Rögbi: mesterhármas helyett francia arany rögbiben

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.07.27. 20:12
Fotó: AFP
Bár még csak az első hivatalos versenynapjánál tart a párizsi olimpia, máris aranyérmest hirdettek a férfi rögbitornán. A hazai szurkolók legnagyobb örömére a francia válogatott megállította az olimpiákon eddig veretlen Fidzsi-szigeteket és olimpiai bajnok lett.

Az első elődöntőben a házigazdáknak sikerült megállítaniuk a torna meglepetéscsapatát, a dél-afrikaiakat, akik mindössze egy célt tudtak elérni, ez pedig kevésnek bizonyult a franciák ellen. Az eddig mindkét olimpiai tornát megnyerő Fidzsi viszont valóságos célparádét rendezett az ausztrálok ellen, így az óceániai szigetország lett a hazaiak ellenfele a fináléban, azaz esélye nyílt a mesterhármasra.

Ami a helyosztókat illeti, meglepetésre a kenyaiak nyerték az alsóházat, míg az örök esélyes új-zélandiak az 5. hellyel vigasztalódtak. Dél-Afrika viszont – a játék 15-ös változatának két világbajnoki címe után – a bronzmeccsen nem akadt legyőzőre, s megszerezte a 3. helyet. 

A két döntős csapat a csoportkörben is találkozott egymással, s Fidzsi akkor 19–12-re nyert. Úgy tűnt, hogy Fidzsi a fináléban is megállíthatatlan lesz, hiszen még másfél perc sem telt el, amikor Joseva Talacolo megszerezte a vezetést, Iowane Teba pedig értékesítette a jutalomrúgást. Azonban az 5. perc végén Jefferson-Lee Joseph ért el célt, Rayan Rebbadj pedig egyenlített. És itt még nem volt vége: a szünet után gyakorlatilag az első támadásból újabb célt értek el a hazaiak Aaron Grandidier Nkanang révén, ráadásul Paulin Riva éles szögből is betalált. 14–7-es francia vezetésnél egyre elkeseredettebben próbálkozott a fidzsi válogatott, ez azonban újabb hibát szült, és másfél perccel a vége előtt Antoine Dupont is „célba” ért, Riva pedig 21–7-re módosította az állást. A ráadásban Dupont adta meg a kegyelemdöfést.

 

PÁRIZS 2024
HETES RÖGBI, FÉRFIAK
Az 5–8. helyért:
Új-Zéland–Argentína 17–12
Írország–Egyesült Államok 17–14
Elődöntő: 
Franciaország–Dél-Afrika 19–5
Fidzsi-szigetek–Ausztrália 31–7
A 11. helyért:
Uruguay–Japán 21–10
A 9. helyért: 
Kenya–Szamoa 10–5
A 7. helyért:
Argentína–Egyesült Államok 19–0
Az 5. helyért:
Új-Zéland–Írország 17–7
A 3. helyért:
Dél-Afrika–Ausztrália 28–19
Döntő: 
Franciaország–Fidzsi-szigetek 26–7
A végeredmény:
1. Franciaország (Jean-Pascal Barraque, Antoine Dupont, Théo Forner, Aaron Grandidier Nkanang, Jefferson Lee Joseph, Stephen Parez, Varian Pasquet, Rayan Rebbadj, Paulin Riva, Jordan Sepho, Andy Timo, Antoine Zeghdar. Szövetségi kapitány: Jérôme Daret)
2. Fidzsi-szigetek (J. Talacolo, I. Masi, I. Teba. S. Mocenacagi, J. Raisuqe, J. Matana, T. Tamani, P. Loganimasi, S. Ravutaumada, J. Tuwai, K. Rasaku, W. Nacuqu)
3. Dél-Afrika (Ch. Grobbelaar, R. Oosthuizen, I. Visser, Z. Davids, Q. Nortje, T. Pretorius, Sh. Williams, S. Davids, T. Leyds, R. Specman, S. Soyizwapi, Sh. van Wyk)
4. Ausztrália
5. Új-Zéland
6. Írország


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik

Párizs 2024: jobban van az üzbég bokszedző, akinek ünneplés közben állt le a szíve

Olimpiai bajnok tanítványa szerint már jobban van Tulkin Kilicsev, az üzbég ökölvívók szövetségi kapitánya, akinek ünneplés közben állt le a szíve a párizsi ötkarikás játékokon, és újra kellett éleszteni.

 

„Köszönöm szépen azt a rengeteg segítséget az orvosoknak, amit az edzőm Franciaországban kapott. Már jobban érzi magát” – mondta Bahodir Jalolov kétszeres olimpiai bajnok üzbég ökölvívó az olimpia hivatalos oldalán, majd külön kiemelte a brit orvosi csapatot is, amely a leggyorsabban reagált ebben a váratlan szituációban, amivel valószínűleg megmentette Kilicsev életét.

Kilicsev múlt csütörtökön a férfiak 51 kilós döntője után a bemelegítőteremben ünnepelte Haszanboj Duszmatov győzelmét, amikor hirtelen összeesett, és megállt a szíve. A britek orvosi stábja egyből megkezdte a szívmasszázst, majd defibrillátor segítségével újraélesztette a szövetségi kapitányt.

Az üzbég szövetség hétfőn közösségi oldalán közölte: Kilicsev állapota stabil, egyúttal bizakodását fejezte ki, hogy hamarosan visszatérhet a szorító mellé.

Az üzbég bokszolók öt aranyéremmel térhettek haza a vasárnap zárult párizsi olimpiáról, mivel a férfiak 51, 57, 71, 92 és a +92 kilogrammos súlycsoportjában is az ő öklözőjük nyert.

 

Köszönjük többhetes figyelmüket!

Az Európa-bajnokságot követően a párizsi olimpia alatt is folyamatosan jelentkeztünk élő hírfolyamunkkal, ahol próbáltuk rendszeresen színes tartalmakkal szórakoztatni olvasóinkat, de a gyors eredményközlések, frappáns nyilatkozatok, csodálatos fotók sem maradtak el. Hírfolyamunk az ötkarikás játékok lezárultával véget ért, köszönjük, hogy velünk tartottak!

A PÁRIZSI OLIMPIA ADATBANKJÁT IDE KATTINTVA NÉZHETI VISSZA!

 

Ezeket a képeket nehéz szavakkal leírni

 

Üdvrivalgás fogadta a hazatérő olimpikonokat

Több mint ezren ünnepelték a Puskás Aréna előtt az Aranygéppel hazatérő olimpikonjainkat, a magyar sportolók hat aranyat, hét ezüstöt és hat bronzot szereztek a párizsi olimpián.

Három hete indult az utazás. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren reggelente a megszokottnál is nagyobb volt a sürgés-forgás, a magyar olimpiai csapatot szállító gép folyamatosan ingázott Budapest és Párizs között. Miközben a többi utas a reggeli kávéját kortyolgatva törölgette a szemét, az élénkpiros szerelésben érkező sportolóink kicsattantak az energiától, izgatottan várták a felszállást. És nemcsak az ötkarikás újoncok, hanem a rutinos klasszisok is, elvégre az olimpia éppen attól különleges, hogy sohasem tudod, mire számíthatsz.

Mi sem tudtuk, de reménykedtünk a sikeres szereplésben, mert az elvégzett munka és a hároméves „csonka” ciklus eredményei alapján minden okunk megvolt rá.

Aztán fellobbant a láng, több mint két héten keresztül szoríthattunk a magyar sportolókért. Ahogy teltek a napok, az olimpiai járat kihasználtsága is változott, már nem Párizsba, hanem a francia fővárosból Budapestre kellett szállítania a küldöttség tagjait. A vasárnap esti záróünnepség után hétfő délután felszállt az Aranygép is, rajta csupa vidám utassal – és jelentős mennyiségű nemesfémmel. A biztonsági ellenőrzésnél természetesen az érmeket is át kellett világítani, olimpiai bajnok tekvandósunk, Márton Viviana gondosan külön dobozba helyezte az aranyát.

„Kellemes délutánt kívánunk a pilótafülkéből! Kérem, engedjétek meg, hogy a járat személyzete és minden magyar nevében tolmácsoljam gratulációnkat és köszönetünket a hihetetlen eredményeitekért, amelyeket magyar színekben elértetek az olimpián. Hatalmas megtiszteltetés a sok érem súlyától nehezített repülőt hazavezetni” – mondta a kapitány a felszállás előtt, s rögtönzött beszédét tapsvihar fogadta a fedélzeten, ahogy azt megtudtuk a Team Hungary oldalán megosztott videófelvételből.

Olimpikonjaink még a levegőben voltak, amikor a Puskás Szoborparkban már gyülekeztek a szurkolók, sőt, amikor megpillantották a gépet, integettek is a sportolóknak. A hangulatfelelősök, Fazekas Erzsébet és Léderer Ákos kvízzel tesztelték az érdeklődők tudását, nem tudtak olyan nehezet kérdezni, amire ne tudták volna a választ a sportrajongók. Az úszástól a víváson át a kajak-kenuig terítékre kerültek a sikersportágak, a párizsi hősök mellett a múlt nagyjait is megidézték, a zenét pedig a férfi vízilabda-válogatott kedvenc lemezlovasa, DJ Szecsei szolgáltatta.

 

Időközben befutott a férfi kardcsapat legfiatalabb tagja, Rabb Krisztián, olimpiai ezüstérmével a nyakában boldogan osztogatta az aláírásokat a kordon túloldalán várakozóknak. Sokan a fák árnyékába húzódva igyekeztek elviselni a rekkenő hőséget, de amint bemondták, hogy a sportolói buszok már a Népligetben járnak, összegyűltek a színpad előtt a szurkolók.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár mellett a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Gyulay Zsolt és a szervezet főtitkára, Fábián László vezette fel a színpadra a delegációt, amelyet hatalmas üdvrivalgással köszöntött a közönség. A Freed from Desire szólt, a párizsi hősök virágcsokorral a kezükben integettek, a tömegben a magyar zászlók mellett ballagási lufikat is kiszúrtunk.

„A nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam – kezdte bibliai idézettel beszédét Gyulay Zsolt, aki köszönetet mondott a sportolóknak, edzőiknek és a sportvezetőknek. – Olyan eredményt értünk el, amelyre méltán lehetünk büszkék, olimpikonjaink a határon innen és túl tizenötmillió magyarnak szereztek örömet. Döcögősen indult, de fantasztikusan ért véget az olimpia, többek között a Grand Palais-ban, az uszodában, a kajak-kenu pályán és a Versailles-i kastélyban is felejthetetlen pillanatokat éltünk át. Az elmúlt százhuszonnyolc évben mindig hoztunk aranyat a nyári olimpiáról, amikor részt vettünk rajta. Az éremtáblázaton és a ponttáblázaton elfoglalt helyezésünk mutatja, mennyire sikeres a magyar sport.”

A közönség segítségével külön szólították az érmeseket: a vezetéknevüket a műsorvezetők, a keresztnevüket a szurkolók mondták – vagyis inkább kiabálták. Olimpiai ezüstérmes kalapácsvetőnk, Halász Bence köszöntésénél dobszólót is hallottunk, és az utolsó párizsi aranyérmünket szerző Gulyás Michelle-t is népes szurkolótábor éltette, alighanem ő volt a legfáradtabb a színpadon.
Végezetül az edzőket, orvosokat, gyúrókat, táplálkozási tanácsadókat és pszichológusokat, vagyis azokat a szakembereket ünnepelték, akik a háttérben segítették a sportolók párizsi felkészülését. Noha nem voltak reflektorfényben az elmúlt két és fél hétben, ők is ugyanolyan tapsot kaptak, mint a versenyzők, akik az ünnepélyes köszöntés után a szurkolókkal is találkoztak, beszélgettek.

A számok sohasem hazudnak. Hat arany, hét ezüst, hat bronz, vagyis 19 érem, 14. hely az éremtáblázaton. És ami mögötte van: emberfeletti teljesítmények, örömkönnyek, különleges történetek, emlékezetes pillanatok. Párizs tényleg megért egy misét.

 

Az olimpikonokkal együtt Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is hazatért Párizsból, az ünnepélyes köszöntés után lapunknak összegezte a játékokat.

„Felemelő volt megélni az olimpiát – hangsúlyozta Schmidt Ádám. – Köszönettel tartozom minden sportolónak, az őket felkészítő szakembereknek, kluboknak, szövetségeknek, a sportot a nehéz időszakokban is támogató családoknak. Nagy büszkeség és kiváltság volt magyarnak lenni Párizsban, mikor meglátták a Hungary-feliratot a pólónkon, tisztelettel és szeretettel közelítettek felénk. Ebből adódóan büszkék lehetünk arra, hogy van egy olyan szegmens, amelyben Európában a hatodik, a világon a tizennegyedik legsikeresebbek vagyunk. Sokatmondó, hogy a tizenkilenc érem mellett huszonkét pontszerző helyet szereztünk, egy érmet leszámítva megismételték a sportolók a tokiói teljesítményt, ami elismerésre ad okot.”

 
Schmidt Ádám: Büszkeség és kiváltság volt magyarnak lenni Párizsban

 

 

Az olimpia kabalafigurája is búcsúzik

Sportrádió: Öt éve fogadtuk be a Márton ikreket – Márton Zsolt Krisztián

Hétfőn a Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége volt Márton Zsolt Krisztián, a tekvandószövetség elnöke. A sportág első embere többek között arról beszélt, a Márton ikrek hogyan kerültek 2019-ben képbe Magyarországon, s nem ment el szó nélkül a sportág többi hazai tehetsége mellett sem.

 

„A kinti klubjuk edzője megkereste a magyar szövetséget, megkérdezték, indulhatnának-e a lányok magyar színekben. Akkor még nem látszott, hogy belőlük később olimpiai bajnok lehet, de az igen, hogy nagyon tehetségesek. Öt éve befogadtuk őket, azóta folyamatosan észrevehető volt rajtuk a fejlődés. Jó kapcsolat alakult ki a madridi klub és a magyar szövetség között” – mondta Márton Zsolt Krisztián a Márton ikrekről.

„Szerencsés helyzetben vagyunk, mert sok fiatal, feltörekvő versenyzőnk van. Sokan vannak Vivianáék mögött, akik szeretnének kijutni. Érdemes megjegyezni, hogy ez hosszú évek folyamata, munkája volt” – tette hozzá a szövetség elnöke.

A teljes beszélgetést IDE KATTINTVA hallgathatja meg!

 

Márton Viviana örömét a Moulin Rouge-ra vetítették

Párizsban az olimpiát számtalan egyéb „kísérőprogram”, rendezvény övezte, ezek közül az egyik a Parisienne Projections volt. A Getty Images fotóügynökség projektje, amelynek keretében minden versenynap legnagyobb hőstetteit és drámáit mutatták be képeiken városszerte, s múlt pénteki győzelmével Márton Viviana is bekerült a válogatásba.

 

Az alábbi fotót Hector Vivas készítette: a 18 éves Márton Viviana örömében nagyot üvölt az olimpiai döntő megnyerése után, s az erről készült fotót a világhírű mulató, a Moulin Rouge oldalfalára vetítették ki a döntő után.

Márton Viviana az ikonikus mulató falán (Fotó: Getty Images)

 

 

Igaza van Haliburtonnek?

Aranyérem Párizsban, ünneplés a Sziget Fesztiválon

Jazmin Felix-Hotham, az új-zélandi rögbicsapat tagjaként olimpiai bajnok lett Párizsban. Pihenésnek a budapesti Sziget Fesztivált választotta helyszínnek.

 

 

Párizs 2024: visszavonul a britek olimpiai bajnok műugrója

Bejelentette visszavonulását a britek ötszörös ötkarikás érmese, Thomas Daley, aki a párizsi olimpián ezüstérmet nyert szinkrontoronyugrásban.

 

A 30 éves sportoló Tokióban aranyérmes volt ebben a versenyszámban, valamint egyéniben a dobogó harmadik fokára is felállhatott. Korábban Londonban és Rióban is egy-egy bronzérmet nyert, így a párizsi játékokkal lett teljes az éremkollekciója.    

„Nagyon szürreálisnak tűnik ez az egész” – mondta Daley, majd hozzátette, nagyon ideges volt Párizsban, mivel tudta, hogy ez lesz az utolsó olimpiája, éppen ezért hatalmas volt rajta a nyomás, hogy jól szerepeljen.

„A torony tetején végül nagyon megható volt, tudva, hogy ez az utolsó versenyem. De egy ponton meg kell hoznom ezt a döntést, és most úgy tűnik, ez a megfelelő pillanat” – zárta gondolatait a British Vogue-nak Daley, aki négy világbajnoki és öt Európa-bajnoki címet nyert pályafutása során, előbbiből 2017-ben, utóbbiból 2021-ben egyet-egyet Budapesten.