Projections volt. A Getty Images fotóügynökség projektje, amelynek keretében minden versenynap legnagyobb hőstetteit és drámáit mutatták be képeiken városszerte, s múlt pénteki győzelmével Márton Viviana is bekerült a válogatásba.

 

Az alábbi fotót Hector Vivas készítette: a 18 éves Márton Viviana örömében nagyot üvölt az olimpiai döntő megnyerése után, s az erről készült fotót a világhírű mulató, a Moulin Rouge oldalfalára vetítették ki a döntő után.

Márton Viviana az ikonikus mulató falán (Fotó: Getty Images)

 

 

Igaza van Haliburtonnek?

Aranyérem Párizsban, ünneplés a Sziget Fesztiválon

Jazmin Felix-Hotham, az új-zélandi rögbicsapat tagjaként olimpiai bajnok lett Párizsban. Pihenésnek a budapesti Sziget Fesztivált választotta helyszínnek.

 

 

Párizs 2024: visszavonul a britek olimpiai bajnok műugrója

Bejelentette visszavonulását a britek ötszörös ötkarikás érmese, Thomas Daley, aki a párizsi olimpián ezüstérmet nyert szinkrontoronyugrásban.

 

A 30 éves sportoló Tokióban aranyérmes volt ebben a versenyszámban, valamint egyéniben a dobogó harmadik fokára is felállhatott. Korábban Londonban és Rióban is egy-egy bronzérmet nyert, így a párizsi játékokkal lett teljes az éremkollekciója.    

„Nagyon szürreálisnak tűnik ez az egész” – mondta Daley, majd hozzátette, nagyon ideges volt Párizsban, mivel tudta, hogy ez lesz az utolsó olimpiája, éppen ezért hatalmas volt rajta a nyomás, hogy jól szerepeljen.

„A torony tetején végül nagyon megható volt, tudva, hogy ez az utolsó versenyem. De egy ponton meg kell hoznom ezt a döntést, és most úgy tűnik, ez a megfelelő pillanat” – zárta gondolatait a British Vogue-nak Daley, aki négy világbajnoki és öt Európa-bajnoki címet nyert pályafutása során, előbbiből 2017-ben, utóbbiból 2021-ben egyet-egyet Budapesten.