Párizs 2024: tarolhatnak az ausztrál úszók az első napon

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.07.27. 09:45
A szám tokiói győztese, egyben világcsúcstartó Ariarne Titmus Párizsban is felérhet a csúcsra 400 gyorson (Fotó: AFP)
Férfi és női 400 méter gyorson avatnak egyéni bajnokokat szombaton Párizsban, emellett a férfi és női 4x100-as gyorsváltók is érmekért úsznak az első napon.

Igazi sztárparádéval indul a párizsi olimpia úszóversenye – persze, a nyári játékok minden napja így jellemezhető, s nem csak ebben a sportágban, de a párizsi uszodában szombaton valóban a legnagyobb klasszisok vetélkednek egymással.

Női négyszáz gyorson mindenképpen, merthogy az Ariarne Titmus, Katie Ledecky, Summer McIntosh, Erika Fairweather négyest másként nem jellemezhetjük. Az ausztrál, az amerikai, a kanadai és az új-zélandi úszó a távot már négy percen belül „tudja”, s bár extrán jó időeredményekre nem feltétlenül számítunk Párizsban, hiszen a medence a világversenyeken megszokott három helyett csak kevéssel több mint két méter mély, így aztán a szakemberek szerint várhatóan lassabban teljesítik a hosszokat az indulók, merthogy egy ilyen medencében a hullámok sokkal jobban visszaverődnek, az valószínűsíthető, hogy ők négyen döntik el egymás között az érmek sorsát – valaki közülük bizony lemarad…

Még csak megtippelni is lehetetlen, ki lesz az, a győztes kapcsán viszont egy fokkal bátrabbak lehetünk, hiszen az ausztrál Titmus egészen elképesztően úszott az elmúlt egy évben: június közepén például hazája válogatóversenyén kétszáz gyorson tepert egy világcsúcsot (1:52.23). S bár ez éppen a szombaton célkeresztben kerülő táv, ne feledjük, Titmus tartja a világrekordot négyszázon is (3:55.38), ezt tavaly a fukuokai világbajnokságon úszta, és egy hónappal ezelőtt egy másik 3:56-on belül időt is hozzátett ehhez (3:55.44) – az egyedüli nő, aki feltörte ezt az álomhatárt.

És hát nem mellesleg: a szám tokiói győzteséről van szó.

Férfi 400 gyorson is összejöhet az ausztrál arany, bár Samuel Shortnak, a világbajnoki címvédőnek nem lesz könnyű dolga, győzelemre tör a német Lukas Martens és a honfitárs Elijah Winnington is.

A 4x100-as gyorsváltók női oldalán az ausztrálok sorozatban negyedik alkalommal nyerhetik meg ezt a számot az olimpián. A széria megszakításáért az amerikaiak, a kínaiak és a kanadaiak tehetnek legtöbbet – a férfiaknál az Egyesült Államok kíván kettőről háromra lépni, már ami az ötkarikás aranyakat illeti ebben a számban, ám az ausztrálok és a kínaiak, no meg az olaszok és a franciák ezt biztosan nem hagyják majd annyiban.

A fukuokai világbajnokság első napján ezt a négy számot az ausztrálok nyerték meg, hasonló forgatókönyvre szombaton is van esély.

– Milyen a hangulat a magyar úszócsapatban?
– Egyelőre kiváló, szombattól azonban minden más lesz. Meglátják a srácok a mezőnyt, és akkor mindenki kicsit megretten. Ez már csak így szokott lenni egy olimpián, ez nem világbajnokság vagy Európa-bajnokság, itt tényleg mindenki indul.

– És milyen az uszoda?
– Azt érdekesnek találom, hogy nem három méter mély a medence, mert világversenyt általában ilyen mélyben rendeznek, a párizsi 2.15 méteres. Emiatt lassabb – természetesen mindenkinek.

– Az úszóversenyek első napja valamivel csendesebbnek ígérkezik magyar szempontból. Mit vár a szombattól, illetve milyen sorrendben állnak fel gyorsváltóink?
– Négyszáz gyorson Késely Ajna indul, a rajtlista alapján a tizenötödik, vagyis a döntőbe jutás nem realitás, tisztes helytállást várok tőle. Sárkány Zalán élete első olimpiáján szerepel, négyszáz gyorson bemutatkozik – mindenféle elvárás nélkül. A férfi négyszer százas váltónk vélhetően a Németh Nándor, Szabó Szebasztián, Jászó Ádám, Kós Hubert összeállításban, a női Senánszky Petra, Ábrahám Minna, Ugrai Panna, Pádár Nikolett sorrendben indul. Mindkét váltónk döntőbe juthat.

– Ha már Kóst említette: milyen állapotban látja nagy esélyesünket?
– Egyben látom őt, az pedig, hogy Bob Bowmannel készült egész évben, még az ünnepek idején is edzettek, nem jelent rosszat – ahogyan az sem, hogy a belgrádi Európa-bajnokságon végig kiegyensúlyozottan úszott.

– Nem kerülhető meg Milák Kristóf sem, bár ő csak szombaton utazik Párizsba. Vele kapcsolatosan hogyan szól a kapitányi meglátás?
– Milák Kristóf a kétszáz pillangó címvédője, legjobb ideje két másodperccel jobb, mint a rangsorban utána következőé, úgyhogy esetében az egyetlen elfogadható eredmény csak az aranyérem lehet, független attól, mi történt az elmúlt egy évben.

Miláktól csak az arany elfogadható – SÓS Csaba, szövetségi kapitány

 

Kötéssel az ujján jelent meg Párizsban Michal Chmielewski, a lengyel úszóikrek „lassabbja”: Krzysztof – Milák Kristóf mögött – a második helyen végzett 200 pillangón a júniusi belgrádi kontinensviadalon, de Michal sem „piskóta”, hiszen Szerbiában a bronzérmet ő szerezte meg. Elmondása szerint fájdalmas a sérülése, és zavarja is őt az edzésben, ám ennek ellenére őt akar lenni egyetlen párizsi számának, a kétszáz pillangónak a rajtjánál kedden.
Az ujját törte a 200 pillangó Eb-bronzérmese

Egy versenyző sokat utazik, sokszor fordul elő, hogy másik időzónára kell átállni. Ennek talán nem kellene nagyon befolyásolnia a sportolókat, ám tudom, emlékszem, hogy három évvel ezelőtt Tokióban erre sokan panaszkodtak. Az európai úszóknak nyilván egyszerűbb lesz Európában úszni, ráadásul a kultúra, a közeg és sok minden hasonló ahhoz, amelyet a saját országukban megszoktak. Ugyanakkor ez egy valóságos olimpia lesz, nem úgy, mint a „buborékos” három évvel ezelőtt, vagyis talán kicsivel több inger éri a sportolókat, s nem biztos, hogy ez mindenkire pozitívan hat  – Tokióban valamivel könnyebb volt a teljesítményre koncentrálni. A sportág nagyhatalmai között Amerikát mindig emlegetjük, de idén az ausztráloknak különösen erős csapatuk van, a nevezési listán is ők állnak a legjobban. Az úszóversenyek első napján ők lehetnek a legjobbak. Ami a mieinket illeti: tudom, mindenki érmet vár, szerintem lesz is, de a pontszerző helyezésekből jóval több lesz. Úgy gondolom, több úszónk úszik döntőt Párizsban, mint három évvel ezelőtt Tokióban.

OLASZ Anna
világbajnoki ezüstérmes úszó

ns-szakértő

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik