Pedofíliáért elítélt sportoló a párizsi olimpián? A Holland Olimpiai Bizottság szerint ezzel nincs semmi gond

CSISZTU ZSUZSACSISZTU ZSUZSA
Vágólapra másolva!
2024.07.11. 12:19
Steven van de Velde (Fotó: Getty Images)
Egy 12 éves kislány megerőszakolásáért elítélt strandröplabdázót, Steven van de Veldét nevezte a párizsi olimpiára a Holland Olimpiai Bizottság, a döntés ellen számos nemzetközi gyermekjogvédő szervezet hevesen tiltakozott. A Nemzeti Sport dr. Borbély Zoltán nemzetközi sport-, és büntető szakjogászt kérdezte, hogy a sportbéli kitűnőség vajon felülírhatja-e a múltban kiskorúak ellen elkövetett erőszakot.

 

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság közölte, nem volt abban szerepe, hogy a holland strandröplabda-válogatott egy elítélt gyermekerőszakolót nevezett a párizsi játékokra. „A sportolók nevezése teljes egészében a nemzeti olimpiai bizottságok felelőssége” tették hozzá közleményükhöz, ami azonban tény, hogy a NOB a nemzeti jelöléseket követően egyéni meghívókat küld a versenyzőknek és játékosoknak. Van de Velde nevezését több sportolói érdekvédelmi szervezet is bírálta, mert úgy vélik, hogy Steven van de Velde strandröplabdázót –, akit 2014-ben egy 12 éves angol lány megerőszakolásáért jogerősen elítéltek, s aki börtönben is ült tettéért – józan értékrend mellett nem lenne szabad kiválasztania hazája képviseletére egy olimpián egyetlen nemzeti olimpiai bizottságnak sem.

Magyarországon a szexuális erőszak kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény és hazánkban is legalább négy-öt év letöltendő szabadságvesztést kapna az elkövető – mondta a Nemzeti Sportnak dr. Borbély Zoltán.A tizenkét éves korhatár büntetőjogi értelemben hazánkban ráadásul különösen fontos mérföldkő, mert ez a védekezésre, illetve az akaratnyilvánításra képtelen állapotot jelenti, ami alapján a cselekmény akkor is szexuális erőszaknak minősül, ha a gyermek hozzájárul, azaz nincs klasszikus értelemben vett erőszak. Ha mentesül(t) a sportoló a büntetett előélethez fűződő joghátrányok alól, akkor jogi akadálya ugyan nincs a szereplésének, etikai azonban annál inkább. Amennyiben ezt a holland sportszövetség és olimpia bizottság is bevállalja, akkor nyilván lelkük rajta, de egy ilyen esetben Magyarországon komoly etikai aggályok merülnének fel” – érvelt a szakember.

Van de Veldét 2016-ban négy év börtönbüntetésre ítélték Nagy-Britanniában, miután bűnösnek vallotta magát háromrendbeli kiskorú megerőszakolásában, és az Egyesült Királyságban bekerült az állandó szexuális bűnelkövetői nyilvántartásba. Büntetése egy részét ott töltötte le, de később áthelyezték Hollandiába, ahol büntetését a holland jog normáihoz igazították, és mindössze 12 hónap után szabadult. 

Ez Magyarországon, a magyar Büntető Törvénykönyv alapján elképzelhetetlen lenne, hogy egy ilyen súlyú bűncselekményt követően valaki egy év után szabadul” – fűzte hozzá Borbély. 

Van de Velde hollandiai szabadulását követően 2017 óta ismét versenyezhet sportágában, a strandröplabdában. A Holland Olimpiai Bizottság a következőképpen kommentálta mindezt: „Van de Velde teljesítette az elítélése után a visszatéréshez szükséges feltételeket, amely így alakult: ő és társa, Matthew Immers egyike volt annak a két holland férfi párosnak, amelyik kvalifikálta magát a párizsi játékok strandröplabda-versenyére. A legtöbb strandröplabdapáros a nemzetközi versenyeken szerzett pontokkal kvalifikálja magát a 24 csapatos olimpiai mezőnybe, így ők is bejutottak.”

Borbély Zoltán jogi értékelésén túl arra is kíváncsiak voltunk, hogy vajon mit üzen ez az olimpiai mozgalom értékrendjéről, ha egyes országok belső büntetőjogi szabályozása ekkora teret enged annak, hogy a sportolói kitűnőséget előrébb valónak értékelje az erkölcsi feddhetetlenségnél:

Erre egy római jogtudós, Paulus, regulája jut az eszembe: non omne, quod licet, honestum est. Vagyis nem minden tisztességes, amit szabad.”


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik